A hiányérzetek, kudarcok, kapcsolati nehézségek óhatatlanul indulatokat generálnak, amelyek gyakran teljesen elfedik a pozitív érzelmeket a felnőttek és az új nemzedék között, mindkét parton eluralkodhat a szorongás, a hiábavalóság érzése. És ez nem jó, szóval probléma a javából. A megértés lehet a híd a szakadék fölött, azaz, ha megértjük, hogyan működnek ők, de meg akarjuk érteni azt is, hogy hogyan működünk mi.
Intimitás és izoláció
Az elmúlt évtizedekben voltak már, akik felvetették, hogy a fiatal felnőttkort önálló fejlődési szakasznak kéne tekinteni. Erik Erikson pszichológus nevéhez köthető a legismertebb ún. pszichoszociális fejlődéselmélet, amely különböző szakaszokra, azokon belül pedig különböző „megoldandó feladatokra” tagolja az ember életét. Anno, a 20. század közepén fogalmazta meg, hogy a serdülőkor után,
Többnyire ebben az életkorban ér véget a tanulmányi időszak, erős lesz az igény az intim kapcsolatokra, és az egyén – ideális esetben – képessé is válik azok felvállalására. Ha ez a folyamat valamiért elakad, nem sikerül, akkor következhet be az izoláció, az elszigetelődés, és a magány állapota akár tartóssá is válhat. Gyakori nehézsége ennek az időszaknak az elvárások közti egyensúlyozás, a munkahelyen való előrehaladás, illetve a családon belül betöltött szerepek, kötelezettségek közötti feszültség.
Két tűz között?
Frances R. Jensen neurológusprofesszor idézi a Kamasz agy című könyvében Kenistont, aki szerint a kamaszkor és fiatal felnőttkor közötti időszakra önálló fejlődési „stációként” kéne tekinteni. Ezeknek az éveknek olyan sajátos problémái lehetnek, mint feszültség az egyén és a társadalom között, óvatos puhatolózás a világ dolgai iránt, avagy a mindenhatóság érzésének eluralkodása, iszonyodás az egy helyben állástól, halálfélelem. Keniston arról ír, hogy
Ő a legjellemzőbb vonásnak a mindent eluraló ambivalenciát nevezte meg: a fiatal akarja is, meg nem is azt, ahogy a szülei élnek. Jóval később egy másik pszichológus is könyvet írt erről az időszakról, általunk is jól ismert jelenséget taglalva: a húszas éveikben járók gyakran elbizonytalanodnak, inkább tovább akarják képezni magukat, mint dolgozni, elköltöznek más országba, aztán továbbállnak, nem sietnek fejest ugrani a házasságba sem. Kivárnak. Mindez nem függetleníthető az aktuális gazdasági, társadalmi változásoktól, de attól sem, hogy az agy, az idegrendszer fejlődése, alakulása jóval tovább tart, mint pár évtizede tudtuk.
Nincs készen!
A már említett Kamasz agy című könyv hívja fel erre a fontos tényre a figyelmet: az egyetem elvégzésekor is (nemhogy érettségi után) a fiatalok még fejlődésben vannak! Agyuk még mindig rendkívül képlékeny, viszont az idegrendszeri összeköttetései és a multitasking képességei fejlettebbek, a szervezőkészség és absztrakciós képesség is fejlődik, a homloklebeny és az agyon belüli kapcsolódások „dúsulásával” javul az ítélőképesség és belátás. De még úton vannak!
sőt, vannak országok, ahol épp ekkor kötelező közszolgálati év kezdődik számukra. Önkéntesként utazással, más kultúrák megismerésével töltik ezt az esztendőt, és gyakori tapasztalat, hogy ezalatt nagy belső utat is képesek bejárni. Bár a mi kultúránkból nézve ez haszontalan lötyögésnek nézhet ki, pedig talán épp ezekre a hónapokra van még szüksége a fiatalnak, hogy „beérjen”.
Generációk, sztereotípiák
Ma már a marketingtől a munka világáig számtalan területen használják a generációelméletet. Érdekes megközelítése ez a nemzedékek közti különbségeknek, viszont – mivel eléggé általánosít – könnyen válhat a sztereotípiák melegágyává, ahonnan aztán kölcsönösen „lebőghetik” egymást a különböző nemzedékek.
Gondoljunk csak bele, hogyan tekinthetnek az 1961–1981 között született „X-esek” a digitális bennszülötteknek is becézett fiatalokra, akik mondjuk a 90-es évek elején jöttek világra. A divatos generációelmélet narratívája szerint az X-esek olyan értékekkel bírnak, mint megbízhatóság, elmélyült szakmai igényesség, magas motiváció, kooperativitás, karrierizmus, de akik ugyanakkor könnyen belekábulnak a státus, pénz, társadalmi ranglétra rabságába. Ehhez képest
de az elmélyült tudás iránti igényük és koncentrációs képességük gyengül, türelmetlenek, merészek, kockázatvállalók, továbbá a munkára és tanulásra már közel sem annyira motiváltak.
A digitalizáció diktálja a tempót
És mi van a Z gyermekekkel, akik 1996–2010 között látták meg a napvilágot, s már rég mobiltelefonon keresztül észlelik, amibe születtek? Ők a behálózott nemzedék, akik gyakorlatiasak, nagyon megy nekik a figyelemmegosztás, azaz a multitasking, de egyre inkább elidegenednek a környezettől. Nehezen tudnak megfelelni az idősebbek diktálta társadalmi elvárásoknak. Rohannak, nehogy lemaradjanak, kimaradjanak valamiből, eközben elmagányosodnak, indulatkezelési, konfliktuskezelési képességeik gyengébbek, hajlamosak a magányra, szorongásra, depresszióra.
Az új generációk vitték mindig előbbre a világot, talán ők sütöttek először a tűznél húst, ők húzták az első barázdát a földbe, és ülték meg az első vadlovat. Forradalmat sem a konszolidált felnőttek szoktak kirobbantani. Másak, persze hogy azok, hogy is ne lennének azok...
korábban írtuk
Ajándékosztó augusztus: új kenyér és nyárutó
Naptári, csillagászati szempontból nyárutóként tartjuk számon az augusztust, a régi magyar naptárban Új kenyér havának nevezik ezt a hónapot. Bár sokszor az év legmagasabb átlaghőmérséklettel „büszkélkedő” hónapja, régi szokásaiban inkább az őszre utal.
