Az emberiség valószínűleg ezer évek óta él és visszaél a bódító szerekkel, és használ tudatmódosítókat, de például az alkoholizmus szó csak az 1800-as évek közepén bukkant fel a köztudatban. Évszázadokon át erkölcsi problémaként kezelték az iszákosságot, akaratgyengeségnek tartották, és megbélyegzésben, kirekesztésben részesült a „részeges” ember – ennek a felfogásnak a nyomai még ma is fellelhetők a közgondolkodásban.
és a „leszoktató” eszközök is inkább büntetésként hatnak, mintsem szakszerű terápiaként. Nem is olyan rég még nálunk is érvényesült ez a felfogás.
A gének és az agy
A függőség kialakulását magyarázzák genetikai, biológiai tényezőkkel, eszerint egy agyi rendellenességről van szó, amely a dopaminrendszer zavarához köthető. Felfedezték ugyanis, hogy egyes embereknél örökletes alapon a dopaminrendszer elégtelenül működik (alacsony a dopaminszint vagy kevesebb a dopaminreceptor), és ugyebár a dopamin az az ingerületátvivő anyag az idegrendszeren belül, amely fontos szerepet játszik az agy jutalmazási rendszerében: „felelős” az elégedettség- és boldogságérzet kialakulásában. Ha kevés termelődik ebből a boldogsághormonnak is nevezett vegyületből, akkor
Mindez ingerkereső magatartáshoz, veszélyesebb élmények hajszolásához vezethet – hogy az illető mintegy külső stimulációval kompenzálja a hiányt. Így jönnek be például a képbe a különböző szerek, az evés és egyebek – mint örömforrás, „jutalom”, azaz az impulzívabb, kockázatkereső embereknél gyakrabban fordul elő a szerhasználat. Az alkohol is hatással van a dopamin- és endorfinszintre (ez utóbbi vegyület stresszoldó, fájdalomcsökkentő, hangulatjavító stb. hatással bír), mert kellemes érzéseket kelt egy darabig, viszont egyre több kell belőle a várt hatás eléréséhez, és kialakul a függőség. Ráadásul ma már az is kimutatható, hogy a rendszeres szerhasználat vagy kockázatkereső viselkedés módosíthatja az agyi idegpályákat, így egyre inkább csak a függőséget okozó ingerre reagál az agy erős pozitív visszajelzéssel.
Mi volt előbb?
A pszichológiai szemlélet szerint a dependenciával küszködő ember igazából pszichés zavaroktól szenved, és pszichológiai hiányokat próbál „kezelni” valamilyen szerrel. Ezen a vonalon több elképzelést is számontart a tudomány: az egyik az, hogy előbb volt a pszichiátriai zavar, tehát a szerhasználat egy tünet, vagy maga a szerhasználat egyfajta megküzdési stratégia a meglévő pszichiátriai állapotra. Egy másik magyarázat szerint a szerhasználat következtében alakul ki a mentális betegség, és létezik olyan elmélet is, miszerint egy közös rizikófaktorra vezethető vissza mind a pszichiátriai zavar, mind pedig a szerhasználat.
érzelmi zavart vagy antiszociális személyiségzavart, droghasználóknál főleg depressziót, szorongást, antiszociális és nárcisztikus személyiségzavart, borderline állapotot mutattak ki, az ADHD-val élők is „fogékonyabbak” a szerekkel való visszaélésre.
A közös nevező tulajdonképpen az, hogy az alkohol, a drogok stb. felszabadító hatásúak, eufóriát okoznak, csökkentik a feszültséget és szorongást, elmossák a bűntudat- és szégyenérzetet, de az elméletek egy része hangsúlyozza a szerek önbüntető jellegét is. Egy analitikus szemléletű modell például felveti, hogy a traumatizált szenvedélybeteg sokszor mintegy fenntartja a fájdalmat azzal, hogy tovább fogyasztja a szert, valahogy úgy, hogy „szenvedek, de nem tudom, mitől” állapotból átkerüljön a „szenvedek, de legalább tudom, miért” állapotba.
A tudattalan hatalma
A mélylélektani irányzatok többnyire úgy tekintenek a függő viselkedésre, mint egy mélyből eredő, rabul ejtő kényszerre, amellyel szemben teljes és látszólag önkéntes, szándékos az alávetés (lehet ez ital, drog, szexuális kapcsolat, étel, játék, hatalom stb.). Pedig ez a kényszerítő erő nem kívülről jön, és
és önromboló köteléket képes létrehozni az ember és valami külső tényező (például az alkohol, drog) között. Kezdetben ödipális problémának tekintették a függőséget, azt gondolták, hogy a probléma fókuszában az alkohol, drog vágyteljesítő funkciója áll, a függő személyiségfejlődése kora gyermekkorban akadt el, szenvedett sérülést, abban az ödipális korban, amikor az ellenkező nemű szülővel való azonosulás zajlik. De írtak az ösztönélet zavarairól is, és arra jutottak, hogy a szerhasználat tulajdonképpen egy kísérlet az elviselhetetlen feszültség és lelki fájdalom csillapítására. Ferenczi Sándor, a híres magyar pszichoanalitikus orvos, Freud egykori barátja is vizsgálta a sóvárgás lelki hátterét, és a mögötte álló tudattalan tartalmakban gyakran szexuális problémát vélt azonosítani. Freud egyébként külön tanulmányt nem szentelt az addikcióknak, de éveken át saját magán tanulmányozta a kokain hatását, lehetséges alkalmazási módjait.
