• Fotó: Mihály László
Sára egy karalábét szeletel a lovaknak, öt lovuk kíséretében készül édesapjával megjáratni az állatokat. Apor és Koppány a közeli dombon szánkózik. Sára hatodik, Apor ötödik, Koppány első osztályos. Esténként nem az okostelefonjukon játszanak vagy rajzfilmet néznek, hanem beszélgetnek, kártyáznak, olvasnak.
Az öttagú családnak egyetlen régi vágású, gombos telefonja van, amely teljes mértékben megfelel az igényeiknek. Házukban nincs internet,
a gyermekek nem a világhálót böngészik egy-egy iskolai feladat megoldásához, hanem szükség esetén a könyvtárban lapozzák a lexikonokat. Szabadidejükben mindhárman dzsúdóedzésre járnak, ha ki kellene hagyniuk egy edzést, felérne számukra a világvégével – magyarázza nevetve az édesanya. A Csíkszeredához tartozó Csobotfalván járunk, egy egyszerű, a múltból a jelenbe átmentett parasztházban, és arról beszélgetünk Váta Irénkével, hogy tulajdonképpen mi is fontos az életben.
Tíz ár vetemény, tíz ár élet
A több mint százéves kis parasztház nappalijában ülünk, Irénke tönkölybúzából készült süteménnyel kínál. Cukrot évek óta nem használ, a süteményt mézzel ízesíti, a tönkölybúza saját termés, maga készítette az áfonyalekvárt is, amellyel még ízesebbé teszi a süteményt – sorolja.
A család által elfogyasztott élelmiszerek túlnyomó többsége saját termésük.
Az udvarral szemközti, csaknem tíz árnyi veteményesben termesztik a gyökérzöldségek mellett a kukoricát, különféle hüvelyeseket, paradicsomot, burgonyát. Az első hólével kerül földbe az első rend hagyma, amelynek egy részét zsengén, zöldhagymaként fogyasztják, a többit pedig hagyják kigömbölyödni, hogy majd az ételeiket ízletesebbé tegye. A hús – bár a családból csak ketten fogyasztják nagyon ritkán – a gazdaságból kerül ki. A tehenek mellett kecskéket is tartanak.
Egy ilyen elhatározás nem egyik percről a másikra születik meg az ember fejében – értünk egyet vendéglátónkkal. Ez az elszántság a lélekből indul. Mint mondja Irénke, ő tulajdonképpen ehhez hasonló közegben nőtt fel Kosteleken.
Megtapasztalta az élet modern változatát is előző házasságában, amikor a jelenlegivel éles ellentétben, más tempóban és körülmények között éltek, de igazából most érzi azt, hogy megérkezett.
„Itt első perctől hatalmas veteményesünk volt, mert számunkra fontos, hogy megtermeljük az élelmünket. Azóta eltelt tizennégy év, nagyon szeretem, el tudok veszni a veteményesben. Ha nagy a szárazság, mindenki hordja a vizet. Koppány nagyon tudatosan csinálja, ha kell, reggel ötkor kel, és megy öntözni. Annyi hagymát, murkot, petrezselymet termelünk, hogy nem megyek a piacra egyáltalán. Tavaly kétszáz tő paradicsomot gondoztunk. Amikor kötözés, hónaljazás van, jönnek a gyermekek is segíteni. Nem sok krumplit eszünk, a szükségeset megtermeljük a veteményes végében” – sorolja.
Tiszta forrás
És miért? Elsősorban, mert fontos számukra, hogy amit a család elfogyaszt, az tiszta forrásból érkezzen. Másodsorban példát mutatnak három cseperedő gyermeküknek, megmutatják, hogy a család által választott életforma igenis élhető. „Körülbelül hatéves lehetett Sára, és azt mondta, »nem félek, én nem fogok soha éhen halni, bármi is történik, mert tudom, hogy az erdő, a természet nekem mindent megad«. Néha azt éreztem, hogy nem is tudta, mit mond. Nagyon fontos nekünk az, hogy tudjuk, mit eszünk meg. Mert halljuk innen-onnan, hogy bio zöldséget termesztenek ennek vagy annak a veteményesében, de látjuk, hogy a bogár ellen, ragya ellen vegyszerrel kezelik a pityókát.
Mi nem kezeljük semmilyen vegyszerrel, a bogarakat, a lárvákat leszedjük. Ezt a minőséget, amit mi magunk előállítunk, nem lehet megvásárolni.
Az a szeretet, amivel csinálod, azt visszaeszed. Nemcsak a szervezetünket tápláljuk, hanem a lelket, a szellemiséget. Csodálkoznak sokszor a gyermekek, hogy milyen édes a murok. Mindig elmondom, hogy benne van az a szeretet, amivel az édesapjuk egész nyáron öntözte, amivel mi gondoztuk” – mondja derűsen.
Üzletben élelmiszert nagyon ritkán vásárolnak, elősorban olyan termékeket, amiket ők maguk nem tudnak megtermeszteni, előállítani. Ilyenkor rizs, köles, hajdina, olaj kerül a kosárba, valamint a gyermekek számára szükséges tanszerek. Mindemellett a cserekereskedelem az alapja az állatok számára a takarmány beszerzésének. Az öttagú család évi 30–35 kg mézet fogyaszt el, ami szintén cserekereskedelem útján kerül a konyhára.
Kezeket a földbe
Lelkesen mesél Irénke arról is, hogy mennyire lényeges számukra az élővilággal való kapcsolat, a növények, a fák, a természet közelsége, a kétkezi munka, a kapálás, a kesztyű nélküli gyomlálás, amikor az ember a kezét mélyen a földbe mélyesztve érzi annak energiáját. Ez már szinte terápia – jegyzi meg. Hallgatom őt, és csodálom mélységét, őszinteségét, hitét.
Két lábbal a földön álló asszony, aki nem a lemondást látja családja életformájában, hanem a tisztaságot, a természetközeliséget.
Benne van az a mélyről jövő erő, amely megtartja őket akkor is, ha környezetük esetleg csodabogárként tekint rájuk. Ódzkodik a digitális zajtól, határozottan ellenzi az internet- és a telefonhasználatot, amely nemcsak a gyermeket, hanem a felnőtteket is beszippantja. Meggyőződése, hogy az állandó online jelenlét felőrli az emberi kapcsolatokat, lényegtelen dolgokra összpontosítja a figyelmet, általa megszűnik a csend. Gyermekei játszóterei a közeli hegyek, dombok, mezők, szabadidejükben pedig egymásra figyelnek. Itt mindennek megvan a maga varázsa. Amikor egy tehén borjút hoz világra, amikor megszületik egy gida – a család életében nagy események, amelyeknek a gyermekek is részesei. Koppány, amikor ideje engedi, szívesen jár hokimeccsre, Irénke mindennapjait pedig az otthoni teendők töltik ki, aminek hálával tesz eleget.
Gyönyörűen hímez, mutatja is azokat a több száz éves régi mintákat, amelyeket zsákvászon terítőkön örökít át a múltból a jövőnek.
Előkerül az összetört képernyőjű, kis méretű táblagép is – mutatják a fiúk –, amibe nagyon ritkán életet lehelnek, és két-három havonta, fél évente egyszer közösen néznek meg egy természetfilmet vagy a gyermekek számára is emészthető vígjátékot. Az áramot a nap szolgáltatja, a ház melegét a tapasztott tömegkályha adja.
Otthon látni meg a napvilágot
A házaspár részéről az is tudatos döntés volt, hogy mindhárom gyermeküket Irénke otthon hozza a világra. „Amikor Sárát vártuk, mit sem tudtam az otthonszülésről, de azt tudtam, hogy nem akarok bemenni a kórházba. Ahogy egyre erősödött a természettel való kapcsolatom, erősödött bennem a hit, hogy a természet mindent megold. Ettől függetlenül mindenkinek azt mondom, hogy ott kell szülnie, ahol biztonságban érzi magát.
Sajnos a mai társadalom hozta magával azt, hogy az otthonszüléshez a félelem kapcsolódik. Régen ez nem jelentett problémát”
– jegyzi meg békés nyugalommal.
Irénkéék egy légtérben élnek mindannyian a tágas szobában, amely egyszerre szolgál konyhaként, nappaliként, hálószobaként. Volt példa arra, hogy Sára ideig-óráig átköltözött a szomszéd szobába – meséli mosolyogva az édesanya –, de hamar visszakívánkozott abba a hangulatba, amelynek ő, szobája csendjében már nem lehetett részese.
„Szeretünk itt lenni. Tudják, hogy mindhárman itthon születtek. Talán ezért is fontos mindannyiunk számára, hogy itt legyünk egységben, melegségben. Nagyon várják a vakációkat, a hétvégéket, mert akkor összebújunk, hosszasabban beszélgetünk mindarról, ami őket érdekli.
Egy ideje mesét sem tudok olvasni, mert azt kérik, hogy beszélgessünk. Ilyenkor sokféle téma előkerül, például az iskolai dolgokat este beszéljük meg.”
Közben a szánkózásból hazatért két fiú, Apor és Koppány tükörtojást sütnek maguknak, majd miután nevetgélve elfogyasztják, letelepszenek kártyázni. A család asztalára maguk termesztette tönkölybúzából sült kenyér kerül, miután a nyár zamatát üvegekbe zárják, télen abból varázsolnak laktató eledelt. A tojást az udvaron kapirgáló szárnyasok adják, a gomba a közeli erdő, mező ajándéka. Nyáron, ha a kecskék több tejet adnak annál, mint amennyit el tudnak fogyasztani, Irénke krémsajtot készít. A szalámik, felvágottak teljes mértékben hiányoznak az étrendjükből. A konyhában semmiféle elektronikus háztartási eszközt nem használnak.
Megfizethetetlen szabadság
Minden napnak megvan a maga természetes ritmusa, és ez olyan szabadságérzetet ad, ami számukra megfizethetetlen. „Nagyon értékeljük, örülünk, hogy így élhetünk.
Az egyik legnagyobb ajándék számomra az, hogy reggel nem rohanással kezdődik a nap. Sokszor még az ágyban beszélgetünk a gyermekekkel, főleg hétvégén vagy vakációban.
Nincs az az állandó sietség, ami ma annyi család életét meghatározza. Nyugodtan kelhetek, a saját tempómban. Semmiért nem adnám ezt. A napomat én osztom be. Az állatoknak természetesen időben meg kell kapniuk az eledelt, az nem maradhat el, de azon túl a család ritmusa alakítja a napot. Ez számunkra megfizethetetlen. Én a saját döntésemből élem ezt az életet, és ez sokat jelent” – mondja Irénke, miközben azt is elismeri, ez az életstílus korántsem könnyű. A fizikai munkát bírni kell, de attól az embernek nem lesz baja – fűzi hozzá mosolyogva.
Tönkölybúzakenyeret és süteményt kóstolunk, megtudjuk, miként készül a tökmagkrém, Irénkét hallgatva pedig talán még kedvet is kap az ember elmerülni a sokunk számára távoli világban, ahol az egymásra szánt idő nem luxus, ahol nem a felhalmozott tárgyaktól várják a boldogságot. Ahol a mindennapi kétkezi munka tanít és nem az okostelefon, a háziállatok gondozása felelősség és örömforrás egyben.
Az önellátás korántsem romantikus mese. A túlélés kulcsa a kemény, következetes munka.
Az udvaron, a bejárat közelében három kis csemetefa készülődik a tavasz fogadására. Ide ásták el néhány évvel ezelőtt a gyerekek méhlepényét. Erős kapcsolódás mindannyiuk számára a környezethez, ahol élnek, a természethez, a földhöz, amely életet ad.
korábban írtuk
Szeretni – kiégés ellen is
Dr. Antalka Ágota Erdélyben elsőként kezdte kutatni a burnout szindrómaként jegyzett tünetegyüttest, kértük: igazítson el a folyamat felismerésében, és ossza meg tapasztalatait: mit tehetünk, hogy elkerüljük a ma már mondhatni népbetegséget.
