Farkas Wellmann Éva – Az angyalok bennünk laknak

Parancsolatok. A Magyar Művészeti Akadémia 2018-as irodalmi ösztöndíjának nyertese, Farkas Wellmann Éva idén megjelent kötetében a mózesi tízparancsolatot gondolta újra. Nem titok, felkérésre születtek a versek, az ötletgazda a költeményeket megzenésítő Evilági együttes. Velük és a kiváló illusztrációkat készítő Ferencz Zoltán grafikussal is közös gyermek a míves könyv, amelynek kapcsán a szerzővel beszélgettünk.

– Tíz vers, tíz, a te lelkeden átszűrt parancsolat a 21. században élő evilágiaknak. A mondás szerint harmadik az Isten igaza – te hogy érzed, emberi léptékkel mérve, a fogadtatásból leszűrve, mennyire igaz ez a kötetre? 

– Szerintem a könyv igazságát az idő dönti majd el. Az eddigi fogadtatásáról viszont csupa szépet mondhatok: nagy nyitottsággal reagált rá mind az olvasóközönség, mind a szakma – és bónuszként, meglepetés-örömként az egyes egyházak részéről is érkeztek, érkeznek gesztusok. Amikor megengedem magamnak, hogy elérzékenyüljek, akkor kimondom: úgy érzem, áldás van ezen a könyvön. Már az ötlet is rengeteg pozitív tapasztalatot, találkozást, kapcsolatot hozott magával, a megjelenés óta ez csak folytatódott.

 – Ismérved, hogy a mondanivalót és a formát mindig tökéletesre csiszolod. Egyes kritikusaid szerint a rossz verseket nem írod meg. Van ebben csöppnyi hiúság, milyen a nem jó vers szerinted?

– Ez erős túldicséret. Az igaz, hogy nehezen engedek formába szökkenni egy szöveget, és még azután sem könnyen bocsátom útra, de ez sokkal inkább görcsösség, mint hiúság. Hosszan lehetne sorolni, hogy milyen sok fajtájú jó vers létezik: van, amelyik a szépsége, van, amelyik inkább a tartalma miatt az, de nyilván a legnyerőbbek azok, amelyek több minőséget is virtuóz módon tudnak egyesíteni. Régi igazság, hogy a jó vers világot alkot. Ha ebben a világban az olvasó otthonosan be tud rendezkedni, rá tud hangolódni, és/vagy új nézőpontokkal, élményekkel gazdagodik, örömét leli a nyelv működésében, már nem született hiába az adott szöveg. Ha viszont közömbös marad az olvasó, akkor valami nem sikerült. Akkor azon a területen még dolgozni kell. Ha lehet.

– A költemény születése kegyelmi pillanat. A Parancsolatok írása közben fokozottabban érezted ezt? Beszélgettél Istennel?

– Mindenekelőtt újra kellett gondolnom, értelmeznem az egyes parancsokat. Ezeket az isteni útmutatásokat túlontúl jól ismerjük ahhoz, hogy különösebben elmélázzunk rajtuk a hétköznapokban. Az írás során, egy idő után mindig kijelöltem a következő témát, és ahhoz kerestem történeteket, reakciókat, próbáltam magamat is megérteni az egyes parancsolatok viszonylatában.

Igen, azt hiszem, ez a folyamat közelebb vitt Istenhez is, a világhoz is. És mindig volt egy olyan ihletett pillanat, amikor minden addigi gondolat vagy ötlet hirtelen összeállt. Néha valami egészen mássá, mint amire számítottam.

– Maximalista vagy – ez a tökéletességre való törekvés a mindennapjaidban teher vagy kincs? A magánéletben mennyire sikerül ennek megfelelni, tökélyre vinni a tennivalókat?

– Úgy gondolom, hogy mindenki önmagának a legjobb változatára törekszik. Változó intenzitással, lelkesedéssel – és sikerrel. Vannak olyan területek mindenki életében, ahol, még ha megfeszül is, csak átlagos teljesítményre képes. (Talán még arra sem.) Kár ezt túl komolyan venni. Most már el tudom fogadni, körül tudom írni azokat a dolgokat, amelyekben segítségre szorulok. A kézügyességem – főként a rajz terén – például csapnivaló. A reál tárgyakkal kapcsolatban is tudom, hogy kihez, kikhez kell fordulnom egy kis eligazításért. Így nagyobb örömömet is lelem azokban a tevékenységekben, amelyekért tudok lobogni.

