Gentleman. A zabolai Mikes-kastély előtt várt ránk, majd körbevezetett az örökösök keze alatt életre kelő ősi birtokon. Családja a kétezres évek elején kapta vissza a 34 hektáros parkot a rajta lévő épületekkel, amelyek igencsak leromlott állapotban voltak. A főnemesi kastélyt már sikerült rendbe tenni. A vendégház udvarán tea mellett mesélt erről gróf Mikes Ármin dédunokája. Keresetlen eleganciája, modora lenyűgözött.
{hirdetes}
– Mi jelent Önnek kihívást?
– Nagy kihívás volt idejönni Zabolára, s itt elindítani az újjáépítést. Most pedig kihívás az, hogy mi lesz a második lépés. Sok mindent elértünk már (a család felújította az épületek zömét, vendégházat működtetnek, rendezvényeket szerveznek – szerk. megj.), van egy bizonyos mag, és most tovább akarok lépni, ezért harcolunk, s ezt egyensúlyban is kell tartani a családi élettel. Erdőgazdálkodással foglalkozunk, két éve mezőgazdaságba is belefogtunk itt Zabolán és Erdővidéken, most egy harmadik helyszínen is elkezdeném.
– Mit tart önmagában erénynek, és mit gyengeségnek?
– Erény talán az, hogy jól tudok az emberekkel bánni. Én félig indiai vagyok, félig székely, de Ausztriában nőttem fel. Itt érzem magam otthon, de ugyanúgy Indiában, Ausztriában, vagy bárhol a világon jól tudok az emberekkel bánni. Gyengeség… Talán nem is gyengeség, de az, hogy nem egy, hanem sok otthonom van, néha jó, de van, amikor nem.
– Mire a legbüszkébb?
– A két kislányomra (az egyik nyolc-, a másik ötéves). És arra, hogy bár sokan mondták, hogy nem fog működni, én mégis idejöttem, itt maradtam, nem adtuk el a birtokot, és tovább is itt akarok maradni…
– Mit tart egy jó párkapcsolat alapjának?
– Az egymásra figyelést. És azt, hogy ne úgy vegyük a kapcsolatot, hogy minden adott, hanem tegyünk is érte.
– Hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket?
– Alapvetően kiegyensúlyozott vagyok, nyugodt, ez addig megy, amíg nem borul ki a pohár. Akkor hirtelen jön egy robbanás, aztán megint visszaáll az egyensúly.
– Elképzelhető, hogy kiabál?
– Persze…
– Sírhat-e egy férfi?
– Igen. Minden ember sírhat. Sírni jó.
– Mit tesz külső megjelenése érdekében?
– Sportolok sokat, de inkább a jobb erőnlétért. Néha eljárok fodrászhoz, de számomra a külső nem lényeges dolog.
– Mit sportol?
– Lovagolok, szaladok. Itthon itt a parkban, de a világban bárhová megyek, a futócipőm például mindig velem van. Szaladva jól meg lehet ismerni a várost…
– Ha valahol meg kell jelennie, öltöny vagy farmer?
– Úgy öltözöm, ahogy az alkalom kéri. Egyébként a baráti kör úgy véli, hogy mindig ugyanúgy nézek ki: fehér vagy kék ing van rajtam. Nem idegenkedem az öltönytől sem. Angliában éltem hat évig, Londonban dolgoztam egy bankban, az egy „öltöny-világ”. De nem idegen az sem, hogy indiai népviseletben jelenjek meg valahol. Székely ruha még nem volt rajtam, bár már majdnem csináltattam magamnak egy bocskait Székelyudvarhelyen.
– Mit néz meg először egy nőn?
– A kezét.
– Mit tart visszataszítónak egy nőben?
– Kimondottan nőben? Nem tudom… De alapvetően nem szeretem azokat az embereket, akik magukat mindig előtérbe akarják tolni.
– Milyennek kell lennie egy igazi férfinak?
- Tudja, hogy mit akar. S azon az úton menjen előre. Lényeges dolognak tartom, hogy legyen „hátgerince”.
– Milyen egy igazi nő?
– Megértő, legyen ott a társának, amikor szükség van rá, és az első pillanatban mozdítson meg bennem valamit. Hiszek abban, hogy van szerelem első látásra.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2014. júniusi lapszámában jelent meg.
