Elmeolvasás – avagy mit gondolunk arról, amit a másik gondol

Az érzelmekről, belső megéléseinkről, mások gondolatairól való gondolkodás fontos összetevője az érzelmi intelligenciánknak, emellett egy nagyon komplex pszichés mechanizmus. Amikor arról gondolkodunk, hogy a másik személy éppen hogyan érzi magát, mi esne jól neki vagy mitől lesz mérges, esetleg azon töprengünk, hogy miért mondta nekünk azt, amit éppen mondott, akkor egy gondolkodási műveletet hajtunk végre.
Hirdetés

Ehhez hasonló gondolkodási folyamatok zajlanak akkor is, amikor saját belső világunkat próbáljuk megérteni, például amikor egy apróság miatt dühöngeni kezdünk, utólag elgondolkodunk azon, hogy miért váltott ki ilyen heves érzelmet a helyzet. Az ilyen jellegű gondolkodási műveleteinket mentalizációnak vagy tudatelméletnek nevezik, de elmeolvasási képességként is megnevezi a szakirodalom. A tudatelmélet tehát arra a hétköznapi pszichológiai képességünkre utal, hogy 

magunkat és másokat mentális állapotok egészeként látjuk, azaz felismerjük a vágyakat, érzelmeket, szándékokat, vélekedéseket, amelyek viselkedésekben nyilvánulnak meg. 

A gyermekek 3 éves korukra nagyjából hat mentális állapotot kifejező igét képesek megfelelő módon használni: tud, hisz, emlékszik, tettet/teszi magát, álmodik, gondol, vél.

A mentalizáció elengedhetetlen a társas kapcsolatokban. A másik mentális állapotainak a kikövetkeztetése alapvető készségünk, ami nélkül lehetetlen lenne az emberi kapcsolatok működtetése. 

A mentalizáció elengedhetetlen ahhoz is, hogy minél kevesebbszer kerüljünk konfliktusba, félreértésbe másokkal. 

Segít a saját reakcióinkat mások állapotához igazítani, illetve a társas helyzetekben önmagunk jobb megértésében, kontrolljában is részt vesz ez a képességünk. Önmagunk mentalizációja abban segít, hogy tisztában legyünk vágyainkkal és céljainkkal, tudatosítsuk saját erősségeinket és gyengeségeinket, átgondolt döntéseket hozzunk, ne engedjük, hogy csak úgy megtörténjenek velünk a dolgok. 

A mentalizációs képesség kialakulását a fejlődéspszichológiában régóta kutatják. 

Ahhoz, hogy a gyermek képes legyen az elmeolvasásra, meg kell értenie, hogy a mentális állapotok, a gondolatok leképezhetik a valóságot, de ettől függetlenek is lehetnek, 

például alapulhatnak emlékeken, igaz vagy hamis vélekedésen, illetve akár a fantázián is. A valóság és a mentális állapot elkülönülésének legszembetűnőbb esete a hamis vélekedés, ezért hagyományosan ennek megértésétől számítják a tudatelmélet megjelenését az egyénnél.

Az első kísérletek annak megismerésére, hogy hogyan is fejlődik a mentalizáció már a 80-as években elindultak. A tesztelés során a gyermekeknek meg kell jósolniuk a másik személy viselkedését az illető személy hamis vélekedése alapján, miközben saját helyes vélekedésüket figyelmen kívül kell hagyniuk. Ebben a klasszikus kísérletben a résztvevő egy rövid történetet lát, amelyben a főhős egy darab csokoládét tesz egy szekrénybe, majd távollétében az édesanyja ezt áthelyezi. A gyermekeknek azt a kérdést kell megválaszolniuk, hogy amikor a főhős visszatér, az első vagy a második helyen fogja-e keresni a csokoládét. A hároméveseknek a hamisvélekedés-tesztet nem sikerül helyesen megoldaniuk, de 4–6 éves társaiknak már igen, azaz ezek a gyermekek már képesek hamis vélekedést tulajdonítani a főhősnek. 4 éves koruk előtt a gyermekek többsége azért nem tudja teljesíteni a feladatot, mert a saját nézőpontjából kiindulva válaszol, a későbbi életkorokban a gyermekek rájönnek, hogy a főhős nem rendelkezik azzal a tudással, amivel ők igen.

Az elmeolvasási folyamat részben velünk született készség, azonban nem mindenki veleszületetten ügyes benne. 

