Szeretem Zelk Zoltánt. Tényleg. De sokszor eszembe jut az Este jó, este jó című verse, amely már gyerekként sem hagyott nyugodni (hiszen meghal benne egy kis bogár), felnőttként pedig leginkább „az apa mosdik, anya főz” sor gondolkodtat el. Apa mosdik, biztosan dolgozott, lehúzott egy műszakot, és megérdemli azt a komfortot, hogy tisztának érezze magát, anya viszont főz, bár nyilván ő sem lógatta a lábát egész nap, na és nem is fogja még egy darabig... Éppen főz, aztán tálal, aztán megvacsoráztatja a gyerekeket, majd mosogat, fürdet, altat, és talán majd ő is megmosdik, ha lesz ereje... Szóval mivel foglalkozik a gendertudomány? Hát ezzel. A nemi szerepekkel, és azzal például, hogy rendben van-e a versben felvázolt esti családi menet.
Gendertudomány? Kell, mint egy falat kenyér?
Igen. Ha végiggondoljuk, hogy nem csak a biológia irányít minket, mert társadalmi lények vagyunk, vagyis életünk minden mozzanatát erőteljesen befolyásolja az a közeg, amiben élünk, akkor szükség van rá. Mert szinte nincs olyan társadalmi jelenség, aminek ne lenne nemi vonatkozása, ami ne mutatna nemi eltéréseket. „Nézzünk egy hétköznapi és manapság igen aktuális példát! – mondja Geambașu Réka genderkutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa.
– Túl vagyunk a műanyagmentes júliuson, és a tematikus Facebook-csoportokban, a különféle mozgalmakban, amelyek ezt a fajta tudatos szemléletet próbálják terjeszteni, leginkább nőket láttam. Tehát a környezetvédelem és a fenntartható életmódra való áttérés is a nőkre ró extra feladatokat, mivelhogy főleg ők viszik a háztartást” – meséli friss tapasztalatait a kutató. De a döntéshozatal és a hatalomhoz való hozzáférés sem egyenlően oszlik meg a két nem között, ugyanakkor a gazdasági erőforrásokhoz való hozzáférés sem. Tudjuk, hogy a szegénység javarészt inkább a nőket sújtja, különösen időskorban, de az egyszülős háztartásokat is tipikusan nők vezetik, és nőként eleve kisebb bérrel kell számolnunk, ráadásul, ha anyák is vagyunk, akkor aztán végképp tágul a bérrés.
A romániai társadalomban körülbelül 15–20 százalék az eltérés, ennyivel keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak, hasonló képzettség mellett.
Egyébként Romániában a nők képzettebbek a férfiaknál, magasabb a diplomások száma a nők körében, mégis alacsonyabb a bérszintjük. A genderkutatás többek között ezekkel a jelenségekkel foglalkozik.
Miért szitokszó ma a gender?
„Nem szitokszó, csak ha az ember jót akar magának, nem szerencsés, ha sokat használja – nevet fel Gergely Orsolya családszociológus, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa. – Na jó, ez vicc, de alapvetően az emberek nem értik, vagy nem jól értik, mi ez. Sokak fejében a gender összekapcsolódik minden rosszal, az elvakult feminizmussal, a homoszexualitás propagálásával, mindenféle szélsőséggel. Pedig nem így van” – hangsúlyozza.
Kényelmetlen tudomány, mert rákérdez a magától értetődőnek vélt dolgokra, rákérdez például arra, hogy rendjén van-e az a munkamegosztás, amit ma a társadalomban látunk. Amelynek megfelelően a nő két-három műszakot visz, vagyis a fizetett munka mellett végzi a gondoskodást is. „Tavaly volt egy szakdolgozóm, aki arról írt, hogy Csíkszeredában az idősek gondozása egyértelműen a nő feladata, akkor is, ha nem az ő vér szerinti rokonát kell ápolni, hanem az anyósát, apósát. Erre rákérdezni, hogy miért, és ennek milyen következményei vannak, mert vannak – amiket, akiket látunk magunk körül, a sok kimerült asszony –, kényelmetlen és felforgató. Tehát a gendertudomány leülepedettnek vélt, természetesnek gondolt valóságokat kérdőjelez meg, és benne van az a lehetőség, hogy valamiféle átrendeződéshez vezet. De én sajnos úgy látom, egyelőre ez a veszély nem fenyeget. Nem nagyon körvonalazódnak olyan mozgalmak, amelyek ezen változtatni tudnának. Nem, mert ugyanannak a kultúrának vagyunk a részesei, amely kultúra azt mondja, hogy az úristentől és a természettől fogva ez így kell legyen. Mi is ezt a kultúrát tanuljuk meg” – részletezi Geambașu Réka szociológus.
