Egyedül is igazán – Apák napi beszélgetés Szántai Jánossal

Szántai János író, újságíró, filmkritikus egy ideje feleségétől különváltan neveli két gyermekét: egy 14 éves lányt és egy 17 éves fiút. Négy hetente cserélnek, egyszer anyánál, aztán apánál vannak a gyerekek. Ezzel együtt a kihívás ugyanakkora, mint az egyszülős családokban: egyedül kell ellátni, szeretni, aggódni, főzni, hozni, vinni, meghallgatni, kivívni, átölelni, kivasalni, rászólni, megpuszilni és főleg: dönteni. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Júniusban ünnepeljük az Apák napját. 100 éves története van, állítólag egy olyan polgárháborús veterán édesapa ihlette, aki második feleségének halála után mintegy 9 gyermeket nevelt fel egyedül. Szerencsére ma már nem ritka, hogy az apa pont annyira kiveszi a részét a gyereknevelésből (és – horribile diktu – a háztartásból), mint az anya. Akkor is, ha mindezzel egyedül küzd meg.  

– Kezdjük meredeken. Megváltozott-e a viszonyod a gyerekeiddel, amióta úgymond egyedül neveled őket?

– Volt egy aranyköpése valakinek annak idején, valamilyen fesztiválon, amikor egy hasonló kérdést tettek fel neki: Igen, igen. De neem. Ez a mondat egész pontosan tükrözi a folyamatot.

A kezdeti bizonytalanság, esetenkénti bizalmatlanság, új helyzethez való alkalmazkodási gátfutás után – amely akadályokat hála Istennek jól vettünk, értsd, nagyobb orra esések nélkül – a viszony, mint a folyó, visszatért a medrébe, de azért picit másképp. Mélyebb lett, erősebb, mármint az összetartozás érzése.

Persze a kamaszodás, a hormonvihar, a lázadás kora elérkezett, ezzel szembe kell nézni, ha egyedül neveli az ember a gyermekeit, ha nem. Emögött pedig az a sokak (kevesek?) által nem észrevett fejlemény is ott rejtőzik – én biztos nem vettem észre, más figyelmeztetett rá –, hogy hahó, itt az ideje kicsit elengedni a gyerekek kezét. Vagyis már nem pelenkások, teccik érteni, apuka? Ja, tényleg. (…)

– „Apu, ezt nincs ahonnan tudjad, ne gyere már ezzel a dumával” vagy „Te vagy a legjobb a világon!” – neked, mint egyedül nevelőnek több vagy kevesebb jár ebből? 

Hirdetés

– E klasszikus formában nem kaptam meg egyiket sem. De ilyeneket például igen: Apa, öreg vagy már! A másik irányban többnyire ölelés van. Igen, abban a korban vannak (majdnem 17, illetve majdnem 14), amikor a „szóbelizés” ömlengésnek minősül, náluk legalábbis. Csúnyán rám is néznek, ha esetleg elszólom magam, főleg nyilvánosan. Hogy ezek a bírálatok, hozsannák mennyiségileg hogy alakulnak a nem egyedül nevelő szülőkhöz képest, gőzöm nincs. Valószínűleg azért, mert nemigen érdekel. A bírálatnak, szeretetnek milliónyi megnyilvánulása van, érzésem szerint képtelenség lenne számszerűsíteni. (…)

– Mit szeretnél Apák napjára?

– Egyelőre úgy néz ki az életem, hogy szinte minden nap Apák napja. És igen gyakran remek meglepetésekben van részem. Amikor bejön a lányom egy új falfestménytervvel. Vagy amikor a fiam rám ír, hogy apa, de fasza szöveget írtál. Apró példák, tele van velük a padlás. Mit is kérhetnék többet?

Fotó: Drăgan-Chirilă Diána