ARCHÍV Burghardt Pál: „Mindig nők voltak mellettem”

Egyszerre buddhista jógi és sámán, de örök hippiként csütörtökönként 69 évesen is feltűnik a kocsmában, ahol körbeülik a fiatalok. A nagyváradi Burghardt Pál, ismert nevén Bugi Pali, már a kommunizmusban tiltott dolgokkal, karatéval, jógával foglalkozott, rendszeresen zaklatta a Szekuritáté, de fogást nem talált rajta. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Igaz, hogy a kommunizmusban is hippi voltál? 

– 1968-ban 17 éves voltam, és megjelent rólam egy cikk a helyi lapban, a Fáklyában „Pali, a megrögzött hippi” címmel. Büszke voltam rá, mert hosszabb volt, mint a Ceaușescuról szóló. 

– Honnan lehetett tudni Váradon a hippimozgalomról? 

– A hippik járták a világot, erre mentek Indiába, és ahol akadtak hasonlók, ott megszálltak. Hozzám is jöttek, így sok hippit megismertem. De olvastam is a hippimozgalomról, nem írták a legjobbat róla. Mert ugye az volt a jelszó, hogy Love, Peace, Freedom (Szeretet, Béke, Szabadság), esetleg a szabadság nem tetszhetett. A hippi bennem van most is, csak finomodott. Elvittek katonának, elkezdtem harcművészetekkel foglalkozni, de az elvet nem tagadtam meg soha. 

A hosszú hajad miatt figyelt fel rád a Szekuritáté? 

– A kommunizmus mindentől félt. Ami nem volt kommunizmus, azt figyelni kellett. Akkor feltűnt, ha a fiatalok csoportosan jártak, a hosszú haj, a miniszoknya. A 80-as években egy hónapig követett egy duba. Észrevettem, mondtam: menjünk hatan hat fele, lássuk, kit követnek. Hát kit? Engem. 

– Miért?

– Én voltam „minden rossz feje”. Már jógáztam, érdekelte a fiatalokat, kérdezgettek, magyaráztam. Gyakoroltunk is, sokan jártak hozzám, a szekusok látták. Karatéztam is, Karatés Palinak hívtak. Túl ismert voltam, ilyenkor a rendőrség is felfigyel rád. Bevittek többször a Szekuritátéra, de ki is engedtek. Az egész kommunista rendszert „végigettem”, Petru Grozát, Gheorghiu Dejt, Ceaușescut. Mindig ellenség voltam, amit büszkén vállaltam.

Nem volt „normális” munkahelyed, ez is szemet szúrt?

– Volt, ott kezdődött a baj, 1968-ban. Mondták, vágjam le a hajamat, visszapofáztam, kirúgtak. Dolgoztam itt-ott, aztán otthagytam, vagy a munkahely hagyott ott engem. Az utolsó polgári munkahelyem az egészségügyben volt, fertőtlenítő voltam, szerettem, mert nem kellett dolgozni, tudtam járni karateedzésre. De leépítés volt, kirúgtak. Virányi Attilával, a Metropol együttes basszusgitárosával megfogadtuk: ebben az országban többet nem dolgozunk. Be is tartottuk, pedig ez 1977-ben volt.

Ezért akartál Nyugatra menni?

– 1979-ben mindenki el akart menni. Én Amerikába, beadtam a kérvényt, de nem engedtek. Módosítottam, félig német vagyok, mondtam, megyek Németországba, az sem volt jó. Írtam a Szabad Európa Rádiónak.

Éhségsztrájkba kezdtem, behívtak a Szekura, alá akartak íratni valamit, de nem írtam alá.

Akkor történt egy filmbe illő jelenet: mikor kijöttem, épp arra jött egy németországi haverom egy fehér Mercedesszel: „– Szevasz Pali, beülsz? – Beülök.” A szekusok kijöttek az épületből, úgy néztek. Azt hitték, kombinátorok vagyunk, pedig egyszerű emberek voltunk, akik szabadok akartak lenni. 

– Nem lehetett, ezért döntöttél úgy, hogy disszidálsz Magyarországra? 

– Három okból: Magyarországon már volt buddhizmus, az egész helyzet és a harcművészetek miatt, amik hol be voltak tiltva, hol nem. 1989. november 7-én szöktünk át a zöldhatáron, emlékszem, ünnepelték a nagy szocialista forradalmat, esett az eső. A határőrök kaptak infravörös figyelőket, de esőben nem működtek. Hárman voltunk, a barátnőm és egy haverom. Ügyesen megszerveztük, mert akkor sokan szöktek, de sokakat visszahoztak, kopaszon. Volt egy emberünk, aki megmondta, hol kell, mint kell, el is vitt oda. Szinte nyakig érő vízben, két csatornán kellett átvergődni Bihardiószeg és Janka között. Éjfélkor már Magyarországon voltunk, a határőröknél volt az átöltözés. Másnap a többiekkel meditáltam Budapesten.

Előtte is foglalkoztál keleti tanokkal. Mi volt a sorrend?

– A hippik mondták ki először azt a szót, „zen”, hogy mi a meditáció. Aztán jött a karate. 1974-ben kezdtem, a fekete övet négy év alatt kaptam meg, edző lettem. 1979-ben elgondolkoztam: nincs valami mélyebb? Lett: a jóga, de a karate és a kung fu is maradt. Hat évig vega voltam, 15 évig nem cigiztem, nem ittam alkoholt. A jógát is orrvérzésig gyakoroltam, de lényegesebbet akartam. Találkoztam egy indiai guruval, a kaula tantrát adta, de éreztem, hogy a buddhizmust kell gyakorolni. Öt éve még kungfuztam, de megfájdult a térdem, választásra kényszerített. A meditációt választottam, ezzel jobban járok.