Egy nőnek a fakanál mellett a helye?
Erről a megjegyzésről mindig a Csokoládé című film jut eszembe, amikor Josephine fejbe veri egy edénnyel a bántalmazó férjét, majd azt mondja: „Ugye, hogy tudom használni a serpenyőt!” Na de akkor hol is van a helye a nőnek? Az évszázadok alatt jelentős változáson mentek át a női szerepek, illetve a női szerepekhez kapcsolt elvárások. De nem kell évszázadokra visszamenni, mondja Gergely Orsolya családszociológus, elég csupán a 20. századra gondolni. „Daczó Kati újságíró egyik interjújában olvastam, hogy az 1930-as évek elején sétált végig először nadrágban egy nő Csíkszeredában, nyilvánosan. Ma, ha végigmegyünk a városon, alig látunk nőt szoknyában. És ez csupán 80–90 év! Ma már egy kislány számára is elérhető az oktatás minden szinten, lehet egyetemre járni, karriert építeni, gyerek és család mellett dolgozni, hogy csak néhányat említsünk a legfontosabbakból. Viszont jó
néhány szerepkör továbbra is nagy mértékben a nők feladatkörében maradt, főleg a hangsúlyosan hagyománytisztelő kisebb, falusi közösségekben. Ahol a nő helye, igen, még mindig a konyhában, a fakanál mellett van”
– mutat rá a családszociológus.
A romániai az európai társadalmak közül az egyik legtradicionálisabb. A férfiak és a nők (!) jelentős többsége véli úgy manapság is, hogy a nő feladata a gyermekgondozás. „Úgy látom, hogy ezt az elvárást sokszor a nők magukkal szemben támasztják, nem csak a férfiak sugallják. Egy példa, amit nagyon sokszor emlegetek, a gyes. 2012 óta az anyának huszonhárom hónap jár otthon a babával, és az apának is jár egy hónap. 2013-ban hallottam több anyukától, hogy mekkora őrültség, hogy az ő férjük elmenjen egy hónapra az állásából. Őket nem tudják nélkülözni a cégtől! Egyébként is nekik annyira fontos a munkájuk... És a nők munkája? – teszi fel a kérdést Gergely Orsolya. – Magukra nem gondolnak? Miközben kilépnek a munkaerőpiacról 1-2-3x23 hónapra, akár 2–4–6–8 évig is gyereknevelési szabadságon vannak, és ennyi idő után sokszor irdatlan nehéz a visszatérés. Szóval nem a férfiakkal kell küzdeni sok esetben. A nők fejében is számos olyan mentalitásbeli gát van, amelyet elvárásokként és normaként adnak át a következő generációknak.”
Női vezető: hisztis libaFérfi vezető: határozott fellépésű
A szocializáció során nőies vagy férfias foglalkozások felé irányítja a társadalom a fiatalokat. „Ne kínozd a matematikát, úgysem lánynak való!” „Milyen lányos van abban, hogy ülsz egész nap a számítógép előtt, és kódokat írsz, ráadásul ehhez a fiúk értenek jobban, mert ők az okosak, a lányok inkább szorgalmasak.” Az ilyen és hasonló megjegyzésekkel zárjuk el a lányokat első lépésként az informatikusszakmától, ahol tudva levő, hogy magasabbak a fizetések.
„Az elvárások szerint mi való egy lánynak? A gondoskodás.
Egy lány empatikus, kedves, nyilván jó tanító néni lesz belőle, és láss csodát, a világ legtöbb társadalmában a tanítónőket fizetik az egyik legrosszabbul. De említhetjük az ápolónőket, az óvónőket is
– mondja Geambașu Réka. – Ugyanakkor a vezető szerephez, posztokhoz való hozzáférés problémás, általában a nők sem nagyon vágynak rá. Mert nyilván úgy nevelték őket, hogy nem ez a feladatuk. Ha pedig délután négy óra után kell tevékenységet vállalni, akkor eleve ez a nők számára nehezebb. De miért is? Mert mindenki azt gondolja, hogy délután négykor anyának kell kivennie a gyereket a bölcsiből, oviból. Ezek mind alig látható, de fontos akadályok a nők magasabb beosztásba jutásának útjában” – mutat rá a genderkutató. Ráadásul ki szeretne hisztis liba lenni, ki szeretne ezzel a képpel azonosulni? Mert ha egy férfi vezető követel, akkor határozott fellépésű, szigorú, de ha egy nő, akkor hisztis. Esetleg menstruál, kielégületlen vagy klimaxol. Tehát ugyanazt a tulajdonságot eleve kétféleképpen jellemzi a társadalom a két nemnél.
