– Hátráltatta-e a pályádat az, hogy nő, illetve anya vagy?
– Olyan velem nem történt, hogy egy állást, ösztöndíjat a női mivoltom miatt ne kaptam volna meg. Bár látom az üvegplafont, a fejemet még nem ütöttem bele. Persze, vannak kisebb-nagyobb bosszúságok, a tanítási helyzetek és szakmai találkozók alapélménye, hogy kevésbé vesznek komolyan, mint a férfi kollégákat.
– Az anyaság viszont nehezíti a dolgokat, még egy olyan országban is, mint az esélyegyenlőségnek nagy fontosságot tulajdonító Dánia. Ez a dolog természetéből is adódik: gyes alatt nem tudtam lépést tartani a kollégákkal – de hát nem is akartam. Az anyaság nem engedi, hogy állandóan rendelkezésére állj a szakmádnak.
A tudományos kutatás bekúszik mindenhová, bárhol és bármikor lehet olvasni, írni, gondolkodni – ez nemcsak szakma, hanem életforma is. A gyerek miatt viszont húznod kell egy határt: eddig érek rá, ennyi energiám maradt erre.
Ettől akkor is hátrányba kerülsz, ha egyébként a rendszer támogat.
– Milyen téma foglalkoztat, amit eddig valamilyen okból nem nyílt lehetőséged kutatni?
– Van mindig egy elég hosszú listám arról, amit majd egyszer… Például a középkori testkultúra. A jógázás miatt érdekel nagyon a tudat és a test kapcsolata, és szívesen utánanéznék, mi jellemezte a középkori keresztény társadalom testképét.
– A jelenkor kihívásaiból kiindulva, az ember számára milyen területet kellene szerinted kutatni?
– Szerintem minden kutatás a jelenből indul ki. Nincsenek lezárt, teljesen átkutatott területek, hiszen a módszerek, eszközök, maguk a kérdések is minden korral megújulnak. Én például alapvetően a múltat vizsgálom, de a jelen elkerülhetetlenül befolyásolja, hogy a múlttól mit kérdezek.
Székelyudvarhely mellett, Homoródszentpálon született 1977-ben. 8 éve Dániában él férjével és a hároméves kisfiukkal. Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Egyetemen tanult klasszika-filológiát, majd Budapesten a CEU-n középkori tudományokból doktorált. Jelenleg a Dél-Dánia Egyetemen oktató, kutató. Azok közé a kevesek közé tartozik, akik még értik az európai kultúra alapvető klasszikusainak nyelvét: a latint és az ógörögöt. Fő kutatási területe a középkori Európa latinsága és a nyelvnek és a kultúrának a hatalommal való kapcsolata. Beszél még angolul, olaszul, románul és dánul, szívesen foglalkozik fordítással. Kutatásait főleg angolul publikálja. Aktív jógagyakorló és oktató, az Iyengar jógaiskola képviselője.
Ha nem éltem volna folyamatosan nyelvek közé ékelődve, valószínűleg sosem kezdett volna el érdekelni a fordítás. De nemcsak az egyéni sors, a társadalmi közeg is hat a kutatási érdeklődésre. Száz éve senki sem foglalkozott az ókori nők helyzetével, mert még a korabeli nők helyzete sem érdekelt senkit, nemhogy az ókoriaké. Most viszont beszédtéma a női sors, ezért a női szerepek története is népszerűbb. De azt is gondolom, hogy nem vezet jóra, ha egy társadalom csak azokat a kutatásokat támogatja, amelyektől a jelenkor kihívásaira remél megoldásokat. A mi jelenünk is gyorsan válik múlttá, ezért a jó kutatói munkában mindig kell legyen egy időtlen elem, ami túlmutat a saját korán, és nem évül el egy évtized alatt.
– Az anyagi források mennyiben befolyásolják a munkádat?
– Számomra a könyvvásárlás mellett a legnagyobb kiadást az utazás jelenti. Azok a középkori szövegek, amelyeket én olvasok, még a nyomda felfedezése előtt születtek, egyedi, többszáz éves kéziratokban maradtak fent szerte a világ könyvtáraiban. Bár a digitalizálási folyamatok sokat elérhetővé tettek, a kutatásom nem lenne megvalósítható, ha időről időre nem utazhatnék el Rómába a Vatikáni Könyvtár kéziratgyűjteményét tanulmányozni.
– Mit emelnél ki a kutatási eredményeidből, aminek a mindennapokban hasznát vehetjük/vehetnénk?
– Engem a kutatásban nem a haszon, hanem a kíváncsiság vezérel. Szerintem a világból nem hasznot kell húzni, hanem megérteni. Azt akartam például megérteni az egyik kutatásomban, hogy egyáltalán miért is fordítanak az emberek szövegeket egyik nyelvről a másikra? Miért nem elégednek meg csak azzal, amit az anyanyelv produkál? Ebből a munkámból az derült ki, hogy a fordítás nemcsak két kultúra közti közeledés jele, hanem az ellenségeskedés eszköze is tud lenni.
