Kádár Annamária pszichológus
Iskolapszichológusként dolgoztam akkoriban, pályakezdő voltam. Próbáltam beilleszkedni az iskolai környezetbe, elfogadtatni a diákokkal, kollégákkal, hogy mi is a dolga egy pszichológusnak, ledönteni a sok-sok előítéletet. Sokszor elkeseredtem, nem volt könnyű dolgom. Különösen egy végzős nyolcadikos osztály volt nagyon ellenálló: a kamasz fiúk nevettek, kuncogtak, ugrattak, amikor tanácsadásórát tartottam nekik. Folyamatosan zavarba akartak hozni, keresztkérdéseket tettek fel. Volt egy fiú az osztályban, a legcinikusabb. A pszichológia egy nagy hülyeség, mondta többször nekem.
Eltelt egy fél év, jókat beszélgettünk, ritkultak a beszólások, és kezdett minden működni. Nőnapon, amikor az iskolába mentem, a rendelő küszöbén egy csokor hóvirág várt rám. Az osztály réme, akitől a tanárok is rettegtek, a kezdetben cinikus fiú, egy kis szalaggal átkötött virágcsokrot hagyott nekem a lábtörlőn. Kiszökkentek a könnyeim. Minden nőnapon eszembe jut ez a kis csokor. És vele együtt az a fiatal lány, aki világmegváltó gondolatokkal indult el az útján. Ez a virágcsokor lett a jelképe annak, hogyha kezdetben nehéz is, soha ne adjam fel.
Fülöp Erzsébet (Bözse) színmuvésznő
Nem véletlen, hogy emlékezetünkben erős lenyomatként marad meg egy-egy önzetlen, személyességről szóló ajándék. Amikor érzed, hogy ez rólad szól, neked készült.
Szerencsés ember vagyok sok „ilyenem” van. Egyik legszebb nőnapi ajándékomat Pál Gecse Ákostól, volt diákomtól kaptam: egy saját készítésű, fűzöttgyöngy/nyakéket. Ahányszor felteszem, mindig rácsodálkozom.
Gróf Roy-Chowdhury Mikes Sándor
A nőnapnak, mint minden más nemzetközi ünnepnapnak a hagyományával, mondanivalójával teljes mértékben egyetértek, ugyanakkor nem igazán szoktam ezeket az év egy adott napján megünnepelni.
A nők iránti általános tiszteletet és megbecsülést nem lehet egy napba „belesűríteni”, hanem állandósult érzésnek kéne lennie az év, illetve az életünk minden napján. A mai felgyorsult társadalomban a férfiaknak emlékeztetniük kellene magukat, hogy mit jelent egy anya ölelése, egy lány kézfogása, egy első szerelem átérzése, egy társ megtalálása, vagy a családdá válás érzése, illetve hogy mindez milyen emberré formálta őket.
Szabó Zsolt rádiós műsorvezető
Én imádom a nőket. Nem azért, mert felizgatnak, megmozgatnak vagy szórakoztatnak, hanem mert kiegészítenek.
Az egyik legcsodálatosabb felismerés az életemben az volt, amikor először rájöttem – még gyermekkoromban –, hogy a másik nem mennyi szép csodára képes, amire én nem. Ekkor kezdtem el feministának lenni.
Novák Ede, olimpiai bajnok kerékpározó
Engem mindig a különleges nők vonzottak, nem a topmodellek. Nagyon kevés topcsinibaba barátnőm volt.
Nem számít az sem, ha a nő kicsit molett. Mindig az arc az, ami bennem felkelti az érdeklődést: a szemei, az állkapcsa, a szája, a hangja, ahogy beszél...
Grubisics Levente, a Szent György Napok fesztiváligazgatója
...minden férfi mellé kell egy neki megfelelő nő. Semmiképp sem mögé. Nem vagyok annak a híve, hogy bújtassuk el a (sikeres) nőket magunk mögé. Inkább kéz a kézben, egymás mellett állva mutassuk meg, hogy mit tudunk.
A nők sok mindenben jobbak, mint mi vagyunk, például sokkal erősebbek.
Elítélem azokat a férfiakat, akik úgy építenek karriert, hogy közben egy nő neveli otthon a gyerekeiket, és nyilvánosan egyszer sem köszönik meg, amit az a nő tett a családért. Holott ebben a világban a legfontosabb érték a család, és nem lehet sem karriert építeni, sem a hétköznapokat élni anélkül, hogy valaki a családi kötelékeket ne erősítené. És ez a nő.
Bíró Orsolya olvasónk
A nőnap tartalommal való megtöltéséért azt hiszem, mi nők vagyunk felelősek, miközben ezt gyakran a férfiaktól vagy a virágoktól/bonbonoktól várjuk.
Ha mi nem viselkedünk nőként ezen a napon, akkor az biztosan csak egy szép kép marad, amely mögött ott rejtőznek a problémás, vagy egyedülálló, vagy nagyon vagány, éjjel-nappal dolgozó nők és édesanyák. Ez az ünnep is, ha annak akarjuk megélni, belülről kéne jöjjön.
Ferenczi Orsolya olvasónk
Ez az ünnep a nőiességünk megünneplése kellene legyen.
De a mai világban annyira elférfiasodtunk, hogy nem találjuk önmagunkat. Így az ünnep olyan „muszáj” lesz. Mosolygunk, köszönjük a virágokat, de a lényeg elsikkad. Nem tudjuk, mint nők kik vagyunk, mi a szerepünk.
Kiemelt kép: Shutterstock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. márciusi lapszámában jelent meg.