Miért kevés Erdélyben a női politikus?
Eleve nem is indulnak elegen a megmérettetéseken, de már a politika előszobáiba is kevesen lépnek be, az ifjúsági szervezetekbe például, ahonnan nagyon sok erdélyi férfi politikus indult. „Milyen dolgokat társítunk a vezetéshez? – kérdezi Geambașu Réka. – Parancsolgatás, lelketlenség, erkölcstelen magatartás, törtetés. Ezeket nem definiáljuk nőies értékekként. A hatalmi különbségeket kutatók azt mondják, hogy ha be is lépnek a nők a politika előszobáiba, kirostálódnak, mert a politikai hatalomhoz való hozzáférés sokszor informális alkukon múlik, ahol a már hatalommal rendelkező férfiak inkább szavaznak bizalmat egy újabb férfi belépőnek. Az is visszatartó erő, hogy sok nő (nem is alaptalanul) nehezen összeegyeztethetőnek látja a politikai pályát a gondoskodási feladatokkal” – mutat rá a kutató.
És akkor még nem beszéltünk a társadalom megítéléséről. Amikor Arros Orsolya a 2016-os helyhatósági választáson indult Székelyudvarhely polgármesteri székéért, nagyon sok kritikát kapott. A Facebook-kommentek között többször is előfordult a következő megjegyzés,
jellemzően NŐK részéről: milyen felelőtlen, ki fogja nevelni a három gyermekét, amíg ő élvezi a hatalmat, parancsolgat. Milyen anya az ilyen? Azt senki nem kérdezte meg, hogy a férfi jelölteknek ki fogja nevelni a gyerekét...?
Pedig, ha kevés a nő a politikában, jó eséllyel kevesebbet foglalkoznak olyan témákkal, mint a bölcsődei férőhelyek száma, az oktatás, az idősekről való gondoskodás. Vagy mennyire visszás, amikor csupán férfiakból álló testület dönt az abortuszról, amely a nők testét-lelkét érinti...
„Ráadásul társadalmi szinten veszteség, hogy a nők oktatását a társadalom finanszírozza, költ arra, hogy politológussá, jogásszá, menedzserré váljanak, majd egész egyszerűen ez a tudástőke nem érvényesül, mert a nők nem férnek hozzá a hatalomhoz, megmaradnak titkárnői szinten, alacsonyabb beosztásban, ahol nem használják a szaktudásukat. Ez nem gazdaságos, nem racionális. Kvótarendszer nélkül ez nem fog megoldódni Romániában, vagyis anélkül, hogy megszabnánk, kötelező módon hány nőnek kell lennie különböző politikai testületekben. Ahhoz svéd társadalomnak kellene lennünk, amely ugyan kvóták nélkül, de nem »magától« alakította ki a méltányosabb női képviselet feltételeit – jegyzi meg a genderkutató. –
Sok nő képzett, talpraesett, nagyon jó adottságokkal lép a munkaerőpiacra, ahol aztán pár év elteltével elkezd alultervezni, eleve olyan munkahelyet választani, ahonnan nyugodtan el lehet majd menni szülni.”
Szerinte a négy- vagy hatórás munkaidő sem mindig megoldás, vagy nem tökéletes megoldás, mert részmunkaidős kollégát nem fognak kinevezni igazgatóvá. Ugyanakkor a home office sem szerencsés (vagyis hogy a munkavállaló az otthonában végzi el a feladatait), mert a kutatások azt mutatják, a férfiak nem állnak oda jobban sem a gyerekneveléshez, sem a háztartáshoz, hiszen a nő úgyis otthon van... Hogy éppen szellemi munkát végezne, miközben gagyog hozzá a totyogó, a mosatlan meg borul le a szekrényről? Ja, kérem, otthon van, oldja meg!
