„Azt add másnak, aminek te is örülnél, ha kapnád” – Hogy valódi legyen az elképzelt ünnep

„És be is mehetsz – vár az ünnep, és minden zárt ajtót kitár. A fa alatt angyalok ülnek – az ünnep azé, aki vár.” – írja Szabó T. Anna Az ünnep azé, aki várja cίmű versében. A kedves olvasó emlékeinek tárházából biztosan elő tud hίvni boldog ünnepi pillanatokat, de azok ellenkezőjét is, amikor valami vagy valaki beárnyékolta azt.
Hirdetés

Mindig várakozásokkal telnek az ünnepeink. Készülünk rá,  és forgatókönyveket ίr előre az elménk, amelyben együtt vagyunk szeretteinkkel, mindenki felöltözik alkalomhoz illően, szépen, jók az illatok, finomak az ételek, kedvesek és jókedvűek a jelenlévők, és az otthonunkat a szeretet tisztasága lengi be.

Nevetünk, énekelünk, mesélünk, játszunk, miközben megpihen és feltöltődik a lélek. Ilyen az elképzelt Ünnep. 

Ehhez képest a valóság? Valaki késik vagy nem ér oda, a másik türelmetlen és siet. Az étel nem sikerül a tervezettek szerint. Bár ezt mi is tudjuk, a reakciókat mégis zokon vesszük. A jókedv helyett feszültségek töltik meg a levegőt. Előjönnek régi, vélt vagy valós sebek. Itt az alkalom az elégtételekre. A három-négy generáció estére már csak néz ki fáradtan a fejéből: nem értik, miért nem képesek egymást felemelni.

Húsvétkor már alig kopognak az ajtón, a kesicével megίrt tojást egy csokival is pótolhatjuk, ha mégsem utaznánk el csendben pihenni valahová. A karácsony ajándékutalványokról és szίnes papίrba csomagolt, mutatós dobozokról szól, de a hangulat ünnepélyessége már rég tovaillant.

A névnapokat és születésnapokat egy telefonon küldött üzenettel letudjuk. Pedig elszomorίt, hogy az igaz gesztusok elmaradnak. Az esküvő egy kedd délután két tanúval megejthető.  

De mikor áll meg közösen pihenni a test és a lélek? Mert néha másokkal osztozva is igényünk van ezt megtenni. Egyre nehezebb a generációk közti hidakat átίvelni. A megértő, szelίd szeretet helyére beköltöztek a szemrehányások, türelmetlenségek, elégedetlenségek, panaszáradatok és a rossz kedv. Pedig a gyermek nevető játékra, a kamasz megerősίtésekkel átitatott szeretetre, a felnőtt egy lassan elfogyasztott, jóságos szavakkal átitatott kávéra, az idősebb generáció új tervekkel szőtt életerőre vágyik, és közben mindannyian érezzék, hogy fontos és nélkülözhetetlen részei e köteléknek. Ott vannak egymásnak, hogy emeljék s tartsák egymást. Mert

azok a kapcsolatok, ahonnan csak elveszünk, szemrehányunk, kritizálunk, megsértődünk, lassan, de biztosan csendes pusztulásra ίtéltetnek. 

Régen a család kötelezett. Itt-ott elvétve még pislákol ezen örökség, de kapcsolataink átrendeződtek. Ahol szeretnek és tisztelnek, ott jó lenni, de a szeretetet a kötelező elvárások csak kierőszakolni tudják, s az kiszorίtja belőle igaz örömét. A boldog pillanatok bennünk kell megszülessenek, de fényük csak a másokkal megosztott érzésekben tükröződik igazán. Ezért meg kell állnunk néha, időt szánni az ünnepeknek. Olyan ünnepeknek, amelyek felemelik a lelket, megosztva azokkal, akikkel kölcsönösen érdemesnek tartjuk rá egymást. Mert egészségünknek szüksége van a közös nevetésre, őszinte beszélgetésekre, és arra is, hogy néha csak együtt hallgassunk. Ha ebben van részünk, az étel finomabbra sikerül, és ilyen estéken, amikor pihenőre tér a test, mosoly öleli az álmainkat. Az ilyen Ünnephez egy szabályt kell betartanunk Tatiosz szavaival élve: „azt add másnak, aminek te is örülnél, ha kapnád.”

Hirdetés

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

A lelki egészség nem állapot: cselekvés

 

Hirdetés