ARCHÍV Az erdőtől tanulni kell!

Volt már politikus, újságíró, mindvégig a természetvédelem területén tevékenykedve. A sportolás és a húsmentes étkezés az élete részévé vált, naponta azért dolgozik, hogy unokáink is láthassák még egységében az erdőt. Ő Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai fiókjának a vezetője. (Cikkünk a 2017-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Viszonylag fiatalon szép politikai pályát futottál be.

– Nem mondhatom, hogy elhivatottságot éreztem a politika iránt, jogra felvételiztem Magyarországra, be is jutottam, de mivel határon túli magyar voltam, nem adtak ösztöndíjat. Egyik barátom szólt, hogy lehet jelentkezni Kolozsváron politológiára, nagyon tetszett a város, így oda mentem. Ott diákszervezetekben kezdtem működni, benne voltam az egyetem szenátusában, a diákok alprefektusává választottak. Egy ideig az egyetemi életet szerveztem, közben nekifogtam a doktori tanulmányaimnak. Nagyjából a jövőm meg volt tervezve, de valahogy nagyon bezárva éreztem magam. Elmentem Bukarestbe egy barátom lagzijára, és ott a parlament akkori elnöke megkérdezte, hogy megy a sorom Kolozsváron. Elmeséltem, hogy egy kicsit tetőzve vagyok, nincs ahová fejlődnöm. Hétfőn behívott a parlamentbe, kinevezett a kancelláriába tanácsadónak. Csütörtökön már le voltam költözve. Azt hittem, hogy a parlamentben könnyebb tanácsadóként pozitív hatást gyakorolni, de rájöttem, hogy tanácsadóként a befolyásom nagyon korlátozott. Úgy láttam, az egyedüli esély, hogy valamilyen változást generáljak, az, ha indulok a választásokon. A román parlamentben nem lett volna esélyem, az egyedüli logikus húzás az volt, hogy indulok az európai parlamenti választáson. Bejutottam. Rengeteget tanultam az Európai Parlamentben, de amikor a második mandátumomat megkaptam, akkor úgy éreztem, ez nekem már nem kell.

2009-ben kiléptél a politikai életből.

– Elhatároztam, hogy lemondok teljesen a politikáról. Megalapítottam a Think Outside the Box online publikációt, mert úgy éreztem, hogy fentről nem lehet semmit változtatni, csak lentről, információ által. A TOTB eleinte a Hotnews.ro-val működött együtt, utána az Adevărul újsággal, majd teljesen függetlenül.

Aztán elvállaltad a Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund of Nature WWF) romániai fiókjának a vezetését.

– Az elején nagyon nehéz volt, mert mint a politikusok többsége, nagyon jó véleménnyel voltam magamról, és úgy éreztem, hogy azzal, hogy minden idők legfiatalabb politikusa voltam, és felépítettem egy olyan nagy dolgot, mint a TOTB, mindenkinek elismeréssel kell adóznia.

Szerencsére az élet azóta megtanított, hogy mindenki tiszteletét és támogatását külön-külön kell megnyerni.

Most, hat év távlatában értünk el odáig, hogy nemcsak eredményeink vannak, de az emberek is jól érzik magukat, és én is érzem, hogy jó helyen vagyok. Sok fontos projektünk van, a szűzerdők azonosításától a medvék megmaradásának biztosítása és a konfliktusok csökkentése, a bölény-visszatelepítés, a tokhalak megmentése ésatöbbi. 2011-ben, amikor idejöttem, 27-en voltunk, jelen pillanatban 63-an vagyunk.

Kirándulós gyerek voltál?

– Annak idején mindenki az volt. Nem úgy láttuk az erdőt, hogy fa, bokor és állat, hanem úgy, mint egy egység. Mentünk minden évben gombászni, szamócát és málnát, szedret szedni, voltak olyan alkalmak is, amikor azért mentünk, mert ősz volt, nem volt semmi az üzletek polcain. Ez az élet része volt.

Attól, hogy beültetünk száz hektárt, az még nem erdő. Akkor lesz az, amikor ott van a haraszt, a moha, különféle növények, a rengeteg rovarfaj, az állatfaj, ez összességében az erdő.

Kapcsolódó

    Azt szeretném, hogy az élet része legyen mindig is. Be kell járni, az erdőtől kell tanulni.

    Nagyon sokat sportolsz.

    – Hetente kilencszer szoktam edzeni. Öt futóedzésem van, heti két erőedzésem és két úszóedzésem. Teljesen az életem részévé vált a sport.

    Néhány éve azzal próbáltad felhívni a figyelmet a természetvédelem fontosságára, hogy csak hideg vízben zuhanyoztál, nem használtál villanyáramot, és nem fogyasztottál húst.

    – A lényege az volt, hogy ne legyen ráhatásom a természetre. Három hónapig tartott ez. A hideg vizes zuhanyt most is előszeretettel használom, és azóta sem eszem húst. Most már a szervezetünknél is a szabályzat része a húsmentes életmód. Ez egyesek számára szélsőségesnek tűnhet, de azokhoz az alapelvekhez, amelyekről beszélünk nap mint nap, tartanunk kell magunkat. Rengeteget számít, hogy ne csak szövegeljünk, hanem egyénileg is tegyük oda a csontot.

    Hogyan ismerkedtetek össze a menyasszonyoddal, Laurával?

    – Ő a Digi24-nél dolgozik, épp jöttem ki egy adásból, és egyet beszélgettünk a folyosón. Elkezdtünk üzengetni egymásnak, és viccből megüzentem, hogy megyek Tusványosra, ha akar velem találkozni, jöjjön ő is. Szombaton megérkezett dél körül, és azóta együtt vagyunk. Elsőáldozókorom óta nem viseltem székely ruhát, tavaly karácsonyra kaptam tőle egy székely ruhát. Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Úgy terveztem, hogy amikor Bukarest krémje összegyűl, akkor kell felvenni. Egy nagykövetségi fogadásra fel is vettem, nagy sikere volt.

    Fotó: Mihály László