Telelés Abu-Dzabiban: A marslakó-perspektíva (fotógalériával)

Tudnak valamit ezek a vándormadarak, hogy télre elhúznak melegebb vidékre. Ahogy szétnézünk, jó ötletnek tűnik, hogy Abu-Dzabiban töltünk majd egy hónapot. Az épületek között kellemes, tavaszias tengeri szél fúj. Ragyog a kék ég. És mindannyian nagyra nyitjuk a szemünket, hogy hallám, mit lehet itt látni. – Kollégánk, Gereöffy Andi meséli el élményeit.

A dubaji reptér terminálja és a csillagok háborúja űrállomásai között az első szembeötlő különbség, hogy itt a gömbölyded, fehér retinaolvasók mögött nem más galaxisok űrlényei ülnek. Hosszú, fehér ruhás, fehér fejkendőjüket elegánsan kétfelől feltűzött, sikkesen fazonírozott szakállú bácsik vagy fekete fejkendős nénik, széles tussal kihúzott, szelíden mosolygó szemekkel, hosszú fekete ruhában, rajta sziporkázó fekete gyöngyberakással üldögélnek. De hisz régebb a nagyanyáink is lelkiismeretesen hordták a fejkendőt, villan be.

Mindenesetre kihasználom a helyzetet, hogy leckét tartsak a gyerekeimnek, a hároméves Hannának és a majd kétéves Áronnak. Látjátok, ez butaság, hogy egyes dolgok lányoknak valók, és más dolgok meg fiúknak. Nézzétek, itt a bácsik is szoknyában járnak. Gyerekeim elkerekedett szemmel bólogatnak. Né, ott is szoknyás bácsi! Ott is egy szoknyás! – mondják később.

A város több szigeten terül el. Az a sziget, ahol mi lakunk, az Al Reem nevezetű, fejlesztés alatt áll, és úgy tűnik, túlnyomóan külföldiek lakják. A harmincötödik emeleten lakunk, az ablakból látható sok más, kész vagy félkész felhőkarcoló, egy építkezésekkel övezett pálmafás öböl és legalább négy darab nyolcsávos autóút.

 

Az autóutak általában nyolcsávosak, városban is, városon kívül is. Ami a közlekedést illeti, gyakoribbak a taxistandok, mint a buszmegállók. A mindenhol látható diszkrét szürke városi taxik mellett standardnak tűnnek a fehér terepjárók és az elektromos rollerek, melyek szinte minden utcasarkon bérelhetők. Pár nap alatt arra is fény derül, hogy miért csillog-villog az összes autó: büntetés jár annak, aki koszos kocsival jár.

Mindenhol, az épületek közötti üres grundokon, az üvegépületek alsóbb emeleti ablakain, a mellékutcákon homokot kavar a szél. Egy helyen nem találtam homokot: a játszótereken. Úgy látszik, a homokozás itt nem divat. A játszóterek újak és nagyon szépek. Van egy-két park, öböl és promenád, ami már elkészült, és ahol – ha az ember valahogy idáig a nyolcsávos utak között elkecmergett – kényelmesen sétálgatni lehet.

Kilátás a harmincötödik emeletről

A toronyházakba betévedve süppedős kanapék és élőrózsa-installációk, finom ízlésű gyertyatartók, kedvesen mosolygó recepciós, infinity pool fogad. Kint meg a sok építkezés, káosz és homok. A belváros modern épületei közül sok bástya alakú, a külvárosban pedig hatalmas betonfalak védik a villákat, lakóházcsoportokat. Az utcán viszont legtöbbször elveszetten ténfereg az ember. Nem sok minden csábít a közösségi tereken. Azt viszont nem kétlem, hogy a betonfalakon és stilizált bástyákon belül gyönyörű kis világok teremnek.

Az elkendőzött nők, amikor kilépnek az utcára, minden hosztilitásra felkészülnek, eltakarnak mindent. Sokan nemcsak a fejüket, az arcukat, hanem még a szemüket is elfátyolozzák, és így vezetgeti őket a férjük, hogy el ne essenek. De így ülnek fel a villanyrollerre, a fehér terepjáró volánja mögé vagy a hullámvasútra a gyerekeikkel. Nem tűnik úgy, hogy bármit megvonnának maguktól. Túlzott nyomást az öltözködésre vonatkozóan  Abu-Dzabiban nem érzek. Vegyesen van mindenféle: nyugatias, arabos, indiai. Az arab férfiak és nők büszkén hordják a ruhájukat, sőt, mintha a ruha státusszimbólum is lenne. A farmeres-pólós öltözetben főleg turisták vagy a helyieket kiszolgáló vendégmunkások járnak.

Tengerpart a belvárosban: Corniche beach

A tengerparton csodálatosan finom a homok, és azúrkék a tenger. A városban is elszórtan találhatók mesébe illő, tiszta, tengerparti fürdőzésre kialakított részek. Bár hétköznap délelőtt itt szinte senki nincs, csütörtök estére felélénkülnek a helyek. Ekkor kezdődik itt ugyanis a hétvége, vasárnap már munkanap. Látszólag a helyiek szokása, hogy esténként családostól kiülnek piknikezni a homokba, tüzet gyújtanak és főznek. Pazar látvány, ahogy vöröslik az ég alja sokáig naplemente után is, és a tüzek fölött megjelennek a csillagok. És nicsak: a Hold másképp dől itt! A Földnek erről a pontjáról nézve egy mosolygó szájra hasonlít. 

(Folytatása következik.)