Hogyan születnek az érzelmeink?

Ma már egyre szélesebb körben elismert és elfogadott tény, hogy érzelmi intelligenciánk épp olyan fontos, mint az értelmi fejlettségünk. Meghatározza működésünket, kapcsolatainkat, és az önmagunkkal való jóllétünket egyaránt. Kádár Annamária pszichológus több részes írásában érzelmeink fejlődésnek gyerekkori szakaszait mutatja be, ami nemcsak a kicsik megértésében nyújthat segítséget, hanem saját működésünkkel kapcsolatos kérdéseknek is járható utat világíthat meg.

Az érzelmek kifejezésének, megértésének és szabályozásának képessége egyrészt velünk született, másrészt pedig tanult összetevőkből áll. 

Kezdetben egy reakció

Az érzelmek örökölt, genetikusan meghatározott voltát bizonyítja, hogy a gyermek már az első hetekben reflexszerűen mosolyog (ezt „gázmosolynak” is nevezik). Egy tízhetes csecsemő is széthúzza ajkát, ha boldog felnőttet lát, és ajakbiggyesztéssel reagál a szomorú arckifejezésre. A valódi, szociális mosoly két–háromhónapos kortól jelenik meg (még a vak kisgyermekeknél is) – ez nem más, mint  kommunikációra való felhívás, ami a szülőben azt az érzést aktiválja, hogy gyermeke felismerte őt és fontos számára. A gyermek veleszületett nonverbális jelzéseire a szülők visszatükrözése erősíti meg az érzelmi állapotok kifejezését. 

A szülő visszajelzései arra késztetik a gyermeket, hogy a hallott hangokat, a látott gesztusokat, valamint az érzések kifejezését átvegye és utánozza.  

A sírás az első jelzőhang, amivel a gyermek érzéseit, igényeit fejezi ki, ami által megtanulja, hogy ha hangokat ad ki, környezete erre reagál. 

Az érzelmeket a szülő tudatosítja

A gyermek veleszületett elsődleges érzelmei – az öröm, a szomorúság, a düh, az undor, a meglepődés és a félelem – mellett kialakulnak a másodlagos, az énre vonatkoztatott érzelmek, amelyek a másokhoz való viszonyulásmódban jelennek meg. A második életév második felében jelenik meg az irigység, két és fél éves kortól hároméves korig pedig a büszkeség, a szégyen és a bűntudat.

Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye. A csecsemő kezdetben nem tudatosítja saját érzelmi állapotait – az segíti őt érzéseinek azonosításában és szabályozásában, ahogyan az anyja visszatükrözi ezeket. 

Amennyiben az anya rá tud hangolódni kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.

Az anya akkor felkészült gyermeke érzelmi állapotainak tükrözésére, ha képes saját érzéseinek ambivalenciáját is elfogadni: azt, hogy gyermekével kapcsolatban egyes időszakokban akár negatív érzéseket is megélhet. 

Nem a tökéletesség jelenti a biztonságot

Az érzelmek felismerésének képessége szoros összefüggésben áll a kötődés képességével, a kötődéselmélet legfontosabb motívuma ugyanis épp az anya érzékenysége és válaszkészsége. A biztonságos kötődéshez szükséges, hogy az anya felelősségteljesen viselkedjen, érzékenyen reagáljon a csecsemő jelzéseire, kifejezze az érzelmeit és hiteles, bátorító környezetet biztosítson. Nem tökéletesnek kell lennie, de képesnek arra, hogy alkalmazkodjon a gyermek igényeihez. 

Hirdetés

Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá – akkor a könnyein át mosolyog.”(Gárdonyi Géza)

A bizonytalan, szorongó anya nehezen tudja tevékenységét a baba szükségleteivel szinkronizálni, gyakran félreérti a gyerek jelzéseit, sokszor merev, öncélú vagy elutasító. Ez az értelmezés rávilágít a régi elképzelések téves mivoltára is: 

ha a gyermek egy percre sem mer elmozdulni anyja mellől, vagy egyéves korában néma csendben ül, amikor a szülő elhagyja a szobát, az nem azt jelenti, hogy ő „jó gyermek”, hanem azt, hogy nem alakult ki a biztonságos kötődés. 

Az anya és a csecsemő között nonverbális módon történik az érzelmek kifejezése – az anya hanghordozása, mimikája, mosolya, a szemkontaktus, a testközelség jelzik az érzelmi elfogadást. Mivel a csecsemő még nem tudja szabályozni feszültségét, indulatait, az első időkben ezt a szülő végzi: csillapítja a felfokozott érzelmi állapotot, és biztosítja a megfelelő ingereket, amikor gyermeke unatkozik. 

A biztos érzelmi alapok megteremtik a lehetőségét annak, hogy a gyermekek a későbbi kapcsolataikban is biztonságosan kötődjenek, hogy nyitottabbak legyenek érzelmeik kifejezésében, jobban kommunikáljanak és jobb problémamegoldó képességgel rendelkezzenek. 

A következő részben a bizalom kialakulásáról lesz szó, ami egész életére meghatározhatja gyermekünk kapcsolatát a külvilággal. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

A friss lapszámunkat alább kérheted: