Leonardo da Vinci, Rembrandt, Botticelli, Simon Norbert. Mi a közös bennük? Az, hogy mindegyikőjük alkotása a Louvreban látható. A csíkszentkirályi fiú, Norbi képe az Exposure Award elnevezésű nemzetközi fotópályázat kiállításán szerepelt, 4 millió beküldött pályamunkából az övé bejutott a száz legjobb közé.
Olyan, mint egy XIX. századi impresszionista festő. A haja, a mosolya, a pelyhedző szakálla, a megfontolt, de mégis határozott mondatai. Egy kis székelyföldi faluból indult, sőt, a Louvreban kiállított képét is itt készítette. 17 évesen kezdett el fotózni, most 21. Szerény, kedves, céltudatos.
Számodra mi a jó a fotózásban?
Az, hogy olyat alkothatok, ami elrugaszkodik a megszokott életünktől, kizökkent a mindennapok monotóniájából.
Akkor a fotó nem a valóság egy pillanatának megörökítése?
Én a megrendezett képeket szeretem, a különleges portrékat, a divatfotókat, számomra ezek jelentik a kihívást. Nekem nem pusztán a pillanat vadászása a fotózás. Szeretem a szürrealizmust, az extrémitást a képekben.
Fotó: Simon Norbert
Hogyan tanultál meg fotózni? Tanított valaki?
Sokat jártam kávézókba.
És ez hogy függ ösze?
Beültem egy kávézóba a fényképezőgépemmel, kértem egy finom kávét, majd nekifogtam tanulmányozni a gép beállításait. Persze lefotóztam a helyiséget, meg beszélgettem barátokkal, ismerősökkel, róluk is csináltam képeket. Így kezdődött.
Most a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet és média szakára jársz. Mi lesz a tanulás után?
Divatfotós szeretnék lenni, egyetem után el kellene készüljön a portfólióm, és azzal irány a divat fővárosai, szerencsét akarok próbálni Milánóban, New Yorkban, vagy bármelyik nagyvárosban, ahol nyüzsögnek a tervezők, pezseg a divatélet. És persze szeretném folytatni a saját dolgaimat is.
Mire gondolsz?
A saját agymenéseimre, az extrém fotókra. Olyan alkotásokra, amelyek készítésekor senki nem mondja meg, milyen legyen, nem fogalmaz meg senki elvárást, hanem a saját belső hangjaim alapján alkothatok.
Hogyan készült a Louvrei kép?
Éppen a nagyon kreatív perceimet éltem, ráírtam Merka Bea csíkszeredai sminkesre, hogy kellene valami extrém sminkes képet készíteni. Beával abszolút egy húron pendül az agyunk, hasonló a kreativitásunk. Az alapkoncepció a jó és a rossz ellentéte volt, egy jó és egy rossz ember szembeállítása. Böngésztük a netet, mi most a trend, és akkor talált rá Bea erre az új neonfestékre, UV sminkre.
Hol fotóztatok?
Csíkszentkirályon, a saját házunkban. Az egész épületet le kellett sötétíteni, mert ez az UV festék nem látszik természetes fényben, csak UV lámpa megvilágításában. A sminket is itt kellett elkészíteni, hiszen szabad fényben nem látszik belőle semmi. 8 órán keresztül fotóztunk, 800 kép készült két modellről.
Fotó: Mihály László
Mennyi utómunka van ezeken a képeken?
Nagyon kevés. Minimális korrekció történt rajtuk, nem akartam, hogy agyonszerkesszük, és ezzel elvegyük az alaphangulatot.
Miként tudtad meg, hogy a versenyen jól szerepeltél, és a te képedet is érdemesnek tartották arra, hogy a világ egyik legismertebb, legszínvonalasabb múzeumában kiállítsák?
Emailben értesítettek, de először nem foglalkoztam vele, gyakorlatilag nem hittem el. Aztán egy kis idő után megint elolvastam a levelet, és akkor döbbentem rá, állj meg, ember, jó lesz ezt komolyan venni, mert mindjárt csomagolni és indulni kell Párizsba.
Mi volt a párizsi menetrend?
Apukámmal és két barátommal utaztam, péntek este értünk oda, szombat, vasárnap a várost jártuk, megnéztünk mindent, amit csak lehetséges két nap alatt. Aztán a hétfőt csak a Louvrenak szenteltük. Este 7kor pedig találkoztunk a kategória győzteseivel meg a szervezőkkel, ugyanis a kiállítóknak rendeztek egy privát múzeumlátogatást, már záróra után. Aztán koktélparti volt, miközben a háttérben vetítették a képeinket. Az érzést, amit ott éreztem, nem lehet leírni. Nem is nagyon tudtam lereagálni az eseményeket. Ott voltam Párizsban, és csak csodálkoztam, hogy ez velem történik? Nagyon szerencsésnek érzem magam, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez nekem megadatott.
Fotó: Simon Norbert
Szerinted mennyire határozza meg az, hogy honnan jött valaki, azt, hogy hová juthat el?
Én úgy látom, rendkívül fontos például a neveltetés és a család támogatása, ezért azt mondom, fontos, honnan indulunk ... Ám szerintem nyugodtan lőjük fel a célokat a csillagos égbe, csak aztán ne várjuk ölbe tett kézzel, hogy egyszer csak ott legyünk a magasban, mert a célok eléréséért kőkeményen tenni kell. Álmodozni muszáj, de kevés. Úgy látom, bármilyen kicsi faluból érkezhetünk, ha megteszünk mindent az álmainkért, elérhetünk bármit.
