„Tanuljunk meg örülni!” – Ruszuly Emese a jelenlétről, a túlélésről és az élet apró csodáiról

Az élet törékenységéről, az anyaságról, a természet gyógyító erejéről és a mindennapok apró örömeiről is beszélt a Lélekhang legújabb meghívottja: Ruszuly Emese mellrák-túlélő története ismerős lehet a Nőileg olvasói számára, hiszen évekkel ezelőtt erről is vallott nekünk.

Hirdetés

„Általában nyitott vagyok az emberek felé, mindig mosolygok, de alapvetően egy befelé forduló, introvertált ember vagyok” – fogalmazott Emese a beszélgetés elején. Elmondta, hogy inkább figyelőként van jelen a világban, szeret másokat hallgatni, mint önmagáról beszélni.

Az elmúlt időszak legfontosabb szerepe számára az anyaság lett. Másfél éves kislánya, Flóra teljesen átírta a mindennapjait és a világról alkotott képét is. Emese szerint a gyermekek legnagyobb tanítása a jelenlét. „Azt hiszem, a legnagyobb lecke az, hogy itt maradni vele ebben a pillanatban” – mondta. Beszélt arról is, milyen

könnyű elveszni az állandó tervezésben, miközben elszalasztjuk azokat az apró csodákat, amelyek éppen előttünk történnek.

A meghívott több személyes tárgyat is magával hozott a műsorba, amelyek különleges jelentéssel bírnak számára. A hordozókendő például az összetartozást, a közelséget és a biztonságot jelképezi. „Annyi csodálatos pillanatot éltünk meg ketten, és annyi nehéz pillanaton segített át minket ez a kötődés” – fogalmazott.

Hirdetés

Emese arról is beszélt, milyen értékeket szeretne átadni gyermekének. Fontos számára, hogy Flóra bátor, életrevaló és kíváncsi maradjon. A család önfenntartó életmódot folytat: kertészkednek, állatokat tartanak, sok időt töltenek a természetben. Úgy véli, ezek az élmények és tudások pótolhatatlanok lesznek a jövőben. „A mesterséges intelligencia nem fogja tudni neki megadni azt a tudást, amit a földből, az állatokból, a természetből tanul meg” – hangsúlyozta.

A beszélgetés egyik legmeghatóbb része a tíz évvel ezelőtti mellrák-diagnózis felidézése volt. Emese azonban ma már nem szeretne kizárólag ezzel az időszakkal azonosulni.

„Az egy nagyobbacska bökkenő volt az életemben, de nagyon sok mindent köszönhetek neki”

– mondta. Úgy érzi, a betegség alapjaiban változtatta meg az életét, és arra tanította meg, hogy merjen döntéseket hozni, valamint felismerje a folyamatos stressz romboló hatását.

Őszintén beszélt a nőiségét érintő veszteségről is, hiszen a betegség miatt elveszítette az egyik mellét. Mégis úgy érzi, nem ez határozza meg őt. „Én teljes vagyok így, jól érzem magam úgy, ahogy vagyok” – fogalmazott. A természet, a mozgás és a szabadság segítették át a legnehezebb időszakokon. A műsorba elhozta kedvenc túrasílécét is, amelyhez rengeteg emlék köti.

Különösen fontos élmény számára az El Camino-zarándoklat is, amelyet a kezelések lezárulta után tett meg. Több mint ezer kilométert gyalogolt egyedül, és úgy érzi, ott tanulta meg igazán elengedni a terheket. A beszélgetés egyik legerősebb gondolata is ehhez kapcsolódott:

minden nap meg kell próbálnunk „kidobálni a pityókákat a zsákunkból”, vagyis letenni a fölösleges lelki terheket.

A műsor végén Emese arról beszélt, hogy ma sem érzi tökéletesnek az életét, és ugyanúgy küzd félelmekkel, türelmetlenséggel vagy bizonytalansággal, mint bárki más. Mégis hisz abban, hogy fontos megtanulni örülni az életnek – még a nehézségek közepette is. „Féljünk, és aztán örüljünk” – fogalmazta meg útravalóként a beszélgetés végén.

korábban írtuk

Bartha Krisztina: Az (anyai) önostorozás nem egy egészséges önkritika
Bartha Krisztina: Az (anyai) önostorozás nem egy egészséges önkritika

Sok anya számára nem alkalmi érzés, hanem állandó belső háttérzaj az önostorozás, ami pszichológiai szempontból egy olyan működési mód, melyben az egyén saját hibáit felnagyítja, erőfeszítéseit, sikereit vagy emberi korlátait pedig alig veszi figyelembe.

Hirdetés