ARCHÍV Bizarr kőfigurák

Csúcsra viszünk ebben a hónapban, hiszen – mint köztudott – a magasabb hegyi túrákra a szeptember–október a legideálisabb időszak. Látványos hegyi tájakban nem szenvedünk hiányt, a mi szívünket legutóbb a Csukás-hegység ejtette rabul. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

A hegység a Kárpát-kanyarban található, legmagasabb pontja 1954 méterrel a Csukás-csúcs. A magaslatok szerelmesei jól tudják, hogy minden hegynek saját, mással összetéveszthetetlen arca van, a Csukás erre igazán jó példa. Olyan mesevilágba kerülünk, ahol a fantázia is szárnyalhat, miközben az ember lánya vagy fia a túraösvényeket rója, esetleg megpihen, s csak úgy néz ki a fejéből.

Orbán Balázs szerint „a déli és keleti Kárpátaink legszebb sziklahavasa”,

„egyéniségét” főleg a különös formájú sziklaképződmények adják. Soknak közülük neve is van, az egykori emberek pletykáló vénasszonyokat, galambot, góliátot, ikreket „láttak bele” a kőbe. Fentebb épp ezért írtam a fantázia szárnyalásáról, mert akár mi magunk is kísérletezhetünk a kőszobrok elnevezésével. Csak úgy, játékból.

A csúcsra mi a Bratocsa-hágótól mentünk fel, itt az út mindkét oldalán van hely a járműveknek. A hágót pedig – ha Erdély irányából érkezünk – Négyfalu, avagy Szecseleváros felől közelítjük meg. A piros sávjelzést kerestük meg, majd jó illatú erdőben indultunk útnak. Nagyjából 16 kilométeres túrára számítson, aki kedvet kapott a Csukás megmászásához, a táv megtétele – pihenéssel, nézelődéssel együtt – 6-7 órába simán belefér. Mi júniusban végigrohantuk az útvonalat, mert a hegyek szelleme olyan erős és hideg szelet küldött ránk, hogy nem igazán volt kedvünk megállni. Az élmény így is feledhetetlen volt!

Hirdetés

Közepes erőnlétű, kirándulni szerető emberek bátran nekivághatnak az útvonalnak, amelynek igazából csak az eleje húzós egy kissé. A „szenvedés” körülbelül a tévéreléig tart, amely mellett elvezet a jól jelzett túraösvény. Aztán a két sziklaalakzat által alkotott úgynevezett Bratocsa-kapun máris beléptünk a kőgombák, sziklatornyok, szfinxek világába. Engem egy-egy érdekes, kúpszerű alakzat például őskori kőtornyokra, lakóépületekre emlékeztetett. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha mostanában fedezitek fel a Csukást, szebb időt kaptok, mint mi júniusban. És akkor lesz lehetőségetek elmerülni ebben a bizarr formákat mutató világban, amelyet egyébként a hegy „alkotóanyagainak”, a mészkő alapra települő konglomerátumrétegnek és az időjárási jelenségeknek (hőingadozás, csapadék, szél stb.) köszönhetünk.

Még az erős szél sem tudta csillapítani a megörökítés kényszerét, annyi érdekességet, fotótémát kínál a táj. Aztán már a csúcs közelében jártunk, ami még egy kis kapaszkodást azért követelt tőlünk, majd jöhetett a körpanoráma élvezete. Tiszta őszi időben jó szerencsével egészen a Bucsecs keleti részéig, sőt, még a Nemere-hegységig is ellátni innen, de a lényeg, hogy álomszép hegyvidék terül el körülöttünk.

Ha a piros keresztet követjük a csúcsról lefelé tartva, újabb izgalmas kőszobrokat fedezhetünk fel, majd egy hurok megtétele után ismét a piros sáv lesz az irányjelzőnk, ami visszavisz az ember alkotta világba, onnan, ahol a természet kreativitása és zsenialitása volt az úr.