Tűz az ő lelkének pennája

A marosvásárhelyi hölgyek zöme bizonyára emlékszik még az Éva Vesti-féle ruhákra, azok egyedi stílusára és időtálló jellegére, viszont kevesen tudják, hogy az, aki egykor ezt a divatszalont működtette a város főterén, ma a tűzzománc technikájának él. Vidra Birtalan Éva elmesélte, miért váltott a képzőművészet egyik legnehezebb ágára, és mi az, ami e különleges technika által a felszínre kerül a művész életéből és az őt környező világból.

A marosvásárhelyi hölgyek zöme bizonyára emlékszik még az Éva Vesti-féle ruhákra, azok egyedi stílusára és időtálló jellegére, viszont kevesen tudják, hogy az, aki egykor ezt a divatszalont működtette a város főterén, ma a tűzzománc technikájának él. Vidra Birtalan Éva elmesélte, miért váltott a képzőművészet egyik legnehezebb ágára, és mi az, ami e különleges technika által a felszínre kerül a művész életéből és az őt környező világból.

Vidra Birtalan Éva a rendszerváltás előtt csaknem húsz évig a marosvásárhelyi Divatházat igazgatta, divattervezőként. A változások után pedig tizenöt évnyi önálló ruhatervezési időszak következett, a saját szalonjában. Ma is találkozik olyan ismerősökkel, akik az Éva Vesti szalonból kikerült darabokat hordják. Bár a ruhatervezésben számos szakmai sikerben volt része, egy időn túl nem kívánta ezt a munkát folytatni. Belefáradt, s megunta az emberek folytonos elégedetlenségét. A műterem csendje vonzotta. Ez jelentett okot a váltásra.

Aktív munka nyugdíj után

Egy szigetvári kiállításon figyelt fel először egy tűzzománc munkára – utólag megtudta, hogy ezt lapnak hívják. Beleszeretett. A férje támogatását kérte, hogy ezen a képzőművészeti vonalon elindulhasson, kipróbálhassa magát. Egy évvel később egészségi okok miatt nyugdíjba vonult, probálkozott a festészettel, de neki mégis a tűzzománc kellett. Így került el Szegedre, ahol tíz nap alatt megismerkedett a tűzzománc készítésének technikájával egy ott élő házaspárnak köszönhetően. Az alapokat megtanulta. Egy hónappal később marosvásárhelyi lakásába leszállították a kemencéjét, Kecskemétről pedig megvásárolta az anyagokat. Az ezt követő szűk tíz év a tűzzománcozásról szólt.

Iskolai tanulmányainak és neves pedagógusainak köszönhetően a festészet és a grafika a tarsolyában volt már, a többit pedig autodidakta módon kellett kitapasztalnia, kísérletezni az anyagokkal, a megoldásokat finomítani és egyedi darabokat alkotni.

Élmények a fémlapon

Imádja a tűzzománccozást, nemhiába képes naphosszat a lakása alagsorában kialakított műteremben dolgozni. Munkái tematikáját múltbeli emlékek, tájak, egy-egy utazásról megmaradt különlegesség adja. Olyan képek ezek, amelyek bevésődnek a művésznő tudatába, majd egy-egy ecsetvonás vagy karcolás során előjönnek.

Így aztán műterme és tágas lakása falairól visszaköszön a thaiföldi útjuk lenyomata, a törökországi gránátalmafák vagy az északi vidéken látott sziklaházak. Közben olyan, a magyar kultúrához közeli témákat is megtalálunk, mint a református templomok kazettás mennyezete, a gyermekét óvó kun anya vagy Marosvásárhely régi épületei.

Csiszol, vág, hajlít, üvegporral tölt – rekesztechnikával alkot

Vidra Birtalan Éva a tűzzománcozás kétféle technikájával dolgozik. A tájképek, a csendéletek és az aktok többnyire festői módszerrel készülnek. Az így készített munkák első ránézésre a festményekre emlékeztetnek, de a zománcozás fénye elárulja a mű valódi jellegét. Az igazi kihívást az Erdélyben, illetve Magyarországon is egyedinek számító rekesztechnikával készült lapok jelentik Éva számára.

A tűzzománccozás, de különösen a rekesztechnika komoly fizikai munkát igényel. A festők műterméhez képest Évánál nem az ecsetek dominálnak, inkább a kalapácsok, fémek és drótok sokasága tűnik fel. Ezeket kell megmunkálni, előkészíteni, lecsiszolni, rézdrótokat hajlítgatni, vágni, fémlapokat formálni, spatulákkal dolgozni. A festéket anyagként emlegeti, ezek valójában szilikátok, amelyek égetéssel színeződnek, vagy amelyekben üvegpigmensek vannak. Közel tíz év alatt annyira kiismerte ezeket az anyagokat, hogy tudja, melyiket mennyi ideig lehet a kemencében tartani, hogy a várt színt kapja. A rekeszzománc esetében sodrott rézdrótokkal különíti el egymástól a színeket, s az így kapott kompozíció dísze az üveggyöngy is, amit beleéget a lapba. A rekeszzománcos munkák ékességei, a régi erdélyi szimbólumok, a madár, a tulipán, a páva, az életfa mind-mind visszatérő motívumok a saját lakását díszítő tábláin. Dolgozni szeretne, amíg az égiek engedik – mondja a művésznő lelkesen, lassan közelítve a hetvenedik életévéhez.

Fotó: Boda L. Gergely

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. szeptemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>