Érzelmeink csapdájában – Boldogtalanok a színpadon, boldogtalanok a nézőtéren

Színház az egész világ, mégis sokszor a színpadokon felelevenedő élethelyzetek, poénok mögé rejtett tartalmak úgy képen tudnak vágni, hogy napokig, akár hetekig cipeljük magunkkal az élményt. Van eset, mikor mosolyogva kelünk az emléktől, van, amikor fel-felkacagunk, ha a fejünkben visszhangzik egy velős mondat, de akad olyan is, ami egyenest boldogtalanná tehet.
Hirdetés

Ha két éve valaki azt mondta volna, hogy ülhetek otthon a házban hosszú hetekig, hogy olvasgassak nyugodtan, sóvárogva ugyan, de kikacagtam volna. Amikor pedig eme áldás a fejemre esett, már olyan nyomasztóvá vált, hogy a fantáziám is letompult, sosem hittem, hogy ennyire szomjazni tudok mindenféle külső ingereket, azt, hogy ne a saját hangom narrálja a meséket. A Netflix is véges, az égiek vagy akármicsoda is, meghallgatta a fohászaimat, és végre, ha limitáltan is, ha rendőrségi helyszínelő szalaggal elválasztott székek között is, de újból reflektorfénybe kerültek a már rekedt hangú színészeink turkált jelmezekbe bújva, és előadtak. Gyúródtam is jegyért, meghívóért, mindenféléért, csak nehogy a csökkentett létszám miatt ne jusson nekem hely a premierekre.

Volt ám azóta móka, kacagás, klasszikus művelődés, nyammogós, vontatottabb darab is, amihez nem föltétlenül voltam eléggé mélyülten pihent, aztán jöttek a Boldogtalanok.

 A dráma középpontjában a jobb sorsra érdemes, valamikor tehetséges embernek induló Huber Vilmos nyomdász áll és a tőle elszakadni képtelen nők, a szeretői, akik a férfival harcolva egy ponton áldozatokká válnak. Nem különbek azok a kapcsolatok sem, amelyek Hubert anyjához vagy nővéréhez fűzik. Füst Milán boldogtalanjai elsősorban lelkileg, szellemileg vannak ketrecbe zárva, nem csak anyagilag épültek le. Szövevényes kapcsolatok alakulnak ki közöttük, és képtelenek kilépni abból a hálóból, amit ezek a kapcsolatok szőnek köréjük. A múltból kísértő élők és holtak sem véletlenül sorakoznak melléjük, közvetve befolyásolván a drámák alakulását. A szereplők belső történései érdekesebbek a konkrét eseményeknél.

Felvétel az előadásról

 A tömör tartalomjegyzék ízelítőként szolgál, hisz akik nem tudják megnézni a darabot, elolvashatják természetesen, csak éppen ott a DE. Az a de, ami a tartalom, a szerző gondolatai, a színészek játékán túlmutat. Az a de, amit én, te, bárki más magába szív, hazacipel, és jelen esetben hetekig emészt. Figyeltem a színészek mimikáját, hallgattam a betanult, de mégis olyan őszintén hangzó párbeszédeket, közben a fejemben egy-egy másik történet is lepergett. Élő képek mutattak rá saját boldogtalanságunkra, a miénkre, a nézőkére, akiknek hétköznapi színjátéka sokszor tragikusabb, mint amit bármely rendező felvállalhatna. Hisz, míg a darabban kiszolgáltatott szereplők az érzelmeik és körülmények fogjai, taps után levedlik a szerepet, addig mi, indulhatunk vissza a valóságunkba, ahol toxikus kapcsolatok, leépítésre váró munkahelyek, energiavámpír barátságok és hazug illúziókra épülő, sikernek álcázott kudarcok várnak nap mint nap. 

Egy nézőtérnyi ember tisztán látta, hogy a darab női szereplői micsoda naivák, de legyintve elrendezték, hogy ez csak fikció, a dramaturgia miatt játssza, hogy beleragadt a csapdába, de vajon hányan értettük meg, hogy a történet mögötti tükör nekünk szól? Nekünk, akik a megszokás, a félelem, az önámítás égisze alatt minduntalan saját érzelmeink csapdájában vergődünk, és úgy játsszuk el újabb és újabb felvonását a Boldogtalanoknak, hogy arra nem is váltottunk bérletet?

A színpadon legördült a nehéz, poros függöny, de azt hiszem, igazi ébresztő volt, hogy az elménkről magunknak kell lerángatnunk a dohos bársonyokat, hogy tiszta fejjel, őszintén döntve lehessünk boldogok. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted:

Hirdetés