A stílus nem szabály: szabadság Stílusnapló

Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Látunk egy nőt – magas sarkú, szűk ruha, vállra dobott kabát, elegáns kistáska – és máris kész a fejünkben a karakter. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.

Hirdetés

Fotó: Freepik

Ez a gyors következtetési rendszer valaha a túlélésünket szolgálta. Így különböztettük meg a barátot az ellenségtől, így védtük magunkat és közösségünket. De ugyanígy működik ma is – csak épp nem a vadászmezőn, hanem reggel, a szekrény előtt állva.

A saját stílusunkkal, testünkkel kapcsolatban is pillanatok alatt ítélkezünk.

Ránézünk egy felsőre, egy nadrágra, egy kabátra – nem több mint két másodpercig –, és már mondjuk is: „Ez túl szűk lesz rajtam”, „Ez a fazon nekem biztos nem áll jól”, „Ez a szín már túl fiatalos nekem”. Ilyenkor valójában nem a ruhát látjuk, hanem a saját múltunkat. Az emlékeinket, a korábbi rossz választásainkat, a kritikákat, amiket kaptunk. Azokat a helyzeteket, amikor valaki azt mondta: „Hogy nézel ki!” Vagy azt a pillanatot, amikor a fényképen valami nem úgy mutatott, ahogy szerettük volna.

A stílusunk tehát nem a valóság talaján szűkül be, hanem a fejünkben – ezekben a régi tapasztalatokban.

A beszűkülés csendben kezdődik. Nem egyik napról a másikra. Lassan. Fokozatosan. Először csak egy fazont teszünk félre. Aztán egy színt. Aztán egy egész kategóriát. Már nem hordunk ujjatlan felsőt, mert „nem elég karcsú a felkarom”. Nem hordunk szoknyát, mert „a térdem nem szép”. Nem hordunk élénk színt, mert „nem vagyok feltűnő típus”.

Hirdetés
És amire észrevesszük, a gardróbunkban tucatnyi ruhadarab van, mégis azt érezzük: nincs mit felvenni. Közben meg nem is a ruha hiányzik – hanem a belső szabadság.

Ilyenkor kezdünk el kapaszkodni a rendszerekbe, kvízekben, influenszerekbe és Pinterest táblákba. Testalkat, színek, stílusok, fazonok, trendek – bármibe, ami kiutat ígér, biztonságérzéssel kápráztat. Az elején ez katartikus tud lenni: felismerések, hogy ezt én is tudom így hordani. Hogy más is van így ezzel... És értelmet kapnak a bizonytalanságok, válaszok születnek meg egy stílustréning keretén belül. „Aha! Akkor azért nem éreztem jól magam abban a fazonban!” „Végre tudom, miért szeretem bizonyos színekben magam!” Ez jó, szükséges és nagyon fontos lépés.

De, ha nem ápoljuk, gondozzuk, akárcsak minden mást, a stílussal kapcsolatos tudásunk átalakul egy szűk és merev szabályrendszerré, ami szorongató érzéssel jár együtt:
  • „Ezt nem vehetem fel, mert nem illik a testalkat típusomhoz.”
  • „Ez túl romantikus.”
  • „Ez nagyon tetszik, de nem az én színtípusom.”
  • Újra (be)szűkül a tér. Csak most szakmai kifejezésekkel és tudatossággal párosítva.
  • Újrakezdődik a keresés, tapogatózás, Pinterest, Insta, influenszerek, „nincs mit felvegyek”...
És itt jön a lényeg: a stílusrendszerek, tanultak, ismeretek akkor működnek, ha eszközként használjuk őket – nem szabályként.
Képzeld el egy jó szakember szerszámosládáját. Benne többféle eszköz van:
– testarányok ismerete
– színtípusok alapjai
– fazonok logikája
– minták és textúrák viselkedése
– a saját fotóid
– és ami talán a legfontosabb: a saját ízlésed és élettapasztalatod

Ezek nem egymást kizáró kategóriák. Ezek mind együtt működnek jól. Egyszer ezt veszed elő, egyszer azt. Mint egy jó szaki, aki tudja: nem minden helyzetben ugyanaz a franciakulcs vagy csavarhúzó működik.

A stílus nem arról szól, hogy valaki megmondja, ki vagy! A stílus arról szól, hogy lassan, óvatosan, finoman megtanulsz bízni magadban.
Abban, amit látsz. Abban, amit érzel. Abban, ahogyan reagál a tested egy ruhára. Abban, ahogyan megváltozik a tartásod egy jól választott színben. A ruha ugyanis nem csak fed. A ruha beszél. És talán ez teszi igazán izgalmassá is a stílust: hogy amikor jól választasz, akkor igazán személyes üzenetet fogalmazol meg magadról. Látszol.

Pedig milyen könnyű elbújni a fekete nadrág/felső mögé. És azt mondani: „Én ilyen vagyok és kész.” Talán ezért mesélik többen is, amikor stílustanácsadásra jönnek, hogy izgulnak előtte.

A stílus nem luxus. A stílus eszköz.

Eszköz arra, hogy minden reggel kapcsolódj magadhoz. Eszköz arra, hogy ne vessz el a bizonytalanságban. Eszköz arra, hogy emlékeztesd magad: tered van. Lehetsz látható. Bátran lehetsz önmagad a folyamatos változásban is. Hiszen a stílus nem arról szól, hogy „jól nézel ki”. A stílus arról szól, hogy mered megmutatni, ki vagy. Ez minden nap egy apró, csendes döntéssel kezdődik: „ma felveszek valamit, ami rólam szól.” Te döntesz a színekről, a formákról, a játékosságról, a bátorságról.

A legszebb az egészben az, hogy ez nem azért fontos, hogy mások mit gondolnak rólad. Hanem azért, mert amikor jól vagy a ruháidban, akkor könnyebb jól lenned a világban is.

A stílus így válik luxusból eszközzé. Szabályból szabadsággá. Ruhából önkifejezéssé. Megfelelésből kapcsolódássá önmagadhoz és másokhoz.

korábban írtuk

Újévi menü: fogadalmak falra hányt borsóval
Újévi menü: fogadalmak falra hányt borsóval

Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.

Hirdetés