Kislányra rózsaszínt, kisfiúra kéket...
...mert nehogy felnőttkorában meleg legyen, amiért kisfiúként piros pólót húztak rá... De nem is a rózsaszín vagy a kék rugdalózóval van a baj, hanem azzal a kettős mércével, amellyel a gyerekeinket neveljük szinte az első naptól kezdve, vélik a társadalomkutatók. A rózsaszín és a kék csak szimbóluma ennek.
Transzneműség: eltérő önazonosítás a születéskor megállapított társadalmi nemtől és/vagy biológiai nemtől. Bináris transznemű: nemi identitása férfi vagy nő, de nem egyezik meg a születéskor megállapított nemmel. Például transznemű nő az, akit születésekor a fiú kategóriába soroltak, de ő lányként határozza meg magát. Nem bináris nemű: nem kizárólag nőként vagy férfiként azonosítja magát. A nem bináris nemű emberek érezhetik úgy, hogy a nemük csak részben női és/vagy férfi, a kettő között van, egyszerre mindkettő, semleges, a bináristól teljesen különálló, vagy épp egyáltalán nincs. (Forrás: Wikipédia)
És akkor ott van a sok elejtett megjegyzés, amivel alapvetően kondicionáljuk a gyermekeinket.
A lányokat arra, hogy a férjhezmenetel a legfontosabb és legsürgetőbb cél (menyasszonykorodra elmúlik, rendetlen vagy, ki fog így elvenni, jól becsaptad az ajtót, mehetsz férjhez), hogy egy lány nem lázadozik, nem jelzi a szükségleteit, nem szól, ha valami nem tetszik (egy ilyen szép lány nem hisztizik, ne dühöngj, csúnya vagy tőle), és akkor csodálkozunk, hogy a felnőtt nők eltűrik a szülészeti erőszakot vagy a fenékfogdosást a buszon.
A fiúkat pedig arra kondicionáljuk, hogy ne mutassák ki az érzéseiket (ne sírj, milyen férfi lesz belőled), és ezzel eleve elrendelünk nekik egy rakás párkapcsolati konfliktust, hiszen ki szeret és ki tud együtt élni egy jégcsappal? Egyszóval, a társadalmi elvárások a nemi szerepeinket illetően már gyerekként utolérnek minket.
Kényes genderkérdés: kell-e félni a melegek miatt a hagyományos családok felbomlásától?
Manapság, amikor arról lehet olvasni, hogy a Victoria’s Secret fehérneműmárka transznemű modellt alkalmazott, vagy vannak országok, ahol nemsemleges mosdókat jelölnek ki, vagy éppen a Coca Cola rukkol elő egy olyan kampánnyal, amelyben melegek szerepelnek, sokak számára rémisztő lehet a gender szó, hiszen ezzel hozzák összefüggésbe a történteket. Ám inkább azt kell megvizsgálnunk, hogy ezek a hírek hogyan illeszkednek a mai romániai valósághoz.
Erdélyben nagyon ritka a coming out, vagyis amikor valaki nyíltan vállalja a homoszexualitását vagy egyéb szexuális irányultságát. „Zárt társadalomban élünk, ezen a vidéken ma is nehezen emésztjük meg az újat, a mást
– mondja Fekete Deák Ildikó csíkszeredai pszichológus. – Ahhoz, hogy valaki felvállalja a többségtől eltérő nemi identitását, az a tapasztalatom, hogy kell egy érett személyiség, érzelmi stabilitás és egy elfogadó környezet (család, barátok, munkatársak), ami jelenleg nincs Erdélyben, Székelyföldön. Tehát a társadalom részéről nem látok elfogadó magatartást. Ez a téma ebben a régióban nagyrészt még tabu, a társadalom határozottan peremre szorítja azokat, akikről kiderül, mások” – hangsúlyozza a pszichológusnő.
„Romániában, úgy látom, az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, az önismeret hiánya vagy a külföldi szezonális vendégmunka, amely hetekre, hónapokra, évekre szétszakítja a családtagokat, sokkal jobban veszélyezteti a hagyományos családot, mint az, hogy ki kivel él – reagál a kérdésre Gergely Orsolya. – Azt pedig már rég tudjuk (remélem, sokan!), hogy a homoszexualitás nem ragályos és nem is tanult dolog, hanem genetikai adottság, mint a szemünk színe” – zárja gondolatait a családszociológus.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