A genetika mellett kiskori kapcsolataink határozzák meg azt, hogy mennyire vagyunk jók a mentalizációban, elsősorban az édesanyánkkal való kommunikáció. 

Hirdetés

Számos összetett mentalizációs folyamat megértésének az alapja az, hogy a gyermek felismerje és használni tudja a mentális állapotokra vonatkozó kifejezéseket. Az anya nyelvhasználata több tekintetben is hatással van arra, ahogy a gyermeke elsajátítja a mentális állapotokat kifejező igéket, és elkezdi őket helyesen használni. Fontos, hogy az édesanya képes legyen ezeknek az állapotoknak a megnevezésére, mivel ez segíti a gyermeket felismerni más személyek viselkedése és gondolataik közötti összefüggéseket. Minél többször használja a gondozó a gyermek jelenlétében ezeket a mentális állapotokat, annál nagyobb az esély, hogy a gyermek is elsajátítsa a megfelelő szavakat, és ez a tudatelméleti képességeket is fejleszti. 

Jó alkalom lehet a képeskönyvek nézegetése és a mesélés, hiszen ezen tevékenységek során a mentális állapotra utaló kifejezések használata nagyon gyakori. 

Ha az édesanya ilyenkor is használja a megfelelő igéket és elmagyarázza a képeskönyv vagy a mese szereplőinek mentális állapotát, akkor ez pozitívan hat a gyermek tanulási folyamatára. Lényeges továbbá, hogy a mentális állapotok megnevezése és a magyarázatok biztosítása már a korai életszakaszoktól jelen legyen az édesanya nyelvhasználatában, mivel a gyermekek ekkor a legfogékonyabbak arra, hogy megtanulják ezeknek a szavaknak a megfelelő használatát. A vizsgálatok kimutatták azt az érdekes jelenséget is, hogy a mentális állapotokat tartalmazó kérdések jelenléte az anyai beszédben kifejezetten fejlesztő hatású. Ezt azzal magyarázzák, hogy a feltett kérdésekkel az anya a gyermek saját mentális állapotaira irányítja a figyelmét. 

Ha a szülő sokszor beszél mások mentális állapotairól, az is segíti a gyermeket megérteni a másik személy perspektíváját. 

Érdekes adaléka az ide vonatkozó kutatásoknak, hogy nem mindegy, miként vélekedik az édesanya gyermekéről, annak képességeiről. Ha az anya a gyermekét gondolkodó egyénnek tekinti és eszerint bánik vele, ez is jó hatással van a mentalizáció fejlődésére. Például nem mindegy, hogyan viszonyul a gondozó a nyelvelsajátítás korai fázisában a gyermek babanyelvi szóhasználatához. Amennyiben ezeket értelemmel ruházza fel, azaz tudatos verbális viselkedést feltételez a kisgyermekről, ez felgyorsítja a fejlődést. 

Ugyanakkor létezik alul- és túlmentalizáció is, mindkettő vezethet félreértésekhez, bár az természetes jelenség, hogy nem lehet mindig helyesen mentalizálni. 

Alulmentalizációról akkor beszélünk, ha nem foglalkozunk a másik személy mentális állapotaival, ezeknek nem tulajdonítunk jelentőséget vagy, ha figyelmen kívül hagyjuk saját belső megéléseinket. A túlmentalizáció akkor következik be, ha túlságosan sokat foglalkozunk annak megítélésével, hogy mások mire gondolhatnak, mit miért tesznek vagy, ha azon rágódunk, hogy bizonyos élethelyzetekben mit tehettünk volna másképp. Mindenki más és más helyzetben mentalizál nehezebben, az azonban általánosságban elmondható, hogy 

a stressz, a félelem és a szorongás erősen akadályozza a készség működését.

A mentalizáció tudatosan is gyakorolható, fejleszthető készség. Minden olyan közeg, ahol a nyelvhasználat során mentális állapotok megnevezése, ezekről a jelenségekről való beszélgetés, mások gondolatainak és érzelmeinek megértésére irányuló magyarázatok történnek, fejlesztő hatással van a gyermekre és akár a felnőttre is. Az elmeolvasási képesség a társadalmi kommunikáció alapeleme. Minden társas érintkezésben szükségünk van ezekre a képességekre, a sikeres emberi kapcsolatok és a kommunikáció csak a tudatelméleti kompetenciák megfelelő fejlettségével jöhet létre.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Szuperérzékenység: érdemesebb megbarátkozni vele, mintsem megszabadulni tőle

Hirdetés