ARCHÍV Gyermekkorunk ízei: „Ma már sajnos nagymamám túl gyenge sütni, de a receptjei tovább élnek”

Amikor forrón ettük a lekváros buktát, és imádtuk a megmaradt krémet a tál aljában, titokban surrantunk be a kamrába egy szelet tésztát csenni, vagy türelmetlenül vártuk a közelgő szülinapot, mert a hozzávalók nem kerültek ki könnyedén, bár jeles ünnepekre jöjjön össze a vaj, kellő mennyiségű tojás... Mennyi emlék! És mennyi gyerekkori kedvenc édesség, amelyek ma már a polcokról leemelhetők, de az ízük nem a régi. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Életemben először készítettem habcsókot karácsonykor. „Semmi más nem kell, csak habcsók legyen az ünnepi asztalon” – mondta viccesen a férjem, mert gyermekkorában nagyon szerette ezt az édességet. Mint mindig, most is konzultáltam anyukámmal, anyósommal, és már tervezés közben nosztalgiáztam: hogy gyermekkoromban karácsony előtt a banánérlelő hely (a konyhaszekrény teteje) adott helyet a száradni vágyó habos csodáknak. Eszembe jutott, hogy édesanyám gőz fölött verte a habot. Vagy az a néger kocka volt? Igen, a néger fog – olvasom a sokkal frappánsabb megnevezést az Anya főz facebook csoportban, ahol gyorsan belemerülünk a retro édességek varázslatos, nosztalgikus világába. És milyen jó, hogy nem csupán ötletek meg receptek, hanem emlékek is felbukkannak bőven.

Beátáék például a néger fog süteményt is a szekrény tetején tartották, hogy ott száradjon meg a habja. „Ügyesen fel tudtam kapaszkodni a vitrines szekrényen, és az ujjammal túrtam bele a habba. Most is érzem a tészta enyhe szalakálé ízét. Érdekes, hogy sosem sütöttem meg ezt a sütit, mintha várnám, hogy valaki majd helyettem megteszi.”

 „Tatám készített nekünk pergelt cukorból nyalókát” – meséli Tímea, ami szopóka helyett bőven megtette. Sőt, talán finomabb is volt. „Mi is csináltunk házi nyalókát – mondja Réka. Cukrot karamellizáltunk, evőkanál segítségével formáztuk és fogpiszkáló pálcikára tettük. Nagymamám pedig pánkót sütött, ami egész napos program volt. Jó nagy vájlinggal készített, s mi jól megporcukroztuk.” 

„Az én nagymamám nem nagyon szeretett sütni, csak az ünnepekre, de abban mindig biztosak lehettünk, hogy húshagyó kedden mindig volt pánkó nála” – emlékszik vissza Erzsébet is.

 „Mamám szilvadzsemes kelt, vagyis „kőttes” tésztái maradtak meg leginkább – így Ágnes. Minden, amibe élesztő kellett, azt nagyon jól csinálta: kifli, darázsfészek, bukta. Falun nagyjából minden hozzávaló megvolt, és minden sütit zsírral sütöttek. Engedte nekem, hogy gyúrjak, sirítsek, kenjek, csavarjak. Még a kenyérsütésben is segítettem neki. Mama egy kicsi csészébe kivett a kenyértésztából, megkente zsírral, cukorral és betette a kenyerek mellé. Az volt a kicsi kalácsunk. Nekem soha semmi olyan finom nem volt, mint az a kicsi sült cukros kenyér.”  

Kekszszalámi, vaníliás koszorú, darálós keksz, isler, női szeszély, Kati tészta, na meg a krémes – nem voltunk híján édességekben a retro időkben sem. Tímea mesélte nekem, hogy egyszer a krémest a kamra földjére tették, hogy hamarabb kihűljön, de egy csomó hangya ellepte. Így utána már csak úgy emlegették a krémest, hogy a hangyás tészta.

Ismeri még valaki a dió nevű süteményt? Kis babrás süti, magyarázza Edit, aminek a sütéséhez volt egy célszerszám. Lett két fél tésztaburok, majd meg kellett tölteni diós krémmel.

„Édesapám egyszer megviccelte a vendégeket ezzel a dióval, kalapácsot tett mellé, és valaki jól odalapította a sütit a lapítóra.”
Hirdetés

Célszerszám kell a hólabda készítéséhez is, melyről én is most hallottam először, Emesétől. „Gyermekkoromban nagyon különlegesnek találtam, de lehet, hogy csak a neve és a formája varázsolt el. Laskatésztából készült és forró olajban sütötték ki. A végén pedig porcukorba forgatták.”

Egy másik Emese kedvence a gyermekkorából a tarkedli, avagy krumplis palacsinta. „Soha, de soha máshol nem ettem, csak azt, amit mama csinált. És ennek már 27 éve! És az az íz, amire 27 éve vágysz, igazán különleges. Mama mindig azt mondta, a sütőformát nem szabad kimosni, csak ronggyal kitörölni! Mert benne marad az íz.”

Zsófiának dadusa jutott eszébe, akit Maminak hívtak testvéreivel.Olyan volt nekünk, mintha a nagymamánk lenne. Szuper jól csinálta a dolgát. Otthonkában járt, besegített anyukámnak a főzésbe és a vasalásba. Ő sütötte a világ legfinomabb hájas tésztáját meg sós stangliját.”

Házi csoki

Viktóriáéknál is mindig készített valami finomat a nagyi. „Lekváros lapótya, fánk, csöröge, diós aranygaluska, palacsinta, lekváros derelye, túrós gombóc, szilvás gombóc… Persze mindig ott lábatlankodtam mellette, ettem a nyers tésztát es a reszelt sajtot, mikor készült a sajtos perec.

Ma már sajnos nagymamám túl gyenge sütni, de a receptjei tovább élnek. Mindig azokat a gyermekkori ízeket keresem az ételekben.”

Hogy megtaláljuk-e azokat az ízeket valaha, melyeket gyermekkorunkban annyira imádtunk? Nem biztos, ugyanis azok az édességek, sütemények tele voltak élménnyel, szeretettel, ma meg emlékeink fűszerezik azokat különlegessé, megismételhetetlenné. De törekedhetünk arra, hogy gyermekeink, unokáink ugyanígy vágyakozzanak az általunk készített édességek után. Rajtunk múlik.

Fotó: Anya főz facebook csoport

Drága Túró

Hirdetés