Menekülés a bódulatba
A másik híres magyar, Bálint Mihály a regresszió (azaz egy korábbi életkorba, infantilis szintre való visszacsúszás) és nárcizmus közötti ingadozást írta le a függő betegek megfigyelése során, és azt, hogy a külső hatásokkal szemben csak alacsony szintű elhárítási mechanizmusok működnek náluk, emiatt szerencsétlennek, elégtelennek érzik magukat. Ezért menekülnek az ivásba, a bódulatban pedig megtalálják a külső és belső világuk közötti egyensúlyt – azaz a harmónia után sóvárognak. Mások a szégyent látták a függőség okának, amely végigkíséri az alkoholista „karriert”, mert ezt a rettenetes érzést (amely például bántalmazás, elhanyagolás stb. következtében alakulhat ki) próbálják kompenzálni az ideig-óráig önbizalmat (is) nyújtó szerrel, de a visszaesés is szégyent indukál, tehát újra a szerhez nyúlnak.
A modern pszichodinamikai (analitikus alapú) szemlélet azt mondja, hogy a rendszeres szerhasználat iránti motiváció mögött tudattalan megoldatlan konfliktusok, traumatikus élettapasztalatok és a – például korai veszteségélmények, kötődési problémák, elhanyagolás stb. miatt kialakuló – hiányérzetek megszüntetésének vágya áll, az addikció egyfajta öngyógyítási kísérlet, ugyanakkor erős elhárító mechanizmusként is működik: nem gondolunk a rosszra, „elfelejtjük”, nem látjuk, nem érezzük, ami fáj. A szer eszerint egyfajta pótlék.
A megerősítések ereje
A kognitív megközelítés egy tanulási modellt lát az addiktív viselkedés hátterében, amely a drogok megerősítő hatására támaszkodik. A szerek okozta kellemes érzést, örömet egyfajta jutalmazásként, pozitív megerősítésnek tekinti (közös az, hogy boldogságérzetet okoznak, ám az egyéb hatások fajtától függően különböznek, és az sem véletlen, hogy ki mihez nyúl leggyakrabban).
Ugyanakkor, ha a családban volt szerhasználó, ennek a „módszernek” a belsővé válása is hozzájárulhat a függőséghez. Jelentős szerepük van az addiktív viselkedés rögzülésében olyan hiedelmeknek is, hogy „az italtól vidám leszek, csak ha iszom, akkor tudok jól szórakozni”, „csak a szerrel tudom feloldani a feszültséget”, és olyan automatikus gondolatoknak, hogy „csak épp egy kicsit iszom, hogy ellazuljak”. Tehát a függőség részben tanult viselkedés: az agy „megtanulja”, hogy egy adott inger (pl. drog) gyors megkönnyebbülést hoz, és így újra és újra igényli azt – még akkor is, ha hosszú távon negatív következményei vannak.
Menekülés a lét üressége elől
Egy modern pszichoterápiás irányzat, az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing, azaz szemmozgásokkal történő deszenzitizáció és újrafeldolgozás) a trauma utóhatásaira hívja fel a figyelmet: kutatások szerint a szenvedélybetegségek mintegy háromnegyedénél kimutatható valamilyen trauma megélése. A függőknél és a PTSD-nél (poszttraumás stressz zavarnál) is jelen van a stressz iránti túlzott érzékenység, az impulzivitás és az agyi jutalmazórendszer gyengébb működése, a szorongás, alvászavar, az elmagányosodás, a fokozott készenléti állapot. Sok esetben tehát a szerhasználat egy traumatikus élmény elfedésére tett öngyógyító kísérlet, amelyhez egyéb megküzdési lehetőségek hiányában nyúl az érintett.
tehát például az alkoholizmus mögött mélyebb létértelmezési kérdések állnak: az emberi lét szorongásai (haláltól való félelem, bűntudat), a céltalanság érzése vagy az identitásválság. Ilyenkor az ivás vagy egyéb szerhasználat menekülés egy belső üresség elől. A személyközpontú megközelítés a függőséget gyakran a személyes érzelmi szükségletek elnyomására és a külső elvárásoknak való megfelelésre vezeti vissza, vannak, akik nehezen tudják elfogadni és megvalósítani magukat, és ezt az űrt töltik be valamilyen szerrel.
Komplex okok, komplex kezelés
Korszerű felfogásban a függőség betegség és nem akaratgyengeség. Részben tanult viselkedés, kialakulásának hátterében biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők állnak, és ezek a tényezők tartják is fent, tehát a gyógyulás érdekében ezeken a szinteken kell „dolgozni”. Az utóbbi egyáltalán nem hagyható ki a képletből, hiszen
a családi mintákról már ejtettünk szót, továbbá a gazdasági kilátástalanság, munkanélküliség is megágyazhat a függőségek kialakulásának. Végül nem hagyhatjuk ki a sorból a serdülőknél megnyilvánuló kortársnyomás szerepét sem, amikor a baráti kör jelentősen befolyásolja a szerfogyasztás mértékét és milyenségét.
korábban írtuk
Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
