Észak-Erdély egyik legfestőibb tája lehetne a Kolibica-tó és a mellette található azonos nevű kis üdülőfalu, ha a helyiek nem sajátították volna ki a környéket, a turisták pedig nem csak dáridózásra használnák.
Túlzás nélkül Észak-Erdély egyik legfestőibb, legvadregényesebb természeti területének is nevezhetnénk a Beszterce-Naszód megyében található Kolibica-tavat és az annak partján elterülő kis üdülőfalut, Kolibicát. De hiába kapta meg tavaly a helyi érdekeltségű turisztikai üdülőhely címet, a helyiek térfoglalása a turisták számára már-már élvezhetetlenné tette a ritka szépségű környéket, miközben a hétvégi házak tulajdonosai a látogatók egyre nagyobb számára panaszkodnak.
A Kelemen-havasokban található mesterséges víztárolót gátépítéssel hozták létre a Beszterce folyón, hogy biztosítsa a környező települések, ipari létesítmények vízellátását. A kis település festői szépségét a 13 kilométer hosszan, 270 hektáron elterülő víztükör mellett az adja, hogy a hegyekben, 900 méter magasan helyezkedik el.
A Besztercétől alig több mint félóra autózásra lévő tó a Dornavátra felé vezető úton, a helyiek által Borgóknak nevezett településeken keresztül közelíthető meg: Borgóprundon a templommal szemben jobbra térő út vezet Kolibicára. Borgóbesztercét elhagyva a táj egyre vadregényesebbé válik, és a mintegy hét kilométernyi szerpentin után elénk tárul a gát és a víztároló. Bár innen csupán a tó egy része látszik, érdemes megállni és gyönyörködni a látványban: a hatalmas vízfelületet a Strunioru és Bistricioru hegycsúcs övezi. Utóbbihoz jelzett turistaút is vezet, a mintegy 3,5 órás túra megtételekor azonban nem árt vigyázni a medvékre, más erdélyi üdülőhelyhez hasonlóan időnként Kolibicát is „ostromolják” a nagyvadak. Erről az a néhány helybéli tudna bővebben mesélni, aki a gátépítés után sem mondott le ősei földjeiről, és egész évben úgy éli életét, legelteti állatait, járja az erdőt, mintha nem épültek volna gomba módra a gazdasága köré hétvégi házak tucatjai.
Kolibica már-már a beszterceiek nyári rezidenciájának számít, főleg a külföldön dolgozó újgazdag városlakók vásároltak itt telket és építettek sokan akár palotának is beillő hétvégi házat. Melynek olykor még az udvarát is térkővel borítják, és nemcsak a természetnek szabnak gátat, hanem a kíváncsiskodó tekinteteknek is: embermagasságú kőkerítésekkel zárják el lakóhelyüket a külvilágtól. Így aztán a tavat megkerülni akaró turista lépten-nyomon kerítésekbe, sorompókba ütközik, olykor nagyot kell kerülnie, ha gyalog akar eljutni annak egy-egy távolabbi csücskébe.
Aki Kolibica emberi kéz által kevésbé érintett oldalára kíváncsi, érdemesebb a tónak – az aszfaltos út hiányában kevésbé felkapott – jobb oldalát választania, itt ugyanis még van esély arra, hogy egy-egy hagyományos építésű hegyvidéki házba, istállóba botoljon, állataikat legeltető, gombászó helyiekkel találkozzon. A korszerűbb infrastruktúrája miatt jóval népszerűbb másik oldal panziók zenéjétől, turisták mulatozásától hangos, sokan ugyanis kevésbé a természeti látványosságok, mint inkább a szórakozási lehetőségek miatt látogatnak ide.
És nem unatkoznak, hiszen az éjszakába nyúló dáridók mellett a panziók, elsősorban a Fisherman's nevű komplexum számos sportolási lehetőséggel várja őket, futballozni, teniszezni egyaránt lehet, de kérésre hegymászásra, siklóernyőzésre, kajakozásra is van mód. Igaz, sokan nem érik be a kézi evezéssel, és annak ellenére motorcsónakoznak a tavon, hogy az tilos, és a fürdési tilalom – a megmártózás csak kijelölt helyeken szabad – is csak keveseket riaszt el.
A tilalmak ellenére nem kell attól tartani, hogy unatkozni fogunk Kolibicán, a környéken ugyanis számos látnivaló akad: hét kilométerre, a Cigányka-csúcs északkeleti lejtőjének lábánál található a jóval kisebb, de festői szépségű Tündértó a hegyi tavak jellegzetes növény- és állatvilágával. De a borkúti ásványvízforrás vagy a Tihuca-szoros melletti Drakula-kastély is könnyen megközelíthető innen: utóbbiban akár magával a vérszívó gróffal is „találkozhat” a látogató. A kényelmesebbek pedig elhalászgathatnak a tavon és élvezhetik a népszerűség átkaként errefelé már egyre ritkábbnak számító nyugalmat.
Fotó: Sorin Spătar
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. júliusi-augusztusi lapszámában jelent meg.
