A darált hús igazi Jolly Joker, hiszen ezerféleképpen el lehet készíteni, ezért is a háziasszonyok egyik kedvelt alapanyaga. A hagyományos fasírton kívül számtalan ízesítéssel és társítással is próbálkozhatunk. A húsgolyók alapvetően szárazak, ezért szerintem kötelező hozzávaló egy ízletes mártás. A mártás mellett a húsgolyókat is megbolondíthatjuk valamilyen érdekes fűszerrel. Az alábbi receptek mindegyikében van valamilyen különleges fűszer, illetve egy kiváló mártás a húsgolyók mellé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Hozzávalók: 50 dkg darált csirkemell, 2 szelet száraz kenyér, 1,5 dl tej, kevés szegfűbors, ízlés szerint őrölt fahéj, só, bors, kevés zsemlemorzsa, 1 tojás, olaj a sütéshez, 1 fej hagyma, 1 evőkanál liszt, 2,5 dl csirke alaplé, 2 evőkanál pörkölt fenyőmag, egy marék apróra vágott friss kapor, maroknyi aprított mentalevél és petrezselyemzöld, 2 evőkanál gránátalma, 1 konzerv előfőzött csicseriborsó, 2–3 cikk fokhagyma, ízlés szerint citromlé, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál tahini azaz szezámkrém.
Elkészítése: Először elkészítjük a humuszt, amihez a fokhagymát meghámozzuk és összezúzzuk, hozzáadjuk a lecsöpögtetett csicseriborsót, a tahinit, az olívaolajat és ízlés szerint citromlevet. Megsózzuk, majd összeturmixoljuk és hűtőbe rakjuk. A kenyeret beáztatjuk a tejbe, majd kicsavarjuk és a darált húshoz adjuk, hozzáadjuk a tojást, kevés zsemlemorzsát és fűszerezzük a fűszerekkel. Összedolgozzuk, és kis golyókat formázunk belőle, majd egy serpenyőben kevés olajon elősütjük. A húsgolyókat kivesszük, és a visszamaradt olajban az apróra vágott hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük az alaplével, majd visszahelyezzük a húsgolyókat, és fedő alatt rövid ideig pároljuk. Tálaláskor a húsgolyókra humuszt adagolunk, megszórjuk a zöldfűszerekkel, a gránátalma magokkal és a pirított fenyőmaggal. Köretnek kuszkuszt kínálunk.
Elkészítése: A kiflit a tejbe beáztatjuk, majd kicsavarjuk és a tojással együtt a húshoz adjuk, sózzuk és borsozzuk, golyókat formázunk belőle és zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban kisütjük, és egy tálban lefedve melegen tartjuk. A visszamaradt olajban a kétféle hagymát apróra vágva megdinszteljük, hozzáadjuk a paradicsomot, a szójaszószt, a tabascót, a mustárt és a tejszínt, összefőzzük. Ha darabos, akkor turmixoljuk. Fűszerezzük a zöldfűszerekkel, és beleforgatjuk húsgolyókat. A tésztát sós vízben kifőzzük, majd lecsöpögtetjük és a paradicsomos-húsos masszához kavarjuk. Tálaláskor mozzarella golyókkal kínáljuk, és friss bazsalikommal megszórjuk.
Elkészítése: A zsemlét vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk, és a húshoz adjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a tojásokat, a mustárt, valamint a fűszereket. Egynemű formázható masszává gyúrjuk össze. Nedves kézzel gombócokat formálunk a húsmasszából, melyeket edénybe rakunk. Sörrel felöntjük, belevágjuk a kétféle hagymát, sózzuk és borsozzuk, majd fedő alatt pároljuk, addig, amíg a hús elkészül. Végül a tejszínt elkavarjuk a keményítővel és besűrítjük a mártást. Párolt rizzsel és sörrel kínáljuk.
Elkészítése: A darált húst az apróra vágott zsályával, ízlés szerint sóval, borssal, a tojással és annyi zsemlemorzsával összegyúrjuk, hogy jól formázható legyen. Ha túl lazának ítélnénk, tehetünk hozzá zsemlemorzsát. Gombócokat készítünk belőle. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és kissé magasabb lángon a gombócokat kisütjük, majd egy tálra kiszedjük. A maradék olajhoz hozzáadjuk a vajat, majd megpirítjuk benne a zsályaleveleket, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott hagymát és megdinszteljük. Ezután a keményítőt csomómentesre keverjük a tejszínnel és a tejjel, majd hozzáöntjük a hagymás zsályás alaphoz. Ízlés szerint sózzuk, és visszarakjuk a gombócokat a szószba.
A halas receptek legegyszerűbb változata a kisütés. Úgy gondolom a hal sokkal jobb annál, minthogy csak ennyi történjen vele. Számos érdekes, nem túl bonyolult műveletet tudunk elvégezni annak érdekében, hogy valami különlegesebbet alkossunk a konyhában. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak