Színházi látványtervezést tanult Marosvásárhelyen, de mint mondja, keveset dolgozott ezen a területen, frissen végzettként csupán pár hónapot volt itthon, azonban ez idő alatt elköteleződött egy másik szakma iránt.
– Mesélj, hogyan kezdődött ez a kalaposdi?
– Az egyetemi évek alatt volt egy diákszínházi munkám, kalap kellett a produkcióba, és kaptam egy telefonszámot, hogy ezügyben kit kell hívni. Egy év múlva ismét telefonáltam a hölgynek, hogy nem foglalkozna-e velem, megtanulhatnám-e a kalapkészítést.
– Mennyit inaskodtál a mesternél, ezek szerint Kolozsvárt?
– Körülbelül kilenc-tíz hónapot. Persze ennyi nem elég elsajátítani mindent. Én rengeteget tanultam az internetről, mindamellett, hogy nagyon kevés anyag van erről, kevés a szakkönyv, az oktatási lehetőség. Addig néztem a képeket, bajlódtam az anyaggal, míg jó lett.
Számomra ez nem olyan szakma, amit ha egyszer megtanulsz, akkor az elég.
Folyamatosan jelennek meg új anyagok, technikák, így mindig akad valami, amivel kísérletezni lehet. Nem szándékom kijelenteni, hogy nekem ez a tudás elég, én nem ilyen vagyok.
– Nem sokkal az egyetem után Németországba költöztél. Indulásból kalapokkal akartál odakint foglalkozni?
– Nem. Egyszerűen érdekelt ez a szakma, ennyi. Aztán lassan egyre több és több időt töltöttem a műhelyemben.
– Milyen a kalap-piac odakint, meg úgy egyáltalán…?
– Egy észak-németországi kisvárosban élek, de nem erről a piacról. Az emberek az internet segítségével találnak meg a világ bármely pontjáról. A lakás egy része műhellyé van alakítva, itt dolgozom kora reggeltől délutánig, elkészítem a megrendeléseimet és postázom. Nagyon ritkán van rá lehetőségem, hogy személyesen is találkozzam az ügyféllel, legtöbször az online térben kommunikálunk.
Ennek is, mint sok más dizájnerszakmának, megvannak a maga nehézségei. Ugyanolyan emberek élnek Nyugat-Európában, mint itt, a legtöbbüknek kétségeik vannak afelől, hogy jól áll-e nekik a kalap.
Nagyon szűk réteg az, amelyik nyitott rá vagy van tapasztalata, netán járt már kalapos szaküzletben, és fel tudott próbálni tíz-tizenötféle dolgot.
Itt segítenek meghatározni számára a pontos fejméretét, hogy mi áll jól az arcához, az alkatához, esetleg az alkalomhoz.
– Gondolom, figyeled a világhálót, hogy hol, milyen eseményen, milyen fejfedőt viselnek az emberek. Vannak nagy mellényúlások?
– Muszáj figyelni, hozzátartozik a szakmához. És persze, vannak divatbakik a jóhírű eseményeken is. Az angol királyi család például nem nyúl mellé, ez biztos, a meghívottaik sem, szigorú a dresszkód.
A lovasversenyekre is jellemző ez, például a Royal Ascotra, négy különböző jegytípus van, ennek megfelelően mindenikhez más dresszkód társul. Itt lehet bakikkal találkozni, bár mindenki igyekszik a legtöbbet kihozni magából.
– Ki visel ma kalapot?
– A megrendelőim általában elmondják, milyent szeretnének, avagy melyiket milyen változtatással, de azt sem tudom sokszor, milyen alkalomra vásárolnak kalapot.Persze olyan előfordul, hogy egy menyasszony keres meg, elmondja, hogy mit akar, kalapot vagy fejdíszt, koszorút. Ebben az esetben az esemény adott. Aki kalapot rendel, vásárol, annak nincsenek olyan aggályai, hogy viselje-e vagy sem. Ami fontos, ha kalapviselésre adjuk a fejünk, akkor tegyük azt kellő magabiztossággal.
– Mi inspirál, és van-e kalapdivat?
– Általában az ügyfél elképzeléséből jön, ő ad egy feladatot, ez indít el. Kollekciótervezésnél az elegáns, letisztult vonalat igyekszem képviselni. Nincs ilyen, hogy csak a természetből inspirálódom, vagy csak a tollakra specializálódom. Nyilván, mivel selyemvirág-készítéssel is foglalkozom, fontos, hogy tanulmányozzam az adott növényt. Olyan is van, hogy más munkája ad ötletet, mondjuk egy régi kalap a padlásról. Egy toll, egy anyag, egy minta, forma is nyújthat adott esetben inspirációt.
Kalapdivat is van, a hétköznapi viseletnél is, lásd a Chanel, vagy a Dior nyári kollekcióit, amelyek rendre hoznak be új trendeket például a ‘bucket hat’ (halászsapka) trendet. Van a lóverseny-kategória, ez teljesen más kalapdivatot jelent, főként a fejdíszekre összpontosít. De az esküvői és menyasszonyi fejdíszeknek is vannak trendjeik. Én ezeket nem követem szigorúan, bár utánuk olvasok, és nyilván nem mondom, hogy nem inspirálnak, de alapvetően nem ezen az úton járok.
– Milyen a jó kalap?
– Olyan, ami kényelmes és nem nyom.
Ha öt perc viselés után egy piros csík díszeleg a homlokodon, akkor az kicsi, nem jó. Szerintem ez a legfontosabb ismérve a jó kalapnak.
Az, hogy milyen széles a karimája, milyen színű stb., ízlés kérdése, hogy milyen a jó anyag, az már pontosítható. A gyapjú vagy nyúlszőrből készült kalaptomp a legnépszerűbb. Ezekből is van többfajta minőség… A legexkluzívabb anyag a piacon a hódszőrből készült, ez a legértékesebb. Nagyon sokan keresik a gyapjút, az üzletekben is leggyakrabban gyapjúval találkozni. Az fontos, hogy ne deformálódjon el a kalap két viselés után, illetve ne legyen túl nagy, és ahogy mondtam, kicsi se.
Néha szoktam kalapokat is tisztítani, ilyen húsz-harminc éveseket, Németországban készülteket, és azon kívül, hogy piszkos, egy picit el vannak deformálódva, nincs más problémájuk – így újra lehet ezeket formázni és visszaadni eredeti szépségüket. Egy jó kalapon a külső pánt vagy a belső nem ragasztva, hanem varrva van, tehát ezeket le lehet bontani és újat varrni helyettük.
– Ha szeretnénk egy ilyen jó kalapot, mennyit kell átlagosan áldoznunk rá?
– Nos, azt mondanám, hogy annyit áldozzon rá mindenki, mint egy jó cipőre, ami mondjuk 5 év viselés után is cipő marad. Ahhoz, hogy kalapjaink sokáig örömmel töltsenek el bennünket a megfelelő tárolás elengedhetetlen. Gondolok itt olyanra, hogy a kalapjainkat, amikor nem viseljük, tároljuk dobozban, így nem ül bele a por és a molyok is megkímélik. Ha átnedvesedik, ne szárítsuk a fűtőtesten vagy közvetlen mellette. Ne tegyük ki huzamosabb ideig erős napsütésnek, pl. a hónapokra az autóban felejtett kalap könnyen kifakulhat. Összegzésként, mi magunk tehetünk a legtöbbet azért, hogy fejfedőink sokáig jó bőrben maradjanak.
A fotók Erdély Kinga felvételei.
