• Fotó: illusztráció: Freepik
„Fiatal lányként nem gondoltam volna, hogy öt gyerek anyukája leszek, de hálás vagyok, hogy ez megadatott, és hogy úgy gondolja az Úr, elbírok ennyi gyerkőccel.” Kolozsi Erika és párja is hozott egy-egy nagyobb legényt a családjukba, majd született három közös gyerekük. Így gyarapodtak ötgyermekes nagycsaláddá. Mindenki nagy örömére az ötödik kislány lett, Bejke most egyéves. Persze arra, hogy ötödik gyereket is szeretnének, voltak, akik nagyot néztek, mások egyszerűen csak gratuláltak hozzá. „Amikor a fiúk számára kiderült, hogy anyuci pocakjában baba van, minden órában simogatták, folyton kérdezgették, mikor születik meg, és hogy ugye most már kislány lesz? Ők is nagyon vágytak egy húgira.”
Az anyává válás csodáját nem lehet megszokni
– vallja Erika. „Mindegyik várandósság és szülés egy élmény volt, és mindegyik más. Amikor Olivér született, az első érzésem az volt, hogy újra át szeretném élni ezt. Mátyásnál figyeltem, hogy megvan-e mindene, és hogy jaj, milyen szép baba. Ata kis csendes volt, és az egész olyan pihe-puha érzés volt. Bejkénél pedig alig vártam, hogy lássam, tényleg lányom született? Olyan boldog voltam, hogy kimondani nem tudom! Hálás vagyok, hogy velünk vannak.”
Sok-sok türelem kell, és segítség, mert nehézségek vannak.
Erikáéknak nincs konkrét segítségük. Nagycsaládként élnek: apa, anya és az öt gyermek. Együtt oldják meg a dolgokat. A „titok” talán az, hogy a gyerekeiket arra tanítják, beszéljenek meg mindent: azt is, ami jó, azt is, ami nem. Ez nagyon fontos.
No meg persze szerencsések is, hiszen este kilenc órakor mindenki alszik, így onnantól a szülők pihenhetnek. S bár Erika nem egy stresszes anya, vannak náluk is olyan napok, amikor minden össze-vissza működik. De amikor úgy érzi, már nem bírja, kimegy a természetbe, sétál, hallgatja a madarak csicsergését, s ezáltal megnyugszik. „Sokszor vagyok fáradt, kimerült, de imádok anya lenni, szeretem a gyerekeimet, és gyakran erőt kapok tőlük.
Képzeljétek el, amikor öt gyermeked egyszerre akar ölelni. Mi tölthet fel ennél jobban?
Anyaként sokszor úgy érzem, hogy büszke vagyok magamra, hogy ennyi gyerekem van. Minden nap többször elhangzik nálunk az, hogy Anya, szeretlek, Te vagy a legjobb édesanya, még a nagyok is többször odajönnek hozzám, megölelnek, és azt mondják: Szeretlek, édesanyám!”
• Fotó: Kolozsi Erika archívuma
Szeretem a látványt, amikor heten üljük körül az asztalt
Ceclan Andreában már egészen fiatalon megszületett a vágy, hogy sok gyermeket szeretne, és már megismerkedésükkor kiderült, hogy a párja – aki azóta a férje – szintén hasonlóan gondolkodik. De nem terveztek számokkal, és azt sem, mikor szülessenek a gyerekek. Az egyéves házassági évfordulójukat azonban már egy egy hónapos babával ünnepelték. „Az, hogy anya szeretnék lenni, számomra teljesen egyértelmű volt, mint ahogy az is, hogy több gyermeket szeretnék. Hogy ez meg is valósulhatott, ezért nagyon hálás vagyok az Istennek. Borzasztó nagy öröm a tudat, hogy van öt gyermekem, és bár nem mindig könnyű így az élet, ha újrakezdhetnénk, ugyanígy csinálnánk.”
A nagycsaládos létben az egyik legszebb dolog – meséli Andrea –, hogy folyamatosan közösségi életet élnek.
