December, új világ hajnala

2020 méltó befejezése lesz december. Az év a Szaturnusznak és a Plútónak, az 1982–2020 közötti időszakot lezáró együttállásával indult, majd áprilisban csatlakozott hozzájuk a Jupiter, vagyis az istenkeresés, az igazság, a kiáradás bolygója.

A Szaturnusz március végétől néhány hónapos látogatást tett a Vízöntő jegyébe, majd júliustól újra egyeduralma színhelyén, a Bakban vándorolt. Mindeközben a Plútóval és azon keresztül a Jupiterrel alkotott kapcsolata csupán fellazult, de nem oldódott ki véglegesen. A felelősségvállalás, koncentráció, összehúzódás, értékállóság bolygója, az idő ura ő, a Szaturnusz ahol eljár, ott szembesít a határokkal, a korlátokkal, azzal, hogy mi a valóság.  

Visszanézünk

2017 karácsonyán lépett a Bak jegyébe, amelyet most mintegy 29 évre, december 17-én maga mögött hagy. 

A Bakhoz tartoznak a célok, a fejlődés,  a szervezettség, a struktúrák, a társadalmi formációk, életünk tartópillérei, miként a testben a csontozat. A Plútó és a Szaturnusz együttállása mindig új, több mint harminc éves ciklust indít el, és

ahogy már egy éve jeleztem, az új idő a társadalmi struktúrák átalakításával indul.

A Plútó ugyanis lebont minden működésképtelen, elavult dolgot, 2008-tól pedig a Bakban járva minden életképtelen szerkezetet azért, hogy valami jobb épülhessen a régi helyére. Decemberben a januártól erőteljesen elindult változásokat megerősíti a téli napforduló napján egzakt SzaturnuszJupiter együttállás. 

Levegőt!

Hirdetés

A Jupiter és a Szaturnusz egymáshoz viszonyított mozgásai adják a kozmosz és benne a mi életünk lüktetését, az összehúzódás és a kiáradás ritmusát. Ők ketten, a két bölcsességbolygó húszévenkénti együttállásukkal mindig új, jól érzékelhető ciklusokat indítanak el. 

Kétszáz évig mindig ugyanolyan elemű jegyekben találkoznak, majd váltanak. Az elmúlt kétszáz évben föld elemű jegyekben találkoztak, decemberben pedig a Vízöntő levegős elemében állnak együtt. Ezzel az elmúlt kétszáz év materialista korszaka lezárul és

elkezdődik egy kétszáz éves levegős periódus, amikor a kapcsolatok, a közösségek, az ideológiák, a tudás, az értelem felértékelődik.

A Vízöntő a szabadság, a tisztaság jegye, elhatárolódik minden alantastól, minden anyagitól. Hozzátartoznak a reformok, a felfedezések, de az online világ is, ami nem igényli a fizikai kontaktust. A Szaturnusz és a Jupiter utoljára nyolcszáz évvel ezelőtt állt együtt levegő elemű jegyekben, érdemes lenne rátekinteni az 1220-as és 1440-es évek közötti periódusra. A történelem ugyanis gyakran ismétli önmagát, amennyiben nem tanultunk belőle. Kívánok mindenkinek Istentől megáldott, békés, egészséges, eszmélős 2021-et!  

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: