Keresztes Zsolt, Kercsó: Minden tévedésem kellett ahhoz, hogy most itt legyek

Majdnem négy évvel ezelőtt kérdeztük a magazinban Keresztes Zsoltot, Kercsót, ezt a fiatal srácot Kézdivásárhely mellől, hogy milyen az élet betegség előtt, milyen utána. S az élet jó volt akkor is, de most, hogy új meg új izgalmak és tervek jönnek, nagyon elégedettnek tűnik. Nosztalgia-sorozatunk új fejezetét vele írjuk most.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre vagyunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi lapszámunkat is újraolvashatjátok.

– Említetted, mikor kerestelek, hogy húzós napod van, hogy vagy, mivel vagy elfoglalva?

– Csak tipikusan egy olyan nap volt a mai, mikor minden is összejött, és mindent is azonnal el kellett intézni. Jól vagyok amúgy, szeretem, hogy pörgősebb az életem, mint mondjuk egy vagy két évvel ezelőtt.

 – Kiköltöztél Budapestre, úgy értesültem, hogy azért, mert fontos feladatot kaptál. Mesélsz erről?

– Tavaly októberben ragadtam meg egy soha vissza nem térő lehetőséget. A Teqballtól kerestek meg, hogy szeretnék, ha ennek az új sportnak az alsó végtagamputáltak számára átreformált verziójának a megalkotásában segítkeznék. (A teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak.) Vagyis parateqball játékosként dolgozom jelenleg, és amolyan béta tesztelője vagyok a mankós verziónak. Fantasztikus érzés, hogy részese lehetek egy új parasportág születésének. Büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán szembejött a lehetőség, mert ez valahol az elmúlt 4 év gyümölcse is.

Így néz ki a parateqball

Persze nagyon sokat kell tanulnom, de az elmúlt időszakban egy mottóm van: „gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás”. Heti 5 nap edzünk, általában napi 4 órát. És bár messze még az a teljesítmény, amit én szeretnék mutatni, de jó az irány, és szemmel látható a fejlődés.

 – Másfél lábbal is a maximumot hozod ki magadból, sőt előfordulhat, hogy a két lábbal rendelkező emberek is nehezen tudnák utánad csinálni, amit te naponta végzel. Gondolok itt az erőversenyekre, amiken részt veszel, és amelyeken jó eredményt is érsz el. Honnan ez a sok energia?

– Magammal szemben hatalmasak az elvárásaim, nekem ez a megfelelő üzemanyag a mindennapokhoz. Persze ez visszás is tud lenni, de sokat fejlődtem ebben, és most már építkezni tudok a kudarcból is. Most, hogy a sport ténylegesen a mindennapjaim részét képezi, folyamatosan

az a célom, hogy jobb legyek a „tegnapi önmagamnál”. Szerintem ezzel tudom legjobban meghálálni a belém fektetett bizalmat,

legyen az parateqball, akadályfutás vagy bármi egyéb tevékenység. Az elmúlt évek megtanítottak rá, hogy kitartó munkával lehet megvalósítani az igazán értékes és nagy álmokat. Ezt a hozzáállást szeretném továbbra is fenntartani.  

 – Van egy macskád, háromlábú, tudom a bennfentesektől. Nekem ez azt mutatja, van humorérzéked. Mintha nevetnél az életen... Így könnyebb vagy ez a természetes számodra?

– Folyamatosan viccet csinálok az egész amputációból, fogyatékosságból. Sokkal könnyebb így az életem. Alapból nem tabu, hogy egy medvetámadás áldozata lettem, és ezért kellett amputálni a lábam… vagy cápa? Fene se tudja már. De az is lehet, motorbalesetem volt. Félreértés ne essék amúgy, én

büszke vagyok arra, hogy legyőztem a csontrákot és megúsztam egy térd fölötti csonkolással, de nem célom lelombozni a kíváncsiskodó embereket azzal a nyitással, hogy „áh, rákos voltam, és ezért vágták le a lábam”.

Így felvezetem egy humoros verzióval, majd úgyis elmondom az igazságot. És amúgy miért siránkozni bármin is, amin kacagni is lehet? Csámpás, a háromlábú macska tökéletes társam lett. Igaz, kettőnknek van összesen 4 (4 és fél) lába, de attól az élet csodaszép. Ugyanannak a menhelynek köszönhetem őt is, mint Lecsó kutyámat, a székelyudvarhelyi EbRemény Egyesületnek. Jól esik a fárasztó edzés után vele lábatlankodni.

Példakép

Kapcsolódó

 – Már nemcsak az ismeretlenből akarsz segíteni másokon, hanem számos (nem csak) fiatal sportoló példaképe is lettél. Mivel keresnek meg, akik hozzád fordulnak?

– Az én robotláb sztorim egy nagyszerű sikertörténet. És a Másfél Láb Egyesületen keresztül visszaadhatok egy kis darabot abból az összefogásból és segítségből, amit én kaptam. Több kisebb-nagyobb karitatív megmozdulást tudtunk mi is támogatni már, és ezt szeretnénk fenntartani továbbra is. Plusz a korona az eddigi tevékenységünkre, hogy Oláh Attila barátomnak egy jobb és funkcionálisabb protézissel tudtuk segíteni az életét.

Sokan keresnek meg azzal, hogy ők vagy egy szerettük épp amputáció után van, és melyek az első és legfontosabb lépések ilyenkor. Vagy épp most kell megküzdenie egy daganattal a testében, és pusztán egy kis mentális boostra van szüksége

abban a nehéz szituációban. Ki kell emelnem, hogy mindenkinek a története/helyzete más és más. Nem létezik recept, ami az ilyen küzdelmekben alkalmazható mindenki által.

Én csak abban segíthetek ilyenkor, hogy elmesélem, hogy éltem a hasonló szakaszát az életemnek. De hangsúlyozom, hogy nem vagyok egy szabópéter.

Sokan akadályfutással, funkcionális edzéssel vagy mostanában épp teqballal kapcsolatosan keresnek meg. Pozitív visszaigazolása annak, amit csinálok, mikor valaki kikéri a tanácsom, hogy például milyen terepfutó cipőt javasolok számára, vagy hogy, hogyan sikerült megtanulnom a muscle-upot. (A muscle-up során a gyakorlatot végző személy megkapaszkodik a rúdban, felhúzza magát, majd csípőig kitolja.)

 – Gondoltál arra, hogy merre ment volna az életed, ha a daganat nem szól közbe? És van-e közös pontja jelenlegi életvitelednek a korábbi elképzeléseiddel?

– Szinte biztos vagyok, hogy mai napig Angliában élnék, és ugyanannál a cégnél dolgoznék, ahol dolgoztam, amíg kint voltam. Gyökeresen megváltozott az életem, és ezáltal én is. Vannak közös pontok és célok, melyek 6–7 évvel ezelőtt is megvoltak, viszont most sokkal nagyobb céljaim vannak, és sikeréhesebb vagyok. Tőlem a daganat elvett pár dolgot, ugyanakkor sokkal többet adott.

 – Milyen terveket dédelgetsz mostanában?

– Ezekről mesélek majd, ha megvalósítottam őket. ? Egyelőre a legfontosabb terveim közé tartozik, hogy tudatosan építgessem a sportkarrierem és fejlődjek. „Gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás”.

 – Ha egy valamit megváltoztathatnál az életedben, mi lenne az?

– Ezen a kérdésen pont pár hete agyaltam. Alapból nincs „ha” az életben, és nem hiszek a párhuzamos univerzumban. Minden egyes tévedésem, gondom-bajom kellett ahhoz, hogy most itt legyek, ahol vagyok, és az legyek, aki vagyok. És nagyszerűen érzem magam a bőrömben. 

A Nőileg magazin 2017. októberi lapszáma

Friss lapszámunkat alább kérheted: