ARCHÍV Felüdülés harmincnyolc négyzetméteren

Sokoldalú, rengeteg fotón megörökített székelyudvarhelyi lakásba kopogtatok be. Tudom előre, hogy skandináv stílusban berendezett, ízléses otthonba fogok csöppenni, de amit valójában találok, az inkább egy cukorfalat. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin januári számában jelent meg.)

Már azért is, mert méreteit tekintve igencsak kicsi. A lakás tulajdonosának Instagram-oldaláról korábban képet kaptam valamelyest erről az otthonról, de nyilván kíváncsian vártam, mire fogok még itt bukkanni. A fehérség és az összhang, ami ebben a kis kuckóban fogad, lenyűgöző, egyáltalán nem hideg-rideg. Megvannak ugyanis a praktikái annak, hogyan lehet bensőségessé tenni azt is – fehér falak, monokróm színek –, ami önmagában nem az. A csíkszeredai származású tulajdonos, Deák Laura, úgy tűnik, tudja, mi a dörgés a skandináv belsőépítészeti jegyeket illetően. Három éve költözött ide, és már a lakásvásárlás utáni felújításkor ösztönösen a fehér bútorokra, a natúr, természetes kiegészítőkre, burkolatokra mondott igent. Mesélte, hogy

kislánykorában édesapja barkácsolt neki bababútort, amely fából készült, és fehér színűre festették. Ez az emlék azonban csak akkor jutott eszébe, amikor a lakása kész volt, és elképesztően hasonlított a miniatűr babaszobára.

A nyers színek, a bézs, a fehér, a halványszürke, a rózsaszín, avagy a rose gold dominál a lakásban, melyet itt-ott megtör egy kis fekete vagy fém kiegészítő: üzenőfal, gyertyatartó, étkészlet, párnadísz. Valahogy ráérzek erre a stílusra, nem feltétlen követem a lakberendezői oldalakat, meséli. Dekorál, saját kezűleg elkészíti azt, ami neki megtetszik, emellett nyitott szemmel jár mindenütt. Olyannyira megy neki ez a – bohém jegyeket is magán viselő – skandináv stílusú lakberendezés, hogy rövid idő alatt tett szert közel tízezer követőre az Instagramon, sőt, különböző lakberendezői cégek reklámkampányaiban is részt vett már. Magyarán, ez a kis lakás tette őt ismertté.

Dolgozott az Ikeával, olasz, német cégekkel is. Valószínű, térségünkben nem sok ilyen ember tevékenykedik ezen a területen. Amolyan influencer vagyok, mondja Laura, aki figyel a szezonváltásokra, többször is átrendezi a lakást, ha kell, ha tematikus időszak köszön be, vagy ha ünnepek jönnek. Olcsónak mondható hazai üzletekből is vásárol, egyáltalán nem szempont az, hogy valaminek mi a neve. Az a fontos számára, passzol-e a lakásba, a mai trendekhez igazodik-e, illeszkedik-e a stílushoz.

Azt mondja, volt rózsaszín korszaka is, amiből kezd kigyógyulni, azonban a saját ruhatára, a kiegészítői is a lakáshoz passzolnak. A karórája, a magassarkúi, a kabátjai, pulóverei is javarészt bézs, fehér, rose gold színűek. És tényleg, ezt magam is láthattam. Ezekről a színekről tudni kell, hogy az egyszerűséget, az eleganciát jelenítik meg, a letisztultság érzetét keltik. Gyakran mondjuk a fehérre, hogy hideg, ám Laura apró fényfüzérekkel, sok zöld növénnyel teszi barátságossá fehér otthonát.

Saját kezűleg kötött takarót, szőnyeget, de bojtot is a takaróra, párnára, és a sötétítőket is maga szabta, varrta. Kis polcot, dizájnos létrát is készített párja segítségével. Minden anyagban meglátom a lehetőséget, és nem töprengek sokat, mindig csinálok valamit, mondja mosolyogva. Legutóbb a beépített erkélyen csinosított, a könyveket gerinccel a fal felé állította, fali dekorációt eszkábált, mintás fekete-fehér dobozokat készített.

A konyha és a fürdő a legkisebb helyiségei a lakásnak. Minden a praktikumnak és ennek a rendhagyó monokróm összhangnak van alárendelve. Lehetne itt zsúfoltság, de nincs. A konyhaszekrényt is Laura tervezte, a nagy tárolókban minden elfér, a picike fürdőszoba fehér csempézete a natúr fa kiegészítőkkel pedig azt mutatja, nincs lehetetlen küldetés.

Ez az apró panellakás éppen attól lett levegős, kényelmes, hogy sok jó ötletet valósítottak meg benne. Hogy több helyet spóroljanak, a hagyományos beltéri ajtókat tolóajtókra cserélték, amiket egy nagyszebeni cégtől rendeltek. Laura figyel arra, hogy ne legyen sehol fölösleges kacat, csak az a minimális kellék legyen látható, aminek gyakran több funkciója is van. Egy kis szék, kávézóasztalka, fonott fotel, hinta, különböző fényforrások és takarók, díszpárnák minden mennyiségben.

Ez a panel most már egyedi kihasználtságú. Miután Laura a párjával másutt él, e kétszobás lakás a családi születésnapok, az elvonulós, bekuckózós programok otthona, ahol házigazdánk gyerekei is szívesen töltenek időt. Ugyanakkor mindez színtere is a kreatív ötletek megvalósulásának.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Friss lapszámunkat alább kérheted: