„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger” – így jellemezte az általa alapított rend, a Szeretet Misszionáriusainak munkáját Kalkuttai Szent Teréz, közismertebb nevén Teréz anya. Sokan törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, amint fel-feltűnt a hírekben, főleg miután humanitárius tevékenységéért 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat.
Teréz anya az aktív, cselekvő szeretetben hitt – enélkül a hit nélkül esélye sem lett volna változást előidézni a túlnépesedett, nyomorgók százezreit tömörítő Indiában.
Aki járt a kontinensnyi országban vagy más szegény ázsiai államban, tudja, hogy a nyomornak van egy fokozata, ahol minden emberi segítség hiábavalónak tűnik. Lehet pénzt adni egy koldusnak, gyógyíttatni egy beteget, iskoláztatni egy gyereket, de az csak „csepp a tengerben” – attól a többi százezer nyomorgó élete nem válik jobbá. Ezzel a kritikával szembesült a leggyakrabban humanitárius tevékenysége kapcsán Kalkuttai Szent Teréz is, de ő meggyőződéssel vallotta: ha egyetlen emberen segít, már jobbá teszi a világot.
Szkopjétól Indiáig
Agnes Gonxha Bojaxhiu néven 1910. augusztus 26-án, albán szülők gyermekeként született a mai Szkopjéban. Szülei Koszovó déli részéről költöztek ide, a muszlim vallású albán többséggel ellentétben katolikusok voltak. Nagyon megrázta édesapja korai halála – elvesztésekor 9 éves volt –, a megpróbáltatás még inkább a katolikus vallás felé fordította a családot. Édesanyja a Szent Szív egyházközség aktív tagja, a szegények segítője és támogatója volt, Ágnes már kislányként a Mária Kongregáció tagja lett.
Nagy hatással voltak későbbi életére a jugoszláv jezsuiták, akik Indiában is missziós szolgálatot vállaltak, amiről írásaikban be is számoltak.
Ágnes 18 évesen elhatározta, hogy missziós nővér szeretne lenni Indiában, és jelentkezett az ott szolgálatot teljesítő írországi Loreto nővérek (angolkisasszonyok) rendjébe.
Néhány hónap felkészítés után Dardzsilingbe küldték. Itt tette le szerzetesi fogadalmát 1931. május 25-én, Lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből a Teréz nevet választotta. Apácaként a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában földrajzot és hittant tanított 1948-ig, négy évig az iskola igazgatója is volt.
Szegények szolgálója
1946. szeptember 10-én lelkigyakorlatra kellett utaznia Dardzsilingbe és a vonaton, a harmadosztályú kocsin utazva megdöbbenve látta azt a mélységes nyomort, mely az indiaiak többségének jutott. Hogy emberek százezrei szenvednek az éhségtől, sokszor gyógyítható betegségektől haldokolnak az utcán. Ekkor ébredt rá küldetésére, hogy miközben mások nyomorognak körülötte, nincs joga a kolostor kényelmében élni, így eldöntötte, hogy elhagyja a rendházat és Jézust követve a szegényeket szolgálja.
Teréz anya és II. János Pál pápa
A döntést meghozni egyszerűbb volt, mint megvalósítani, hiszen apácaként tervéhez a Vatikán beleegyezése is kellett. 1948-ban Kalkutta érsekén keresztül engedélyt kért XII. Pius pápától, hogy független apácaként az utcán, a város nyomornegyedeiben dolgozhasson. Levetette szerzetesi ruháit, kék szegélyű fehér szárit öltött és tudatosan készült a munkára:
a missziós nővéreknél betegápolást tanult, majd tanítani kezdett és engedélyt kért egy nyomortelepi iskola megnyitására.
Tenni akarása másokat is meggyőzött, követői, segítői akadtak, de mielőtt elnyerte volna a támogatásukat, meg kellett vívnia harcát az egyházi szervezetekkel, városi hatóságokkal. Nővértársai úgy vélték, árt a rend jó hírének, hogy Teréz nővér a nyomorgók között tevékenykedik. A kalkuttai hatóságoknak sem nyerte el tetszését, hogy a katolikus apáca a város azon arcát láttatja, melyet ők igyekeznének elrejteni.
Függetlenedés és karma
A több évszázados brit fennhatóság alól épp függetlenné vált India történelmének legnagyobb humanitárius katasztrófáját élte, felosztása – az Indiai Köztársaság és Pakisztán létrejötte – vallásháborúk sorát indította el a hindu és muszlim közösség között. A kettészakadás hatalmas migrációs hullámot gerjesztett, emberek százezrei kényszerültek lakhelyük elhagyására, váltak földönfutókká.
Teréz anyának ahhoz, hogy ebben a kilátástalan helyzetben segíteni tudjon, nemcsak a helyi hatóságokkal, a hindu vallás követőivel is meg kell küzdenie.
A hinduk hite szerint az, hogy valaki milyen körülmények között él, a karmának tulajdonítható, azaz az előző életében tett tetteinek a következménye. „Le kell dolgoznia” korábbi negatív cselekedeteit, vallják, ezért körükben kevésbé gyakori a keresztények által oly sokra tartott könyörületesség.
Teréz anya 1950 októberében kapta meg a pápai jóváhagyást a szegényeken segíteni hivatott új szerzetesrend alapítására. A Szeretet Misszionáriusai rend hivatása: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Hitvallásuk: „a nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.” Egy elhagyott hindu templomot alakítottak át szegény, magatehetetlen emberek otthonává, árvák és leprások számára nyitottak otthonokat Kalkuttában, majd – ahogy a rend híveinek és támogatóinak száma egyre nőtt – egész Indiában. 1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze tevékenységét.
Nobel-békedíj és szentté avatás
Teréz anya világszerte ismert humanitárius tevékenységét számos díjjal jutalmazták, 1979-ben a Nobel-békedíjat is megkapta.
Sokat elmond, hogy a fényűző ünnepi banketten nem vett részt, míg a díjjal járó pénzösszeget szétosztotta a szegények között.
A népszerűséghez tartozó támogatásoknak nem sokáig örülhetett felhőtlenül, 1983-ban II. János Pál pápánál tett látogatása során szívrohamot kapott, később pacemakerrel élt. 1997-ben szívműtéte volt, de egészsége megrendült, 1997. szeptember 5-én, 87 éves korában hunyt el. Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. A nem keresztény Indiában halálakor három napos nemzeti gyászt rendeltek el, távozását az egész világ veszteségként élte meg.
A Vatikán már halála után egy évvel elindította a boldoggá avatási eljárást: csodának nyilvánította Monica Besra gyógyulását, akinek hasi daganatát elmulasztotta egy medalion, melyben a szegények segítőjének képe volt.
Teréz anyát János Pál pápa 2003. október 19-én avatta boldoggá.
Az újabb csoda egy 35 éves brazil mérnök tudományosan nem megmagyarázható gyógyulása volt, ennek nyomán Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én szentté avatta.
Kalkuttai Szent Teréznek kritikusai is akadtak, akik kifogásolták, hogy korrupcióban érintett vállalkozóktól, szélsőjobb beállítottságú emberektől is elfogadott támogatást. Hívei szerint minden tettében a szeretet, a segíteni akarás mozgatta. „Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretetet fektetünk az adásba” – vallotta.
Fotók: Leaderonomics, Independent
