Lívia rögvest leszögezi, sosem éreztették vele a fiúk, hogy a legifjabb és az egyetlen csaj, utazások és koncertek során is mindig betartják az alapvető illemszabályokat. „Néha azért egy-egy disznó poén elcsattan, de az évek alatt megtanultam ezt kezelni, legalábbis próbálom.
Összecsiszolódni idő kellett
Nem tagadom, az elején voltak problémák, kisebb súrlódások, amíg beilleszkedtem és megtálaltam a helyem köztük, de mára már barátok lettünk, sőt családias a légkör.” Azt is elárulta, hogy bár a valódi családja támogatja, azért az új életritmust nekik is meg kellett szokniuk. „A zene sosem okozott gondot a magánéletemben, mert a párom mindig támogat, de hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak kisebb nézeteltérések, amik többnyire kimerülnek abban, hogy általában a párok hétvégén töltenének együtt minőségi időt, én meg legtöbbször akkor dolgozom.”
Határon innen és túl
Mára már a No Sugar zenekarnak egyre több koncertje van Magyarországon, azt azonban kevesen tudják, hogy míg az együttes jórészt gyergyószentmiklósi, Lívia egy jó ideig Sopronban élt, ez pedig megnehezítette a közös munkát. Rengeteget kellett utaznia a két ország között. „Mindig egyeztettünk, és akkor hazajöttem pár hétre, ment a munka, majd utána utaztam el. Sok alkalommal megtettem azt a több mint 800 km-t. Viszont nem érzem azt, hogy bármiről is le kellet volna mondanom, sőt úgy gondolom,
az elmúlt több mint két év rengeteget segített, hogy tanuljak, fejlődjek, és mára az a nő lehessek, aki vagyok”
– összegezte a tapasztalatait. Most, hogy ismét hazaköltöztek, itthon tervezi a jövőjüket. Az éneklés mellett elkezdett lábápolást és gyógypedikűrt tanulni. Elárulta, hogy főként a rugalmas munkaprogram kialakítása volt az elsődleges szempontja, és hogy könnyen összeegyeztethető legyen a zenekari programmal.
Cukormentes jelen és jövő
Idén február 14-én jelent meg a második nagylemezük az online felületeken – hangsúlyozták, semmi köze a Valentin naphoz, nem a kedvenc ünnepük. Ez a nagylemez kb. másfél év munkája, ahogy készültek sorra az új dalok, vonult stúdióba a zenekar, és mikor összegyűlt a lemezre való anyag, akkor szépen csokorba gyűjtötték. Március végétől kellett volna a MOL töltőállomások polcaira kerüljön, de ez a fránya vírus közbeszólt, viszont most már hamarosan kapható lesz.

„Az új album megjelenése titkon nagyon fontos mérföldkőnek számított az életemben. Gyerekkoromban, amikor elkezdtem énekelni és tervezgettem az életem, nagyjából mostanra láttam a negyedik lemezem kiadását. Akkor még nagyon nem tudtam hogyan is működik ez. Ám, ha beleszámoljuk a kislemezeinket, akkor mondhatni, sikerült teljesíteni a célt” – fedte fel gyerekkori ábrándjait az énekes. Bevallotta, ezen a lemezen leginkább csak a hangjával járult hozzá a dalokhoz, de szeretné, ha ez a jövőben változna.
Az alkotásban való részvétele egyelőre inkább arról szól, amikor a maga stílusára formálja a dalt. Reményei szerint a jövőbeni albumokon a saját szövegei is felcsendülnek majd.
Lívia kitért arra is, hogy amilyen jónak ígérkezett a 2020-as év, új album, sok koncert itthon és Magyarországon is, akképpen foszlott szét az egész a pandémia miatt, most pedig abban reménykednek, hogy a fesztiválszezon végére talán lesz pár koncertjük. De addig is teszik a dolgukat, készülnek az új dalok.
Petőfi Zenei Díjra jelölve
Az év elején az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorban kaptak felkérést egy akusztikus koncertre, ami igazi kihívásnak számított a No Sugar-nek. Újrahangszerelték a dalokat, még az olyan tőlük távol álló hangszer is, mint a harmonika, helyet kapott a produkcióban. Nagy meglepetésükre, ennek hozadékaként, az a megtiszteltetés érte őket, hogy jelölték a bandát a Petőfi Zenei Díjra az év akusztikus koncertje kategóriában. „Amire kiemelten büszkék vagyunk, hogy Erdélyből, Gyergyószentmiklósról két zenekar is a jelöltek között van, de túlmutatva az egyéni sikereken, van remény, hogy az erdélyi zenei élet is olyan reflektorfénybe kerül, amit már évtizedekkel korábban megérdemelt volna” – fűzte hozzá az énekesnő.
A Petőfi Zenei Díj-ra itt is leadhatjátok a voksotokat.