Ehhez hasonló gondolkodási folyamatok zajlanak akkor is, amikor saját belső világunkat próbáljuk megérteni, például amikor egy apróság miatt dühöngünk, utólag elgondolkodunk azon, hogy miért váltott ki ilyen heves érzelmet a helyzet. Az ilyen jellegű gondolkodási műveleteinket mentalizációnak vagy tudatelméletnek nevezik, de elmeolvasási képességként is megnevezi a szakirodalom. A tudatelmélet tehát arra a hétköznapi pszichológiai képességünkre utal, hogy
A gyermekek hároméves korukra nagyjából hat, különböző mentális állapotot kifejező igét képesek megfelelő módon használni: tud, hisz, emlékszik, tettet/teszi magát, álmodik, gondol, vél.
A mentalizáció elengedhetetlen a társas kapcsolatokban. A másik mentális állapotainak a kikövetkeztetése alapvető készségünk, ami nélkül lehetetlen lenne az emberi kapcsolatok működtetése.
Segít a saját reakcióinkat mások állapotához igazítani, illetve a társas helyzetekben önmagunk jobb megértésében, kontrolljában is részt vesz ez a képességünk. Önmagunk mentalizációja abban segít, hogy tisztában legyünk vágyainkkal és céljainkkal, tudatosítsuk saját erősségeinket és gyengeségeinket, átgondolt döntéseket hozzunk, ne engedjük, hogy csak úgy megtörténjenek velünk a dolgok.
A mentalizációs képesség kialakulását a fejlődéspszichológiában régóta kutatják.
például alapulhatnak emlékeken, igaz vagy hamis vélekedésen, illetve akár a fantázián is. A valóság és a mentális állapot elkülönülésének legszembetűnőbb esete a hamis vélekedés, ezért hagyományosan ennek megértésétől számítják a tudatelmélet megjelenését az egyénnél.
Az első kísérletek annak megismerésére, hogy miként is fejlődik a mentalizáció már a ’80-as években elindultak. A tesztelés során a gyermekeknek meg kellett jósolniuk a másik személy viselkedését az illető személy hamis vélekedése alapján, miközben saját helyes vélekedésüket figyelmen kívül kellett hagyniuk. Ebben a klasszikus kísérletben a résztvevő egy rövid történetet lát, amelyben a főhős egy darab csokoládét tesz egy szekrénybe, majd távollétében az édesanyja ezt áthelyezi. A gyermekeknek azt a kérdést kellett megválaszolniuk, hogy amikor a főhős visszatér, az első vagy a második helyen fogja-e keresni a csokoládét. A hároméveseknek a hamisvélekedés-tesztet nem sikerült helyesen megoldaniuk, de négy–hat éves társaiknak már igen, azaz ezek a gyermekek már képesek hamis vélekedést tulajdonítani a főhősnek. Négyéves koruk előtt a gyermekek többsége azért nem tudja teljesíteni a feladatot, mert a saját nézőpontjából kiindulva válaszol, a későbbi életkorokban a gyermekek rájönnek, hogy a főhős nem rendelkezik azzal a tudással, amivel ők igen.
A genetika mellett kisgyermekkori kapcsolataink, elsősorban az édesanyánkkal való kommunikáció határozza meg azt, hogy mennyire vagyunk jók a mentalizációban.
Számos összetett mentalizációs folyamat megértésének az alapja az, hogy a gyermek felismerje és használni tudja a mentális állapotokra vonatkozó kifejezéseket. Az anya nyelvhasználata több tekintetben is hatással van arra, ahogy gyermeke elsajátítja a mentális állapotokat kifejező igéket, és elkezdi őket helyesen használni. Fontos, hogy az édesanya képes legyen ezeknek az állapotoknak a megnevezésére, mivel ez segíti a gyermeket felismerni más személyek viselkedése és gondolatai közötti összefüggéseket. Minél többször használja a gondozó a gyermek jelenlétében ezeket a mentális állapotokat kifejező szavakat, annál nagyobb az esély, hogy a gyermek is elsajátítsa azokat, és ez a tudatelméleti képességeket is fejleszti.
Ha az édesanya ilyenkor is használja a megfelelő igéket, és elmagyarázza a képeskönyv vagy a mese szereplőinek mentális állapotát, ez pozitívan hat a tanulási folyamatra. Lényeges továbbá, hogy a mentális állapotok megnevezése és a magyarázatok biztosítása már a korai életszakaszoktól jelen legyen az édesanya nyelvhasználatában, mivel a gyermekek ekkor a legfogékonyabbak arra, hogy megtanulják ezeknek a szavaknak a megfelelő használatát. A vizsgálatok kimutatták azt az érdekes jelenséget is, hogy a mentális állapotokat tartalmazó kérdések jelenléte az anyai beszédben kifejezetten fejlesztő hatású. Ezt azzal magyarázzák, hogy a feltett kérdésekkel az anya a gyermek saját mentális állapotaira irányítja a figyelmét.
Érdekes adaléka az ide vonatkozó kutatásoknak, hogy nem mindegy, miként vélekedik az édesanya gyermekéről, annak képességeiről. Ha az anya gondolkodó egyénnek tekinti gyermekét, és eszerint bánik vele, az jó hatással van a mentalizáció fejlődésére. Például nem mindegy, hogyan viszonyul a gondozó a nyelvelsajátítás korai fázisában a gyermek babanyelvi szóhasználatához. Amennyiben ezeket értelemmel ruházza fel, azaz tudatos verbális viselkedést feltételez a kisgyermekről, ez felgyorsítja a fejlődést.
Alulmentalizációról akkor beszélünk, ha nem foglalkozunk a másik személy mentális állapotaival, nem tulajdonítunk jelentőséget azoknak, vagy ha figyelmen kívül hagyjuk saját belső megéléseinket. A túlmentalizáció akkor következik be, ha túlságosan sokat foglalkozunk annak megítélésével, hogy mások mire gondolhatnak, mit miért tesznek vagy, ha azon rágódunk, hogy bizonyos élethelyzetekben mit tehettünk volna másképp. Mindenki más és más helyzetben mentalizál nehezebben, az azonban általánosságban elmondható, hogy
A mentalizáció tudatosan is gyakorolható, fejleszthető készség. Minden olyan közeg, ahol a nyelvhasználat során mentális állapotok megnevezése, ezekről a jelenségekről való beszélgetés, mások gondolatainak és érzelmeinek megértésére irányuló magyarázatok történnek, fejlesztő hatással van a gyermekre és akár a felnőttre is. Az elmeolvasási képesség a társadalmi kommunikáció alapeleme. Minden társas érintkezésben szükségünk van ezekre a képességekre, a sikeres emberi kapcsolatok és a kommunikáció csak a tudatelméleti kompetenciák megfelelő fejlettségével jöhet létre.
Külföldről hazatérni egy kisvárosba – ahol mindenkit ismernek, és ahol a kötött normák határozzák meg a hétköznapokat – nem könnyű feladat. Pláne, ha az ember olyan színes, különleges és egyedi személyiség, mint Vinczellér Zsuzsa.korábban írtuk
Vinczellér Zsuzsa, aki itthon újra felfedezte önmagát
