27 példaképjelölt Kolozs megyéből

Augusztusban lezárult a Mutass jó példát! program ötödik jelölési szakasza, amelyben Kolozs megyéből lehetett példaképeket javasolni. Összesen 27 személy száll versenybe a Kolozs megye példaképe címért, valamint a második, illetve harmadik helyezésért. A győztessel a novemberi lapszámban készül címlapinterjú.

{hirdetes}

A jelölők összesen 32 jelölőlapot küldtek be a Mutass jó példát! program Kolozs megyei fordulójában, amelyből kettő érvénytelen, mert közszereplőt jelölt, három személyt pedig többen javasoltak. Így a végső összesítésben 27 személy maradt versenyben, lakhelyük szerint Szamosújváron, Kolozsváron, Tordán, Kisbácson és Györgyfalván élnek. Foglalkozásukat tekintve van köztük civilszervezeti vezető, vállalkozó, pedagógus, orvos, lelkész, újságíró, bábszínész, pék, hegesztő, pszichológus, író és filozófus is. Önzetlenség, emberség, kitartás, megbízhatóság – ezeket a jellemvonásokat emelték ki a jelölők az általuk javasolt példaképről.

A jelölések országszerte több városból érkeztek, így Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Székelyszenttamásról, Magyarlétáról, Bázelből, Sepsiszentgyörgyről, Árkosról, Bukarestből, de Budapestről és Déváról is kaptunk jelölőlapot. A zsűri már értékel, a győztesek nevét októberben közöljük.

Brassó, Szeben, Fehér és Hunyad megyékben folytatjuk!

A Mutass jó példát! programban szeptember 11–24. között Brassó, Szeben, Fehér és Hunyad megyékből várjuk a jelöléseket.