Lótuszülésben Kathmanduban, a Szvajambunath sztúpa árnyékában / Fotó: Bozsik Mihály

Hogyan lettél sámán? 

– Bennem volt. Születésemkor volt egy folt a tüdőmön, majd kétéves koromban „meghaltam” kis időre, anyámék orvost hívtak, de felébredtem, felültem és enni kértem. Ez olyan volt, mint egy csoda. Anyám kivizsgáltatott, és a folt kisebb volt, majd el is tűnt. A sámánoknál van egy szertartás: meghalsz és szétszednek, persze, jelképesen. Nálam ekkor lehetett, mert lett egy furcsaságom: mindig kellett fogjak valamit a kezemben, például összefacsart papírlapot, rázogattam, ütögettem.

Anyám megijedt, hogy hülyegyerek lettem, elvitt pszichológushoz: egy kerékkel kevesebb van?
Hirdetés

„Lehet, hogy eggyel több van, asszonyom, de nem tudom, miért”, mondta. Úgy maradtam, sokat „doboltam”, de vigyáztam, hogy ne lásson senki. „Utaztam”. Később rájöttem, az a mozdulat a csörgő, dob miatt lehetett.

– Hogyan jöttél rá? 

– Laár Andrásnál (a L`Art pour l`art Társulat Besenyő Pista bácsija, a KFT zenekar frontembere) voltam, együtt gyakoroltuk a buddhizmust, és volt egy dobja. Kézbe vettem, elkezdtem ütögetni, és rádöbbentem: hoppá, ez ugyanaz a mozdulat! András látta ezt, adott egy dobot. Doboltam, ahogy jött, a sámánt te kell kifejleszd magadban. Belevittem buddhista elemeket is, működött, jöttek a haverok. Feladtunk egy hirdetést az újságban, folyamatosan csörgött a telefon. 1997 óta csinálom. 

Fehér mágiával foglalkozol, kitisztítod az emberek karmáját. Ez mit jelent?

– Ez is „jött”. Van egy sámán szertartás, utána buddhista szertartás, meditáció. Ehhez hozzáadódik a tarot kártya és az indiai asztrológia. Kurzusokat is tartok, voltam Brassóban, Bukarestben is, csoportom is volt. Ebből élek. Tisztítással leveszem a „rontást”, majd felépítjük az új világot: sikerüljön a vizsga, legyen munka stb. Felállítom a kliens horoszkópját. Egyesek szerint hülyeség, de aki jön, nem véletlenül jön. Együtt csináljuk, nem én oldom meg a problémát, neki is kell dolgozni. 

– Hogyan telik egy napod?

– 1989. november 8. óta minden nap több órát meditálok. Négyszer voltam Nepálban, budddhista tanításokat kaptam nagy lámáktól, mindent megkaptam, ami kell. A meditáció csak utazáskor marad ki, olyankor hiányzik. Reggeltől egy óráig ez a fő program, aztán jön a kliens, utána újra.

Sokan kérdezik: így élsz, miért? Mert nagyon jó.

A boldogság és a szenvedés együtt jár, ha kapsz egy kocsit, boldog vagy, de utána rájössz, hogy benzin is kell. Az alap az elégedettség. Elégedett vagyok, mert sok embernek segítek.

– Sokat meditálsz, de a csütörtök esti kocsmázás azért megmaradt… 

– Neve is van: CSECS – Csütörtök Esti Csevegés. Miért? Nem akarom elveszíteni a kapcsolatot az emberekkel, a fiatalokkal. Nincs még egy ilyen korú a kocsmában, de engem elfogadnak, mert úgy beszélek velük, mintha közülük való volnék. Nem nyomatom a buddhizmust, de ha kérdeznek, buddhista szempontból válaszolok. Nem csajozok, a nők most barátaim. Régen sok barátnőm volt, ilyen idősen már nevetséges lennék. Amit lehetett, megcsináltam, tízszeresen is.

– Tudod, hogy hány barátnőd volt? 

– Sok, százig számoltam a katonaság előtt, utána nem számoltam. Volt idő, amikor a tantrikus szex miatt jöttek, „ez egy szexguru”, mondták rám, tetszettem. Egyszerre öt nőm is volt, mindegyiket szerettem. A tantrában, ha egy partnered van, ő a NŐ. Ha sok, a NŐ sok aspektusával ismerkedsz meg. Voltak stabil és instabil kapcsolatok. Mikor nem volt senki, úgy éreztem: végre nyugalom van, de azért kellene egy csaj. Lett, és megint nem volt nyugalom. A mostani párom operaénekes, én itt lakom, ő a szomszédban. Olyan a karmám, hogy mindig nők voltak mellettem. Gyerekkoromban nagyanyám és anyám, utána a csajok.

– Volt valami, ami kimaradt?

– 1969-ban a Woodstock fesztivál, menni akartunk, de nem sikerült. Ha kimentem volna Amerikába, már nem élnék, a kábítószer és alkohol elvitt volna. Utóbbi sok barátomat elvitte. Ezért nem baj, hogy nem sikerült, jó, hogy a buddhizmus sikerült.

Visszanézve milyennek látod az életedet? 

– Kalandos volt, jó életem volt. Nem félek a haláltól, a létnek a része, akárcsak a születés, amióta buddhista vagyok, készülök rá.

Kiemelt képen Burghardt Pál otthon, a meditációs szobában / Fotó: Pap Melinda

A Nyugat az új Kelet? – Tudatosság és meditáció kultúrán innen és túl