Paráznák és boszorkányok

Előrebocsátom: nem volt jó, sőt veszélyes volt nőnek lenni a 18. században. Elég volt, ha a szomszédasszony haragudott rád, máris beárult a megfelelő helyen, s már rótták is rád a 66 botütést, mert félrejársz. Esetleg máglyára vittek, mert boszorkány vagy, s kegyes esetben a fejedet vették, mielőtt tűzre vetették a porhüvelyedet.

Dolcsevítá
2019. december 05., 00:00
Forrai Szerénke

Fehér Andrea történész, egyetemi tanár Kolozsváron tartott előadást a 18. századi női bűnözésről. Kutatásában levéltári anyaggal dolgozott, mindent felhasználva, ami ebben a témában (latin nyelven, sokszor nagyon rossz minőségben) megtalálható volt a kolozsvári levéltárban. A paráznaság és a házasságtörés a két leggyakoribb vétség ebben a korban, ezek teszik ki a női összbűnözés 80 százalékát.

A kor véleménye az volt, hogy a nők nagyon könnyen befolyásolhatók, és könnyen bűnbe kergethetők.

Ott volt továbbá a többi tipikus női bűn: a boszorkányság, a csecsemőgyilkosság, a pletyka és a rágalmazás, nagyon ritkán a lopás. A késelés, gyilkosság nem volt divat, sokkal inkább az erkölccsel kapcsolatos bűnök. „Ez egy ilyen kor, amelyben az erkölcsi vétség ugyanolyan súlyos, mint amilyen a mi megítélésünkben például a késelés” – mondja Fehér Andrea.

A kofák mint hírügynökség

Létezett egyfajta társadalmi kontroll, az emberek a városon belül figyelték egymást. Persze ez elsősorban női kontrollt jelentett, hiszen a kofák nagyon szerettek leselkedni másokra és pletykálkodni. Segítségükkel könnyű volt a rendtartás is. Sok esetben az is elég volt, ha a szomszédasszony véleménye szerint valaki bűnözött.

Sokszor a városi bírák is a megfigyelő asszonyokra hagyatkoztak, mert ők sokat láttak, hallottak, s egy idő után ez elég ahhoz, hogy valaki ellen nyomozást indítsanak.

Nem jött rögtön a dutyi

Kezdetben volt az információgyűjtés. „Soha nem úgy történt, hogy valakit azonnal letartóztattak és tömlöcbe vetettek. Megadták a lehetőséget a vádlottnak, hogy a maga módján megvédhesse magát. Hosszú folyamat következett, mert abban a korban be kellett vallani a bűnt ahhoz, hogy valakit elítélhessenek” – mondja Fehér Andrea történész. Ha viszont nem vallotta be, az nagyon nagy problémát jelentett. Ám sokféleképpen lehetett hatni egy személy pszichikumára azért, hogy megtörjön, és bevallja a bűneit.

Mágia ellen tortúra

A tortúrát nem feltétlenül azért találták ki, hogy az ember bevallja a bűnét, hanem például a boszorkányperek esetében azért, hogy az úgynevezett boszorkány visszavonja az ártó mágiát. Mert akkor, hitük szerint, az illető, akit a boszorkány megszórt ártással, meggyógyult vagy kilábalt a rosszból. Nagyon egyszerűen gondolkodtak. Óriási megkönnyebbülést jelentett valakire rákiáltani azt, hogy boszorkány, és minden problémának ő a forrása. Mentálisan ez remekül működött: az emberek csodával határos módon meggyógyultak, miután a boszorkány feloldotta az átkokat, vagy miután elégették.

Az erdélyi boszorkány…

…a nyugatival ellentétben nem repült. És nem járt ki az erdőbe az ördöggel paráználkodni. „Ezek hús-vér asszonyok voltak, akik a társadalom peremére szorultak, és nagyon kellemetlen volt a természetük. A legtöbbször saját csapdájukba estek: egy rosszkor elhangzott, bármilyen jellegű fenyegetőzésnek drámai következményei lehettek” – magyarázza Fehér Andrea.

