Az egyik legismertebb marosvásárhelyi papír- és írószerbolt tulajdonosa és vezetője, sokaknak mégis ismeretlen lehet a neve, hiszen nem szeret szerepelni, inkább a háttérből irányít. A Nőileg kedvéért azonban hősiesen tűrte a „reflektor fényét”, mi pedig megtudtuk, milyen ember, férj és apa Fábián Levente vállalkozó.
– Vállalkozó – mindig ezzel foglalkozott?
– Igen. Már 1992-től. Miután elvégeztem az iskolát, s leszereltem a katonaságtól, kimentem három hónapra Magyarországra, mint akkor mindenki. De úgy éreztem, hogy az ott nekem nem jó, 2-3 hónap után haza is jöttem. Így kezdtük el a vállalkozást. Volt egy kis örökség az édesanyám részéről, mert ő papír-írószer boltban dolgozott, azt szerettük volna folytatni, így alapítottuk a céget.
– Jó döntés volt hazajönni, belevágni?
– Úgy éreztem, hogy Magyarországon bármihez fognék, az utolsók közt lennék. Románia akkor kezdett el fejlődni, itthon mindenben nagyobb jövőt láttam, s ez manapság is így van. Ha most kezdenék el valami újat, itthon tenném, mert itt sokkal hamarabb látok lehetőséget a fejlődésre.
– A profil tehát mindig ez volt: papír-írószer?
– Papír-írószer és játék, ezzel kezdtük. Amikor a nagy vállalatok betörtek a piacra, minket eléggé lenyomtak, s akkor váltani kellett, hogy meg tudjunk maradni. Így alakult egyszer a kreatív hobbi, majd jött a művészellátó. Megtartottuk a papír-írószert is, mert az kell, de abban nem tudunk annyira erősek lenni, nem tudjuk annyira „lenyomni” az árakat, mint a nagyok.
– Más szempontból is igyekeznek tartani a lépést, webáruházat is működtetnek.
– Muszáj, mert a város elég kicsi, az országnak viszont sokkal nagyobb a vásárlóereje. Nem szerettünk volna több boltot nyitni, ezért döntöttünk úgy, hogy ráállunk erre az online világra, és ott próbálunk erősek lenni. Azt is viszonylag hamar, már 2008-ban elkezdtük, elég jól megy.
– Egy vállalkozó nem napi nyolc órát dolgozik. Mennyire lehet különválasztani a munkát és a magánéletet?
– Elég nehéz. Most már törekszem arra, hogy leszűkítsem a munkaidőmet nyolc órára, hogy ne legyek teljes mértékben az irodaasztal rabja. Próbálok erre tudatosan odafigyelni, de nem nagyon lehet a kettőt szétválasztani. Hazaviszed magaddal a vállalkozás problémáit. Akkor van otthon gond, hogyha a párod ezt nem érti meg. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő is ugyanebben a világban él, van közös témánk, meg tudjuk beszélni, ez pedig nagyon fontos. El tudom képzelni, hogy ha egy orvos lenne a párom, nem értenénk meg így egymást.
– Jut-e idő más dolgokra a munka mellett?
– Amikor itthon vagyunk, ledolgozzuk szinte a teljes napot. A hétvége java részét a ház körüli teendők, lazítás, kertészkedés, barkácsolás, olvasás tölti ki. Kirándulni szoktunk, évente egyszer-kétszer elmegyünk egy-két hétre. Nem mondhatom azt, hogy intenzíven sportolunk, de szoktunk időt szánni kocogásra, úszásra.
– Fontos-e a ruházkodás, figyel a külsejére?
– Igen, természetesen. Én egy klasszikus beállítottságú férfi vagyok, nem szeretem a nagyon kihívó, „elvont” divatot, de azért fontosnak tartom, hogy ápolt legyek tetőtől talpig, a hajamtól kezdve a cipőmig. Személy szerint nekem elég sokat számít a külső, megnézem férfiakét, nőkét egyaránt, és sok mindent meg tudok ítélni belőle.
– Mit jelent az ön számára a család?
– Nem nagy a családunk, van a párom és a két fiunk, akik már nagyok, kirepülnek otthonról. Nekem nagyon fontos, hogy otthon ki tudjam fújni magam, hogy meghallgassanak és meg is értsenek. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy jó párkapcsolatban élek, mondhatom azt, hogy 25 éve, és nem is tudom másképp elképzelni az életemet. Egy jó család, egy jó otthon, egy jó párkapcsolat szinte természetes, fel sem merül, hogy hazamegyek, és kezdődik a veszekedés.
– Mit gondol, mi a titka egy ilyen hosszú és sikeres párkapcsolatnak?
– A kommunikáció, az egymásra való odafigyelés, nem dominálni a másik felet. Én férfi létemre nem próbálok a párom fölött uralkodni. Nem keresem benne a hibát, nem akarom őt megváltoztatni, irányítani, próbálom olyannak elfogadni, amilyen. Amit elvárok, azt igyekszem ugyanúgy viszonozni is. Ha azt kérem, hogy hallgasson meg, utána ugyanúgy végighallgatom, amit ő mond.
– Apaként mit tart fontosnak?
– Próbálom beleképzelni magam a gyermekeim helyzetébe. Ha én most fiatal lennék, ugyanazt csinálnám, amit ők csinálnak. Nagyon megértő vagyok. Nem szeretem a nagy lelki fröccsöket, szlogeneket. Az én elvem az, és ez volt akkor is, amikor a fiúk kicsik voltak: a gyerek sokkal többet tanul a cselekedetekből, mint a szövegekből. A példámmal próbálom nevelni őket, azzal, amilyen vagyok. Nem akarom megjátszani magam, hogy jó apa, szorgalmas apa vagyok. Olyan vagyok, amilyen. Úgysem tudom meghazudtolni magam, ha az üzenet hamis, úgyis átjön.
Fotó: Rab Zoltán
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. novemberi lapszámában jelent meg.