Mindig van valakinek mesélnivalója, mutatnivalója, öröme, amit meg akar osztani, vagy bánata, amiért vigasztalni kell. A gyermekek egymás játszótársai, öröm nézni, milyen jól elvannak egymással. „Meg aztán nagyon szeretem a látványt, amikor heten üljük körül az asztalt.”
Mindig van, aki figyeljen a másikra
Lehet-e egyformán szeretni? – kérdezik sokan, de Andrea számára ez soha nem volt kérdés. Nyilván nem jut ugyanannyi személyes figyelem mindenikre külön, de ez egy idő után olyan szépen alakul, mondja, mert sokszor már egymástól kapják meg az igényelt figyelmet. „Igyekszem jelen lenni és odafigyelni rájuk külön-külön. Persze nem sikerül mindig jól csinálni, ilyenkor aztán bevetik a »most úgyis elérem, hogy rám figyeljetek« cselt. De tulajdonképpen, ha jól belegondolok,
mindenki figyel mindenkire. Annyira szorosan együtt éljük az életünket, valakitől biztosan kap figyelmet mindenki.”
Külön kell választani a nyarat az iskolai időszaktól – mélyül el a hétköznapok mesélésében Andrea, mert a nyárnak teljesen más a forgatókönyve: szabadabb, könnyedebb. „Amikor itthon vagyunk, ki ahol tud, besegít a házimunkában, de nem programszerűen. Próbáltuk azt is, hogy napi programot írtunk, de végül az nem vált be. Így, ha adódik valami, szólok. Fontosnak tartjuk, hogy bevonjuk a gyermekeket is a ház körüli munkába.”
Az iskolai időszak már programhoz kötött. Három iskolás és egy óvodás gyermek van, plusz a délutáni tevékenységek, ezért jól kell menedzselni a napokat. De amíg Andrea otthon van a legkisebbel, szabadon tud jönni-menni, és a férje is otthonról dolgozik, így ha szükséges, ő is elérhető tud lenni. „És hát van egy nagyon drága nagymama is, édesanyám, aki nagyon nagy segítség számunkra.”
A segítség jól jön egy sokgyermekes családnál, és Andrea édesanyja az a fajta nagymama, aki sosem mondja, hogy most épp nem vihetik át a gyermekeket. Spontán süt egy nagy adag palacsintát, elvállalja több napra is az unokákat, ha a szülők kettesben szeretnének elutazni, de a távolabb élő nagyszülők is rendszeresen elviszik a gyermekeket a vakációkban, vagy éppen eljönnek hozzájuk segíteni.
„A gyermekek egyelőre élvezik, hogy ennyien vannak. Sőt, a nagyfiam még most is mondogatja, hogy jó lenne még legalább egy testvér.
Lehet, lesz olyan életszakasz, hogy nem fogják ezt élvezni, de biztos vagyok benne, ha lesz is, csak átmeneti. Folyamatosan jön innen-onnan a kérdés, hogy lesz-e még gyermek. Engem nem szoktak zavarni az ilyenfajta kérdések. Mi úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi helyzetünk szép, jó és pont elég. De ha az Istennek más terve van, elfogadjuk.”
• Fotó: Ceclan Andrea archívuma
Hogy kaphattam én ennyi csodás ajándékot?
Már a kishúgán gyakorolta az anyaságot Sass Mónika. Tizenkét éves volt, amikor testvére született, sokat anyáskodott fölötte. Talán innen indult az is, hogy nagy családot tervezett, több gyermeket, nem nagy korkülönbséggel. „Mondtam is a férjemnek még a házasságunk előtt, hogy legalább négy gyermeket szeretnék. Amit ő azzal nyugtázott, hogy egyelőre csak egyet, s utána meglátjuk.” A következő négy év alatt három gyermekük született, ez akkoriban már nem volt kirívó eset, de a többedik már igen.
„A legjobb sztorim egy vonatozás során történt, amikor
egy idős bácsi megkérdezte, hányadik babámat várom. Miután mondtam, hogy a negyediket, megveregette a vállam, és annyit mondott: »Nem baj, na!«”
Az ötödiknél is volt hasonló sztori. „Elég gyakori kérdés volt, hogy »Terveztétek?« Mi azt válaszoltuk, hogy »Terven felül teljesítettünk…«.” Mónika a negyedik gyermek születése után még nagyon nyitott volt, hogy jöhet az ötödik, a férje úgy vélte, pont jól és elegen vannak. Most, az ötödik után már Mónika is ezt érzi. „Nagyon hálásak vagyunk minden gyermekünkért, a fiúk kezdik és zárják a sort terveink szerint, a három lány középen biztonságban van!”
A gyermekek születésének csodáját a férjével együtt élték át minden alkalommal. „Azok a pillanatok, amit a szülések után hármasban tölthettünk, tudom, hogy mindannyiunk szívébe beivódott, és megalapozta a kapcsolatunkat minden irányba! Az élet ajándék, és ezt számomra leginkább a szülések bizonyítják. Vannak ott olyan pillanatok, amit senki nem tud befolyásolni, és ilyenkor még inkább megerősödik bennem az, hogy az élet ajándék, csak el kell fogadni! Minden gyermekünk egy csoda, időnként csak nézem őket, és könnybe lábad a szemem, hogy kaphattam én ennyi csodás ajándékot?” Persze a kételyek is ott vannak, hogy vajon hogyan lehet őket jól nevelni, közös programokat szervezni, de egyenként is időt tölteni velük.
„A kulcs az együtt töltött minőségi idő úgy, hogy mindenkihez a saját szeretetnyelvén szóljunk.
De közel sem sikerül tökéletesen. Van, hogy közlik velem a nagyobbak, hogy szar anya vagyok. No nem így, sokkal tapintatosabban, de a lényege ez. Eleinte lesokkolt, és komoly lelkifurdalást okozott, dühített. Ahogy telnek az évek és a gyermekek száma is nőtt, elég gyakran belátom, hogy időnként lehet, nem vagyok a legjobb, de igyekszem a legjobbat kihozni magamból, és elég jó anya lenni!”
Nem kérdés, hogy a házimunka is tartogat kihívásokat egy nagycsaládban. Mónikáéknál azonban van heti beosztás, ami szerint mindenkinek van napi feladata, például megteríti asztalt, kisepri az előszobát. Apró dolgok, de egy anyának nagy segítség. „Van, hogy nem szívesen csinálják, nincs kedvük hozzá, de nekem sincs mindig kedvem furikázni velük, mégis megteszem, mert tudom, hogy ez fontos nekik.”
• Fotó: Sass Mónika archívuma
A család összetartó ereje a hit
– árulja el Mónika. Megnyugtató számára, hogy a gyermekeknek van egy mennyei Atyjuk is, akinek szintén gondja van rájuk. „A hit és imádság a családi életünk fontos része, bármi történik, ha jó, ha rossz, a jó Isten elé visszük, ez ad nekem erőt a hétköznapokhoz.”
S hogy ebben a létben jut-e idő egymásra? Nőnek és férfinek lenni a sok gyermek mellett? Bár ezek az alkalmak nagyobb szervezést jelentenek, de lennie kell.
S Mónikáék is igyekszenek ilyen alkalmakat is összehozni, mert többször megtapasztalták, mennyire szükségük van erre. „Mindkettőnknek voltak elképzelései arról, hogyan fogunk élni, de mindketten rengeteget leadtunk ebből, és ahogy a férjem szokta mondani, a nagycsaládos élethez az ember egy kicsit link (laza) kell, hogy legyen, különben nem bírja ki ép ésszel, és egyetértek vele!”
korábban írtuk
Kacsó-Kölcze Kata: A hitem volt a legnagyobb támaszom
A keresztény hit és az orvostudomány útját választotta Kacsó-Kölcze Kata, amikor elhatározta, megbirkózik a „legyőzhetetlen” betegséggel. Ma már úgy véli, azért érkezett akkor az életébe, hogy valami fontosat megértsen önmagáról és a Teremtőről.