A gyehenna tüze

Hogyan büntették a boszorkányt? Elevenen elégették. Később, valamilyen humánus meggondolásból, előbb lefejezték őket, s csak azután égették el a tetemet. A tűz azonban rendkívül fontos volt, mert általa megsemmisült nemcsak a boszorkány, de a tettei is. Másrészt azért volt rá szükség, mert a pokolban is tűz van, tehát kezdődjön el már a földi léte alatt az a szenvedés, amely a pokolban fog folytatódni.

 

A tűzben nem csak a boszorkány, hanem gonosz tettei is megsemmisültek

 

Bűn és büntetés

Bizonyos bűncselekmények bizonyosfajta kivégzési módokat hoztak. Mindenfajta bűntípusnak volt saját büntetése. Nem mindenkit égettek meg, és nem mindenkit fojtottak vízbe. Arra, hogy miért ölték meg a gyerekeiket akkortájt az asszonyok, nagyon sokan keresik a magyarázatot. A szakirodalom úgy gondolja, hogy a társadalmi nyomás a felelős, hiszen egy nőnek a jó híre volt sok esetben az egyetlen tulajdona.

A csecsemő- és gyermekgyilkosság esetében Kolozsváron az elevenen vermeltetés volt divatban a 18. században annak ellenére, hogy korábban, főleg szász hatásra, a vízbe fojtás volt a szokás.

Hogyha egy hajadon megesett, lett neki egy gyermeke, utána minden lehetősége, hogy a társadalmi skálán előrejusson, vagy akár cseléd lehessen, szertefoszlott. A perifériára szorult, lezüllött, mert nem volt, miből fenntartania magát. Ez a magyarázata annak, hogy sok anya megölte csecsemőjét. Velük nem bántak kesztyűs kézzel a bírák, úgy gondolták ugyanis, hogy ez a természet ellen elkövetett bűn. Nagyon sokszor hangoztatták az ítéletben azt, hogy egy anyának ösztönszerűen kellene védelmeznie gyermekét, semmiképpen sem megölni azt. Ezért is kerül előtérbe a század végére a gyilkosság pszichológiája, egy századdal később pedig a csecsemőgyilkos nőket elmebajosként könyvelik el, mert a vélemény az, hogy ép pszichéjű nő nem vetemedne gyermekgyilkosságra.

Paráznák és házasságtörők

Belőlük volt a legtöbb. Őket azonban nem mindig ítélték el nagyon szigorúan. Szerencsére a bírák zöme családi életet élt, és mindenki ismerte a házasság buktatóit, ezért aztán nagyon könnyen lehetett hatni a bírák érzékenységére. Ha valaki például a saját akarata ellen ment férjhez, mert a család kényszerítette, akkor valamennyire megértette az ítélőszék azt, hogy tíz-húsz év múlva ki akart lépni ebből az élethelyzetből.

A fiatalkorú nőkkel szintén elnézőbbek voltak, mert úgy gondolták, hogy nem tudják, mit tesznek, még van esélyük javulni.

És mindig elnézőek voltak a nagycsaládos nőkkel abból a meggondolásból, hogy a gyerekeknek szükségük van az anyjukra. Összegezve, a paráznákat és házasságtörőket testi fenyítéssel „jutalmazták”. A legenyhébb büntetés a vesszőzés volt, ezt követte a pálcázás, botozás. Ezt több rendben mérték ki, főleg akkor, ha egy szigorú ítélet esetén 66 botütést adtak. Ezt nem egyszerre hajtották végre a vádlotton, mert abba belehalt volna, hanem több rendben. A bírák és a hóhér is tudta azt, hogy az emberi test mennyit bír el.

 Férfiaknak volt bocsánat

„Feltűnő, hogy ami a paráznaságot illeti, a férfiak a 18. században kényelmesen meghúzódhattak, soha ezért nem ítéltek el férfit” – állítja Fehér Andrea történész. A férfiak a jegyzőkönyvekben legfennebb akkor jelentek meg, ha bigámiát követtek el. Ha a cselédjükkel etyepetyéltek, azt senki nem jegyezte fel.

Kiemelt kép: Shutterstock