Legek is köthetők Székelyvarsághoz, hiszen ez Hargita megye (de talán az egész ország) legnagyobb tanyavilága, önálló községként pedig az egyik legfiatalabb. Oroszhegyről és Korondról kirajzott székely családok alapították a 20. század elején, ma mintegy 77 négyzetkilométeren terül el, a községet alkotó hét úgynevezett tanyabokor nagyobb területen fekszik, mint például a legközelebbi város, Székelyudvarhely, úthálózata összesen több mint 150 kilométer. Akkora a falu, hogy a jelenleg meglévő két kilátóról nem is látható be minden szeglete.
Idén télen már egy sípályát is találhatunk itt
Székelyudvarhelytől bő 30 kilométerre fekszik, az odavezető út felkészít a ránk váró természeti csodákra: végig a Nagy-Küküllő mentén utazunk, érintjük a látványos zeteváraljai víztározó tavat, majd egy nagy székelykapun át belépünk Zsindelyországba. Felfedezéséhez jó, ha kérünk egy térképet (a vendéglátóhelyeknél szívesen kisegítenek), mert ekkora területen bizony könnyedén el lehet tévedni. Különben az sem baj, ha csak úgy bolyongunk – tehetjük ezt autóval, kerékpárral, lóháton vagy gyalog –, mert a Dél-Görgényi-havasok oldalában található igazi alpesi táj egy percig sem hagy unatkozni.
A csobogó hegyi patakok meg az itt még kölyök módra zabolátlanul rohanó Küküllő völgyeiben, vagy épp a gerinceken, helyenként összebújnak a házak, épületek, máshol pedig magányos tanya, körülötte legelésző állatok köthetik le a figyelmünket. Ha felmászunk a bagzosi falurészen található új kilátóba, gyönyörű panorámát kapunk a Hargita vonulatának északi és központi részével, a Sikaszó völgyével, a Görgényi-havasok nyúlványaival, a tanyabokrok közül Sólyomkő, az eldugott kis Paradicsomkert, Forrásköze, Tálasbérce, a Központ és egy kissé a Tisztás is látható. Apró nyelvi kincsekként csengenek ezek a helynevek, s ha még ezek után is kincskereső kedvünkben vagyunk, Tartód várához induljunk el. Jó kaptató vezet a 870 méteres magasságban található, 11–12. századból származó romokhoz, amelyek a kutatók szerint a kora középkori magyar határvédelmi rendszer részei voltak. Orbán Balázs szerint az egykori erős, ügyes parasztlegény itt kincsekre és daloló-táncoló szőke tündérekre lelt. Ha ilyen szerencse minket nem is ér, mégsem fogjuk megbánni, hogy erre jártunk.
Fenyvesek, legelők között haladva juthatunk fel egy másik tetőre, ahol nem vár, hanem újabb kilátó fogad. A 20 méter magas létesítmény Varság újabb szeletére enged rálátást, szépen látszik innen a Kopjáskert, a Sólyomkő, a Központ és körben a hegyvonulatok.
Ha már erre járunk, évszaktól függően hideg sörre vagy meleg teára betérhetünk a varsági Parlamentbe is. Nem kell félni, nem politikusokkal fogunk ott találkozni, legfeljebb ízes beszédű, csípős humorú helyiekkel.
Itt kell megjegyeznünk, hogy a község egyre nagyobb a vendégfogadásban (is). Nemrég mesélte Tamás Ernő polgármester (aki valószínűleg a térség egyik leghosszabb ideje „regnáló” településvezetője), hogy nyaranta bármelyik gazdaságba betér az ember, még a sütőben is vendégek laknak, a közel négy évtizedes múlttal rendelkező augusztusi Málnaszüret fesztivál idején pedig egyenesen megduplázódik a lakosság száma. Télen sem panaszkodhatnak az elapadó turizmusra a varságiak, és tesznek is ezért: sípályát álmodtak meg a Borosmező nevű helyre.
A vízesést mindenki látni akarja
Apropó, tél. Az egyik leghíresebb varsági termék a zsindely, amelyet télen készítenek, mert a fát csak a vegetáció megszűntével érdemes kitermelni, és abból lesz majd a jó tartós „tetőfedő”. Azt tartják az öregek, hogy azokban a hónapokban szabad levágni a fát, amelyekben van „r” hang, és csakis olyan helyről, ahol még nem hallottak kakasszót, s akkor a jó zsindely akár harminc évet is eltart. Székelyvarságon 20–25 ember még mindig foglalkozik zsindelykészítéssel, sőt, fiatalok is vannak közöttük, tehát egyelőre ez az ősi mesterség nincs kiveszőben. Méltán Zsindelyország hát ez a hely, bár lehetne Patakország is, a sok forrás, vízfolyás miatt. Működő vízimalmot is talál a régi paraszti kultúrák szerelmese itt, a természeti látványosságok iránt érdeklődő pedig a Csorgókő vízesés felkeresését illessze be mindenképp a programjába, ha erre jár. A helyiek mondják Szökőnek is, nem véletlenül, hiszen a kristálytiszta víz több lépcsőben „szökik le” a megkeményedett fekete bazalt andezitláva alkotta sziklás oldalon. Télen jéggé mered, hóolvadáskor a leglátványosabb.
Bár egyre kevesebb a hagyományos lakóépület, egyre több az új ház, még mindig képes Varság az archaikus tanyavilág hangulatát hozni. A friss zöld tavaszban, tikkasztó nyárban, aranyló lombhullatók és sötét fenyvesek kontrasztjában terápia és kaland az itt töltött idő. Közeledik a tél, és remélem, régi nagy álmom is teljesül: lovas szánnal, ropogó hóban és szikrázó napsütésben is találkozhatom a havas szépségeivel.
A fotók a szerző felvételei.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. novemberi lapszámában jelent meg.
