Hajrá, magyarok!

Nemcsak érezni, hanem látni is, hogy felszabadult a nép. Aki teheti, piknikezik nyakra-főre, végre beülhet harmadmagával egy kávéra, sörre a teraszokra, a gyerekek fejvesztve rohangálnak, annyi a bringa az útszéleken, mint még soha. Éljen a sport, éljen a szabadság! – ezen a lelkesültségen valamikor kínosan nevettünk volna, most viszont van értelme, nem szégyen ilyen túlzásba esni.

Éppen indulnánk tovább, már elosztottunk mindent a szomszéd asztaltársasággal, hogy ez a négyfős restrikció, hogy nem is igaz, mert hatan ülhetünk, aztán mégiscsak az van, hogy négyen, egyik jobban tudja, mint a másik, méltatlankodunk, csóváljuk a fejünket.

Egyszer csak hatalmas 

csattanásra leszünk figyelmesek, mindenki odakapja a fejét, mi ez a meccs, már hallszanak is a dühös szitkozódások.

A sétatéri pad mellől nehezen felkászálódik egy meglett férfi, majd egy lányt segít fel, sokkal fiatalabb, fogja a térdét, súrolja, egy bicikli is a földön, ezzel repültek. Egy megszeppent kisfiú figyeli őket. Pár méterrel odébb egy család, döbbenten állnak, úgy tűnik, a kisfiú hozzuk tartozik. Eközben a teraszról záporoznak már az egyre hangosabb szidalmak, cigány, nem tudsz normálisan közlekedni, ilyenek vagytok mind, s mi van, ha elütöd, teee!   

A férfi is megszólal, magyarázza, hogy ha nem húz félre, ha nem állnak fejre a lánnyal, valóban elüthették volna a gyereket, de félrekapta a kormányt, bezuhantak inkább a pad mellé, mintsem elüssék stb. Nézzék, leszakadt a lánc, a váltó, nem látják, különben sem esett baja a gyereknek, mi a gond? – kérdi idegesen, de

ezen az oldalon is egyre idegesebbek a férfiak, egyesek felállnak, öklökkel sújtják a levegőt, húzzatok el, kiabálják.

A család némán áll, mi is megnémultunk, kicsit mintha szégyellném magam, aztán a férfi meg a lány jobbnak látják indulni, menni, maguk után húzva a tönkrement kerékpárt. Marad még önbecsülés a férfiban, távozóban odaszól a teraszon ülőkhöz: Hajrá, magyarok!

Kiemelt kép: Shutterstock