Mintegy két hónapra le fog állni a világ – írja a világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László vasárnapi facebook posztjában, amit órák alatt több tízezren osztottak meg. Mert ha valaki, ő hiteles. Ekkor ijedtem meg én is, nem magamat, hetvenhez közeli édesanyámat féltve.
Merthogy a koronavírus leginkább a szüleink, nagyszüleink korosztályára veszélyes: a kínai Hubej tartományban rögzített adatok szerint a 0–19 éves korosztályból 0 elhunytat jegyeznek a koronavírus következtében, ez az arány a 20–29 évesek körében 0,1%, a 30-as korosztályban 0,2%, a 40 és 49 év közöttiek körében 0,4%. 50 és 59 év között 1,3%-ról beszélnek a statisztikák, 60–69 éves korosztályban 4,6%, ám a 70–79 éves korcsoportban már 9,8%, míg 80 év felett ez az arány 18 százalék.
Vigyázzunk a szüleinkre!
Erre int a világhírű székelyföldi hálózatelmélet-kutató, Barabási Albert-László is: „(…) A vírust nem lehet megállítani. Terjedni fog attól függetlenül, hogy hány ország zárja le a határát és hány repülőjárat lesz lemondva, vagy hány iskolát zártak be. Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben. Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus. Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. (…) Ha megállíthatatlan, akkor miért nyomjuk be a tarsadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba? Egyetlen ok miatt: hogy lelassíthassuk.
Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is.
Beavatkozás hiányában a folyamat egy jól megjósolható Gauss-görbét követ – gyors növekedés, egy markáns csúcs, majd lecsengés. A csúcson viszont nem lesz kórházi kapacitás mindenki számára, akinek erre szüksége lenne. (…) Mindenki, akinek idős vagy beteg van a családjában, szomszédjában, házában, felelősséggel tartozik.
Értessétek meg velük, hogy a veszély rájuk nézve nagyon is reális! Győződjetek meg, hogy van élelmiszerük, és ha nincs, vásároljatok be számukra! Segítsetek nekik, hogy izolálódhassanak a következő két hónapban! És tegyetek meg mindent, hogy ne terjesszétek a vírust, ezzel csökkentvén az egészségügy terhelését. Ha most mindnyájan komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés. Ha viszont nem teszünk meg mindent, ami tőlünk telhető, hogy lassítsuk a járványt, az év végére rengetegen szülők és nagyszülők nélkül maradunk” – írta Barabási március 15-én.
A segítségnyújtásra bizony szükség lesz
És ennek jegyében toboroznak önkénteseket székelyudvarhelyi civilek is: olyan aktív felnőttek jelentkezését várják, akik szívesen bevásárolnak azoknak az időseknek, akik nem szeretnék az egészségüket kockáztatni, kutyát sétáltatnak, ha indokolt, mindenféle ügyeket intéznek azok helyett, akik veszélyeztetettek: itt lehet jelentkezni.
Tehermentesítsük, segítsük őket – kérik az udvarhelyi civilek, és erre bátorítják a máshol élőket is.
Egyelőre az önkéntesek gyűjtésének fázisában vannak, online térképen szeretnék láthatóvá tenni, hol, melyik városrészen ki az, aki megkérhető valamilyen segítségre. Átlátható online ügyeletet terveznek – mondja Szőke László újságíró, az önkénteshálózat egyik kezdeményezője.
És te? Teszel valamit, hogy megóvd szüleidet? Hogy segítségére legyél az idős szomszédnak a negyediken?
Ha nincs még hasonló, alakuló önkénteshálózat a településeden, kezdd el te!
Szedd össze a barátaidat, és tegyétek magatokat elérhetővé azok számára, akiknek pár aprósággal most lehet, hogy az életét menthetitek meg! Tapasztalataim szerint az emberek többsége szeret segíteni – csak legtöbb esetben némi szervezés kell hozzá.
Ide nekem az utolsó konzervet?
Két „semmiséget” mesélek, ami megdöbbentett a múlt héten. Marosvásárhelyi ismerős mesélte, a bevásárlóközpontban maga látta, amint a nyugdíjas néni kivette a másik vásárló kosarából a paradicsomkonzervet, mert éppen az volt az utolsó a boltban. Ugyanaznap budapesti barát mondja, végtelenül elszomorodott, amikor az utolsó 10 kg-os cukron veszekedett három vásárló a boltban, vitatva, hogy ki ért oda előbb.
Eszükbe sem jutott, hogy szétbonthatnák, akkor mindannyiuknak jutna 1–2 kiló, sőt, talán maradhatna másnak is néhány csomaggal az üzletben…
Nem lehetünk ösztönállatok!
Mindezek ellenére hiszem, hogy az ember alapvetően jó és szolidáris, hiszem, hogy az empátia, az osztozkodás – főleg, akinek van testvére – belénk ivódott, természetes. Olaszországban élők bejegyzéseiben olvasom, a krízis egyik pozitív hozadéka az egymásra figyelés, akinek nem jut a bank automatából készpénz, vadidegen ajánlja fel, kölcsönad neki, amíg újra feltöltik pénzzel.
Távoli ismerősök és idegenek hívják fel egymást, ajánlva bármilyen segítséget, a kritikus helyzet empátiára is tanítja őket.
Aggasztó, mert ismeretlen a jelenlegi helyzet, de lehetőség is, hogy megmutassuk, mégsem (csak) ösztönállat az ember. Személyesen rajtam, rajtad, rajtunk múlik, mekkora veszteséggel zárul a világjárvány, de ahol segíthetünk, tegyük ezt meg! Anyáért és Apáért, Nannyóért és Papóért. Mert ők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy Te most a kényelmes otthonodból olvashasd mindezt.
Kiemelt kép: Shutterstock
