Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Ott fenn áll a hegyen, akárcsak a mesében – legalábbis gyerekként én így képzeltem el a várakat.
Erdély legnagyobb erődítményének története a 13. századig nyúlik vissza, az Erdélyben rövid ideig jelen lévő Német Lovagrend idejéig, más források szerint Rozsnyó szász lakossága építette saját maga védelmére, valamikor a 15. században.
Ha ellenséges sereg jött – mert az elég gyakran előfordult errefelé –, akkor a lakosok vagyonukkal, szalonnájukkal, liszteszsákjaikkal együtt beözönlöttek az átlagosan öt méter vastagságú falak mögé, és várták, amíg elvonul a vész. Olyan is a vár belülről, mint egy minifalu: utcácskák, mindenféle épületek láthatók, és van egy szupermély kút is (146 méter!), amit a fáma szerint török hadifoglyokkal ásattak ki. A várudvar egyik épületében kis kiállítást is talál a látogató, a kilátás pedig pazar onnan fentről. A várhegy tövében vannak parkolók, a nagyobb élményért érdemes gyalog felsétálni.
Az egyik leglátványosabb épület, amit valaha láttam, a legjobb fotókat a régi vám mellől lehet készíteni a várkastélyról. Ami – bármit is akarnak belénk sulykolni még ott helyben is – nem Drakula-kastély, és nem is „Brán-kastély”, mint sokan mondják Székelyföldön. A Törcsvári-hágó védelmére I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült fel egy sziklás magaslaton a vár. Fekvéséből adódóan a nehezen bevehető erősségek közé tartozott. Izgalmas a története, de nem a Drakula néven becézett Vlad Țepes miatt – neki sok köze nincs a várkastélyhoz, maximum járt vagy raboskodott itt. Ma viszont szellemére épül a brand, lehet ezen sajnálkozni is akár, de ez van. A vár sokáig Brassó városáé volt, aztán koronázási ajándékként egyszer Zita királynénak, majd kicsit később Mária román királynénak adományozták. Magántulajdonban van, és az egyik legotthonosabb váracska (ha nem egy ünnepnapon vagy nyáron látogatjuk meg, mert akkor a tömegtől alig lehet valamit látni).
de felár ellenében középkori kínzóeszközökkel kárpótolhatjuk magunkat. Persze a Drakula-kultusz jegyében. Ha van hozzá gusztusunk…
A hegyek felé vesszük az irányt, aztán az 1-es országúton beérünk Bușteni-be. Talán innen a legszebb a Bucsecs látványa, de a településen egy romantikus külsejű kastélyt is találunk. A Gheorghe Grigore Cantacuzino, egy 1094-től jegyzett bizánci származású román arisztokrata család leszármazottja által az 1900-as évek elején épített kastély stílusa neoromán.
Belseje díszes, megadták a módját annak idején: olasz kerámia, míves mozaikok, faragott és festett kazettás mennyezet, a család tagjait ábrázoló festmények, carrarai márványból készült lépcsők, ritka címerkiállítás nyűgözi le a látogatót. Csodálatosan szép kert veszi körül az épületet, mindezt pedig olyan panoráma tetézi, hogy már csak az megéri a belépti díjat. Elegáns éttermét is ki lehet próbálni, kétnyelvű (román és angol) honlapját pedig érdemes gyakran felkeresni, mert különleges művészeti kiállításokat is szoktak itt szervezni.
A vártúrát stílszerűen koronázzuk meg a román királyok nyári rezidenciájával. A Peleș-kastély I. Károly idejében, a nyolcszázas-kilencszázas évek fordulóján épült neoreneszánsz stílusban. Egyedi látványa, stílusa, művészi értékei miatt Európa jelentős műemlékei között van a helye.
Fotók: Shutterstock
Látogatására érdemes több időt szánni (vagy többször is visszamenni), mert egyszerre szinte befogadhatatlan a sok látnivaló. Mintegy 160 szobája van, és csak a fegyvergyűjtemény több ezer darabot tartalmaz! Van császári lakosztály is, hiszen a kastélyban magát Ferenc József Habsburg uralkodót is vendégül látták anno. A királyi kastély 1953 óta múzeum, és ma már többnyelvű tárlatvezetés vehető igénybe. Csak román nyelvű honlapján a gyűjteményekről, de az aktuális nyitásrendről is lehet tájékozódni.
Kiemelt kép: Barabás Blanka
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Madaras Andrea 14 éves volt, amikor megkapta a diagnózist: Crohn-betegsége van. Tíz éve küzd a kórral és annak minden tünetével. Két évvel ezelőtt 35 kilóra fogyott, s – mintegy mementóként – fotósorozatban örökítette meg az akkori állapotát.
Követi a divatot, de nem rabja annak, stílusa klasszikus, nőies, itt-ott egy kis izgalmas fűszerezéssel. Asztalos Ágnes kolléganőnk engedett betekintést a gardróbjába.