– Megbocsátani az ellened vétkezőnek – sikerül?

– A megbocsátás valószínűleg az egyik legnagyobb feladat és kegyelem. Egyúttal viszont önzés is, hiszen azért is tesszük, hogy a mi lelkünk megnyugodjon. És ez sürgető érdek, a lelki egészség megóvása miatt. Megbocsátani szerintem nem úgy kell, hogy meg nem történtté tesszük az eseményeket, hanem úgy, hogy megtanuljuk belőlük a leckét, és elengedjük a haragunkat.

Hirdetés

– Van-e olyan szokásod, amitől szabadulnál, és van-e olyan, amit szívesen magadra öltenél?

– Ezermillió, mindkettőből. Csak találomra egy példa: szeretem a végletekig feszíteni a határidőket. (Dehogy szeretem, utálom.) Ezen egyébként dolgozom egy ideje; már olyan is volt, hogy valamit kerek egy nappal korábban adtam le. De szeretnék még: korábban feküdni, több időt tölteni a természetben, rendszerességet vinni az írásba (is), társaságibb lény lenni, több figyelmet szánni a társművészetekre, kevesebbet az apróságokon való aggódásra…. 

– „Mit rád adott a földi ittlét, / gyűretlenül s mielőbb vedd le. / Esetleges, ki merre, mit lép – / Ne válaszolj a gyűlöletre.” A Parancsolatok köteted hátlapján ez az idézet, üzenet olvasható. Miért éppen ezt választottad? 

– Viszonylag egyszerű. Megversenyeztettem néhány önmagában is megálló idézetet. Körbeküldtem őket néhány olyan embernek, akinek a véleménye fontos számomra. Ez a négy sor nyert, nagy fölénnyel.  

Ferencz Zoltán grafikus: Bűnbánat, 50×70 cm, aquatinta

– Ha meg kéne fogalmaznod, hogyan szólna a te 11. parancsolatod?

– Valahogy így: Törekedj minden tettedben a szépre, és vizsgáld felül rendszeresen a lelkiismeretedet. De csak így, ponttal a végén, nem felkiáltójellel. Most egy kicsit csaltam ráadásul, mert látszólag két felhívást is elrejtettem a mondat belsejébe. De ha kicsit is mögéjük nézünk, talán érezhető az erős összefüggés.

– Az első két versesköteted (Itten ma donna választ, Az itt az ottal) publikálása között kilenc év telt el, a Parancsolatokra hét évet kellett várni. A negyedikre – a páratlan számok törvénye szerint – öt év után számítsanak az olvasóid?

– Az unitárius egyház úgy döntött, újra kiadja a Parancsolatokat, a vallásszabadság 450. évfordulóját ünneplő könyvsorozat részeként. Nagy megtiszteltetés és öröm. Ez még idén megvalósul, és kicsit ez is új kötet, még ha a tartalma változatlan is. Viszont ha minden a tervek szerint alakul, jövőre „igazi” új könyvem jön, mégpedig válogatott és új versek. Izgalommal nézek a dolog elébe. Remek alkalom a visszatekintésre: hadd lássuk, mi marad fenn a szerkesztői rostán, s milyen irányokat jelöl ki az új versanyag.

– Karácsony előtt beszélgetünk. Angyalok márpedig vannak?

– Már hogyne lennének! Ott laknak bennünk, csak néha szabadságra mennek vagy elszunnyadnak. Jó lenne kidolgozni stratégiákat, hogy ne csak december környékén ébredjenek fel.

Névjegy: 

Farkas Wellmann Éva 1979-ben született Marosvásárhelyen. Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán diplomázott. Ugyanott 2003-ban magiszteri képesítést, 2012-ben pedig doktori címet szerzett. Irodalomtörténeti doktori disszertációja Irodalom és közönsége a XVIII. században. Verestói György munkássága címmel jelent meg a Gondolat Kiadónál 2013-ban. Dolgozott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem óraadó tanáraként, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, általános és nyelviskolai tanárként. 2012-től a Bárkaonline szerkesztője. Több díjat, elismerést kapott, többek közt 2002-ben elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligája debütdíját, 2007-ben Székely János-díjban, 2011-ben a Határon Túli Magyar Tudományosságért és a Magyar Tudományos Akadémia díjában, 2014-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. Jelenleg Békéscsabán él. Egy kislány, Nóra édesanyja. Párja Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Gyulai Várszínház igazgatója.

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. decemberi lapszámában jelent meg.