A fagyasztott vagy félkész élelmiszereknek is megvannak az előnyei – és hátrányai – ugyanakkor időhiány miatt olykor jól jön néhány ötlet, hogy mit dobhatunk gyorsan össze belőlük. Különösen utazás/kirándulás esetén érdemes előre tervezni, és összegyűjteni a gyorsan elkészíthető ételek receptjeit. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
Elkészítése: Kevés olajban a megtisztított, apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát picit megdinszteljük. Belerakjuk a kukoricát, majd fűszerezzük kurkumával és a mustárral. Sózzuk és borsozzuk, majd felöntjük kevés vízzel és felforraljuk. A végén a joghurtot a keményítővel elkavarjuk, hozzáadunk egy keveset a főzelék levéből és összekavarva a főzelékhez adjuk. A bundás sajtot bő olajban kisütjük.
Zöldséges omlett
Hozzávalók: 4 tojás, 10 dkg vegyes fagyasztott zöldség (zöldborsó, kukorica, sárgarépa), 1 teáskanál szójaszósz, 1 teáskanál porcukor, 1 marék petrezselyemzöld, 10 dkg sajt, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, kevés olívaolaj vagy szezámolaj.
Elkészítése: A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a szójaszószt, a porcukrot, valamint a kiolvasztott zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük az egészet. Egy teflonbevonatú serpenyőt megkenünk egy olajjal átitatott konyhai papírtörlővel. Ha már forró a serpenyő, beleöntjük a tojásos keverék egyharmadát, rászórunk a petrezselyemzöldből, és helyezünk rá sajtszeleteket. Hagyjuk, amíg az omlettünk alsó fele megsül annyira, hogy spatulával alá tudjunk nyúlni. Ekkor felhajtunk egy nagyjából 2 cm széles sávot, és óvatosan elkezdjük feltekerni. Az omlett-tekercsünket a serpenyő egyik végébe toljuk, és jöhet is az újabb adag tojásos keverék (picit emeljük fel a tekercset, hogy alá is jusson), amit aztán szintén feltekerünk, amikor kellően megsült az alja. Ezt addig ismételjük, amíg elfogy a tojás. Tálaláskor felvágjuk az omlett-tekercset.
Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt és megpirítjuk kicsit, majd felöntjük az alaplével és a paradicsommal. Fűszerezzük sóval, borssal, a zöldfűszerekkel és összeforraljuk. Amikor forr, belerakjuk a tortellonit és a spenótot. Rövid ideig főzzük, amíg megpuhul minden benne, tálaláskor felvágott petrezselyemzölddel megszórjuk.
Elkészítése: A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paprikát csíkokra vágva. Kicsit megdinszteljük, majd hozzáadjuk a tenger gyümölcseit, meglocsoljuk citromlével, sózzuk és borsozzuk, megpároljuk, a végén tejszínnel dúsítjuk. A lisztből, a vízből és a tojásból nokedlitésztát készítünk, sózzuk és borsozzuk. A hozzávalókat csomómentesen elkeverjük. A tésztát nokedliszaggató (vagy nagy lyukú szűrő) segítségével forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Amikor a nokedlik feljöttek a víz felszínére, készen vannak, kiszedjük. A sajtot kockára vágjuk. Ha a nokedli kész, összekavarjuk a tenger gyümölcseivel készült masszával, és tálaláskor a kockára vágott sajttal gazdagítjuk.
Megfigyelésem szerint nehezen vesszük rá magunkat arra, hogy új vagy számunka ismeretlen zöldségeket, alapanyagokat kipróbáljunk. Viszont a táplálkozásban is érdemes kilépni a komfortzónánkból. Egyrészt a rostban- és vitaminban gazdag zöldségek mindegyikével jól járunk, másrészt azzal, hogy kipróbáljuk őket, lehet hogy újabb kedvencekre teszünk szert.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak