– Mindeneddel, mindenhol segíteni próbálsz. Honnan ered ez?
– A stoppolásból eredhet. Kezdetben egyetemistaként – akkor Sepsiszentgyörgy és Kolozsvár között –, rájöttem, hogy a mikroközösségekben az emberek egymással jók. Nekem mindig segítettek eljutni Kolozsvárra vagy később Európa városaiba, ahová éppen stoppoltam. És nemcsak elvittek, hanem megkérdezték, hogy éhes vagy szomjas vagyok-e, van-e valamire szükségem.
Kíváncsi voltam, miért segítenek, és kiderült, mindenkinek megvan a maga története, hogy egyszer rajta is segített valaki, és azt üzenték, hogy ezt majd valahogyan vissza kell adni. (...)
– Te mi akartál lenni?
Azt hiszem, mindig is pap, de még a mai napig nem fogalmaztam meg, hogy miért. Láttam jó mintákat. Talán ez az egyik válasz. (...)
– A gyerekek mire tanítanak téged?
– Elmesélek egy történetet: gyerektáborban vagyunk 100–140 gyermekkel, akik ott állnak az ebédnél sorban, a kis tálcájukkal. Mi, táborvezetők gyorsan benyomunk őrült hangerővel néhány dalt, ne teljen el az ebéd buli nélkül. Odarohanunk közéjük, és együtt bulizunk velük. Szóval ott ugrálok a 182 centimmel, bömböl a Halott Pénz Erre még meghívlak című dala, s mellettem ugrál egy erősen fájin gyerek a 107 centijével, fehér ujjatlan felsőben, piros, simléderes sapkában, s torka szakadtából ordítja a dalt, és én is vele. Én azt, hogy Erre még meghívlak, ő meg, hogy Eleeeeeeeemérnek hívnak. Megvan az érzés ugye, hogy néha totál mást éneklünk, mint amiről valóban szól a dal? Tegnap megint Halott Pénzt hallgattam, s beugrott az Elemérnek hívnak! Semmi baj nincs azzal, ha mást éneklünk, nyugtáztam, csak énekeljünk néha. (...)
– Szerinted milyen lelkész vagy?
Sorolhatnám a hashtageket, amiket az Instagram-oldalamon használok, hogy #utazás, #unitarian, #traveladdict, #lifestyle, #álompolgár, #azéletajándék... Ha komolyan akarok válaszolni, azt mondhatom,
olyan lelkész vagyok, aki szeret közel menni az emberekhez, meg akarja hallgatni őket, és az emberek lelkét megkeresni,
amelyeket hol megnyugtatni, hol bátorítani, erősíteni kell. Én ezt akarom tenni. Vannak sírós, nehéz pillanatai is ennek a hivatásnak, vannak szürke hétköznapjai, de vannak nagy csúcspontjai is. Azt hiszem, az a lelkész vagyok én, aki igyekszik a lehető legtöbbet adni magából.
Fotó: Rab Zoltán
