Kora hajnalban érkezünk Shirazba, ahol a szigorú útlevélellenőr farszi köszönésemet hallva kedvesen üdvözölt: Welcome to Iran! Ezután is minden sztereotípiát megcáfoltak az irániak: a csadoros nők barátságosan köszönnek,és meghívnak otthonukba, a szíves helyiek végigvezetnek a bazárban, megkérdik, honnan jöttünk, és páran Puskás Ferenc nevét is ismerik. Az orientális kultúra temérdek élményt nyújt...
{hirdetes}
A szolgálatkészség önzetlenséggel társul, amikor külföldiekről van szó. Örülnek, ha nyugati vendégek érkeznek megnézni csodálatos országukat. Némi pihenés után a Vakil mecsetet néztük meg, majd Hafez költő sírját látogattuk meg, amelynek kertje tömegeket vonz délutánonként. Főleg fiatalok találkozóhelye. Másnap Irán legrózsaszínűbb mecsetét fotóztuk, a Nasir Al Mulk-ot, majd a bazárban fagylalttal hűsölő csadoros nők meghívtak látogatóba otthonukba. Estére jutottunk el Persepolisba, a világ első multikulturális birodalmának fővárosába. A gigászi oszlopok és romjaikban is impozáns épületek segítenek elképzelni az Ókori Perzsa birodalom tekintélyét és hatalmát.
Fotó: Baranyai Ida
Shirazból a harmadik napon Yazdba indulunk, a sivatagban felbukkanó városba, felfedezni a Hallgatás tornyait. Yazd a zoroasztriánus vallás központja, ide mai napig is zarándokolnak ennek az ókori vallásnak a megfogyatkozott hívei. A víztározóiról is híres sivatagi város hangulata a legkellemesebb: az emberek itt a legközvetlenebbek, és az égetett agyagszínű épületek pompásan kiemelik a türkiz mecseteket a város panorámájában.
Fotó: Baranyai Ida
Labirintushoz hasonló kisutcáiban könnyű eltévedni, de a meghittségük biztosít arról, hogy nem járhatsz rossz helyen. Második yazdi reggelünk az iráni sport legjavával kezdődött: „az erő házába” tartunk, ahol kora reggel, munka előtt férfiak Zourkhaneh edzéssel indítják a napot. Az ősi iráni nemzeti sportnak több szerepe van: itt az erő, az iráni tombak üteme (hagyományos iráni dob), a hazafias büszkeség kemény edzéssel társul egy nyolcszögletes mélyedésben, az eszközök pedig fából, fémből készült nehéz súlyok.
Fotó: Baranyai Ida
A hatodik napon bérelt mikrobusszal Esfahanba indulunk, amely kinézetre pont olyan, mint a Budapest-Kolozsvár köyött közlekedő kisbusz. A sofőrünk nagyon kedves ember, minden vágyunkat teljesíti, ebédre kellemes vendéglőben állunk meg, magyar zenét hallgatunk az úton. Esfahan a világ fele szól a büszke perzsa mondás, amiről mi is meggyőződhetünk a Naqsh-e Jahan téren. A város az ország belső turizmusának is központja, a legdivatosabban öltözött hölgyeket itt látni, a színes kendő kötelező kiegészítő.
Fotó: Baranyai Ida
A verő napfényben egy imám üdvözöl a Shah mecset udvarán. Itt a hatalmas közösségi tér látványa megerősíti a lélek nemességét, a részletgazdag kupolák elvarázsolnak, a tér közepén a rituális mosakodást szolgáló szökőkút felfrissít. Ugyanitt megkóstoljuk a mirza ghasemit, egy magyar ízvilághoz passzoló padlizsános ételt, ami paradicsommal, fokhagymával és tojással készül, továbbá megkóstoljuk a frissítő dough-ot, a mentás natúr joghurtitalt. Esfahán nagyfokú luxusát hátrahagyva a qashqai nomádok egyszerű életstílusát akarjuk megtapasztalni.
Fotó: Baranyai Ida
Megdöbbentő, hogy a számunkra kellemetlen életszínvonal nekik teljesen biztonságos, biztosítja a megélhetés tökéletességét. Az élet anyagi része kevésbé fontos: kecskenyájakat terelgetnek, az évszakok függvényében vándorolnak. Utolsó állomásunk Kashan városa, ahol a perzsa architektúra legspecifikusabb épületeivel találkozunk, talán a legszebb karavánszerájjal a bazár épületében. Ezennel elhagyjuk ezt a mesebeli tájat, a közvetlen embereket. Mintha nem is egy bolygón élnénk velük... Khoda Hafez!
