Hol ülsz előadások alatt? Nem tudják a szöveget a színészek, kell súgj nekik? Ezekkel a kérdésekkel bombázzák Tóth Katalint, amikor megtudják, hogy színházi súgó. Hat éve dolgozik a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál.
– Nem lehet súgóegyetemre vagy főiskolára járni, nem lehet ezt a szakmát tanulni. Hogy csöppentél mégis ebbe a munkába? Jól súgtál a suliban? Erről van szó?
– Nem. (nevet) Nem voltam jó súgó. De mindenkinek tudnia kell, hogy ez nem ugyanaz, bár a név azt sugallja.
– Szóval, hogyan lettél színházi súgó?
– Ennek, ahogy mondod, nincs iskolája. Teljesen véletlenül talált meg ez a lehetőség. Miután lejárt a gyermeknevelési szabadságom, megszűnt a munkahelyem, ahol addig dolgoztam, egy virágüzletben, és állást kerestem. Végül is ezt az álláshirdetést az édesanyám találta a Facebookon, és gondoltam, megpróbálom. Fogalmam sem volt, hogy miből áll, de hát próba szerencse, gondoltam, és ha ezt a Jóisten nekem ajánlotta, tette félre, akkor megkapom. Jelentkeztem, és másnap felhívtak, hogy megkaptam az állást. Akkor nagy vonalakban elmondták, miről van szó, de ebbe bele kell tanulni, bele kell rázódni.
– Mit jelentett a színház korábban az életedben?
– Egy néző voltam a sok közül. Nagyon sok minden megváltozott azóta, hogy súgó lettem. Részt veszek a színdarabok születésében, jelen vagyok minden próbán, látom, hogyan születnek meg mondatok, mozdulatok. Sokkal többet mond nekem egy színdarab, mint annak, aki a nézőtéren ül.
– Milyen készségekre van szüksége egy súgónak?
– Az első és legfontosabb a türelem, mert a színészek hajlamosak feszültté válni, amíg még nem magabiztosak a szövegben, s azt ők is a próbák során tanulják. Ebben az időszakban van ránk, súgókra a legnagyobb szükség. Mert van olyan, hogy tudja a szöveget, de miközben épül a szerep, éppen nem jut eszébe. Ekkor jövök én, és segítek, súgok neki. Az előadáson csak a biztonság kedvéért vagyunk ott. A hat év alatt két-három alkalommal kellett előadáson segítenem, az minimális.
– Akkor folyamatosan résen kell lenned.
– Igen, állandóan figyelnem kell, követni a szöveget, hogy éppen hol tart a színész. Tudni kell, milyen ritmusban akarja mondani, hol akar szünetet tartani, de ezt együtt tanuljuk a próbák során, végül is együtt tanuljuk a szöveget.
– Minden előadást tudsz kívülről?
– Talán most már az első két előadásomnak a szövegét nem tudom, de a jelenleg futó előadásokét igen, szóval minden színészét. Naponta nyolc órán keresztül olvassuk a szöveget, még ha nem is akarom, úgyis megtanulom. Az az érdekes, hogy nem úgy tudom, ahogy a szövegkönyvben szerepel, hanem ahogy a színész mondja. Hisz vannak néha változtatások mondaton belül, vagy más szót használ a színész, mint ami a szövegben van, mert neki az úgy jobban fekszik, és én úgy tanulom meg, ahogy ő mondja.
– Minden színész rigolyáit ismerned kell. Elég nehéz lehet kezelni…
– Jó emberismerőnek kell lenni. Nincs két egyforma színész, mindenkinél másképp van. Egyik lazább, a másik feszültebb, embere válogatja. Kell egy kis empátia, hogy elfogadjuk és megértsük őket. Ugyanakkor ez a feladatom, és ezért mondom, hogy még mindig tanulom ezt a szakmát. Tanulom, hogy melyik színész hogyan dolgozik, kinek mikor kell segíteni.
– Próbán egyszerű a súgás. De hogy van ez előadás közben, hisz még súgólyuk sincs ma már.
– Általában a rendezői jobb oldalon ül a súgó (a színpad jobb oldalán), takarásban. Ha a díszlet ezt nem engedi meg, akkor megkeressük azt a helyet, ahol mi is jól látjuk a színészeket, és ők is minket. Mert a súgás előadás közben nem azt jelenti, hogy én kieresztem a hangomat, és a színész meghallja, hanem általában szájról olvasnak a színészek. Jó esetben, persze, ha a színész rám figyel.
– Előfordult, hogy nem figyelt rád?
– Nagyon ritka, de igen, volt. Az első alkalom, amikor a nézők közül kellett súgnom, próbáltam minél halkabban és feltűnésmentesen tenni, de ahhoz, hogy a színész meghalljon, a közelemben ülő nézők is hallottak. Rögtön felém fordultak, rám néztek, én meg intettem a fejemmel, hogy csak nézzék nyugodtan az előadást tovább. De vannak még érdekes szituációk előadások közben. Sokszor jókat szórakozom olyan dolgokon, amiket a nézők nem feltétlenül vesznek észre. Van, hogy a színészek elfelejtik a szöveget, de jól és gyorsan improvizálnak valamit. Ezek a szövegbakik szórakoztatnak engem, mert tudom, hogy nem azt kellett volna mondania, de milyen jól kivágta magát a színész. Szóval érdekes, nagyon szeretem.
– Volt már olyan, hogy egy előadás erejéig te is színésszé váltál?
– Igen. Bartis Attilának a Rendezés című előadásában – mit ad Isten – súgót játszottam.
– Milyen érzés volt kikerülni a takarásból?
– Jaj, nagyon rossz! Amikor először bekerültem, úgy volt, hogy én csak ülök az előadásban szereplő rendező mellett. Ez volt a leírása a szerepkörömnek. Ez még tetszett is, de aztán kitalálták, hogy egy alkalommal menjek le a színpadról. Ez sem jelentett problémát, mert még ez is belefért. De aztán jött a változtatás: hogy menjek keresztül a színpadon. Na ott volt nekem frászom! Korpos András játszotta a rendezőt, és minden előadás alatt, mikor át kellett mennem a színpadon, arra koncentráltam, hogy csak őt nézem, ne lássak más embert, nehogy elhasaljak a színpadon. Nem nekem találták ki ezt a műfajt. Takarásban olyan jól elvagyok, ott érzem jól magam.
– Te is meg tudsz nézni néha egy előadást a nézőtérről?
– Amiben nem én, hanem a kolléganőm a súgó, azokat igen. Most kerültem oda, hogy van két olyan előadás, ahol nem kell ott lennem, és azokat is meg tudtam nézni. Az első évben többet mentem színházba, most már örülök, hogy ha van egy szabad estém.
– Hatodik évadja vagy színházi súgó. Tanított számodra valami újat ez a szakma?
– Sokkal nyitottabb lettem. Mi, súgók az olvasópróba első percétől ott vagyunk és figyelünk. Halljuk a rendező, a színészek véleményét, gondolatait egy-egy szöveggel, darabbal kapcsolatban. Ráébredtem arra, hogy egy mondatban mennyi szemszög, mennyi gondolat benne lehet. Mást mond nekem, és mást a mellettem ülőnek. Szóval ebből a szempontból nyitottabb lettem a világra.
– Kinek ajánlanád a szakmádat?
– Bárkinek, aki ki akarja próbálni.
– Mi lennél, ha nem súgó?
– Az az igazság, hogy nem gondolkodtam ilyen dolgokon. Szerettem a virágüzletben dolgozni, később, amikor az ikerlányaim megszülettek, akkor azt az időszakot is nagyon szerettem. De hogy mit csináltam volna, ha nem súgó lettem volna, nem tudom. Nem is vágyom másra.
Fotó: Bereczky Sándor
