Melinda arról számolt be, hogy az esti lefekvés hosszú ideje igazi kálvária. Kislánya nem akarja elengedni őt, csak úgy tud elaludni, ha Melinda végig mellette marad. „Hogyan vegyem rá, hogy egyedül elaludjon? Minden esténk feszült és sokszor sírással végződik”- osztja meg az édesanya.
Sokak számára ismerős ez a helyzet, ezért hasznos lehet, ha tudatosítjuk: a kisgyermekek idegrendszere és önmegnyugtató képessége még éretlen, fejlődésben van, ezért van szükségük felnőtt segítségére az elalváshoz.
Természetes ösztönök és szinkronizáció
Az újszülött „túlélőprogramja”, hogy testközelben szinkronizáljon a gondozójával, mert az éretlen idegrendszere és testfelépítése még nem képes biztosítani az életben maradást.
Az éjjeli ébredések és a sok felszínes alvás a túlélést szolgálják.
Később a szeparációs szorongás gondoskodik arról, hogy a baba ne távolodjon el a gondozójától, miközben tanulja és gyakorolja a szülői viselkedésmintákat. Lehet, hogy már kihaltak a kardfogú tigrisek, de még mindig ősi program fut bennünk, és csecsemőink halálfélelmet élnek meg, ha magukra maradnak.
Miért lehet nehéz egyedül elaludni?
Az önmegnyugtató képesség 2–3 éves kor körül kezd kialakulni. Amint a gyermek már képes egyedül megnyugodni, nagyobb eséllyel tud egyedül elaludni, illetve ébredéskor visszaaludni. Ugyanakkor a szeparációs szorongás még erősen jelen lehet, és a valóság-képzelet-álom határvonal sem mindig egyértelmű. Az önbizalom és képességtudat megerősítésében fontos szerepet játszanak a támogató, megértő és biztató felnőttek.
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint legalább 2–3 éves korig érdemes egy légtérben aludni a gyermekkel. Hároméves kor alatt a külön szobában alvás felerősítheti a szorongásos tüneteket.
Az alvástréningek után nagyon gyakran visszatérnek az ébredések. Hónapokkal később, és nem ritkán, iskoláskorban is ébred éjjel a gyermek.
A szeparációs szorongás 5–7 éves korra rendszerint enyhül, a gyermek ekkor válik kis felfedezővé. Az önállósodás fejlődési szakaszába lépünk. De vajon eddig sikerült megnyugtató, önbizalomerősítő esti rutint kialakítani, vagy hatalmi harcok spiráljban találjuk magunkat?
Kedvezőtlen környezeti hatások
– túl sok mesterséges fény (képernyők, kék/fehér fények) az esti órákban
– túlzott izgalom, stressz, veszekedés a családban
– az esti altatáskor fokozott közelség-igény
– késői délutáni szundikálás (még nem elég fáradt estére).
– koffein, csokoládé, nehéz vacsora elfogyasztása
–ha a szülők maguk is stresszesek vagy depressziósak, a gyerekek rosszabbul alszanak
– a lefekvéshez kötődő negatív élmény (szülői türelmetlenség, sírás, feszültség) is nehezíti az elalvást
A gyermek a mi viselkedésünkből tanul
Fontos tehát feltennünk a következő kérdéseket: hogyan kezeljük a kudarcokat? Hibáztatunk? Vagy megoldást keresünk? Mennyire vagyunk magabiztosak? Egy belső konfliktust a gyermek is megérezhet, és bizonytalanná válik. A szülői következetesség és szeretetteljes keretek azt üzenik, hogy bízhat bennünk.
A gyerek megnyugtató eszközöket, problémamegoldást tanul tőlünk
(légzés, relaxáció, beszélgetés, humor, megoldásra koncentrálás), ha mi magunk is ezeket használjuk.
Hogyan alakítsunk ki vidám esti rutint?
Ha már kialakult egy feszült esti rutin, ahol gyakran sírással és kudarcokkal végződik a lefekvés, akkor érdemes „újraindítani” a folyamatot, és közösen új, működőképes megoldásokat találni. Két-három éves kor alatt legyenek lecsendesítő programok este, azaz nehezebb, pörgős játékok helyett nyugtató tevékenységek.
Fontos a bőséges testkontaktus: ölelés, ringatás, ének, lassú légzés,
de kerüljük az édességet, a képernyőt, az erős fehér és kék fényeket is.
Ha a gyermek mégis túlpörög este, egy rövid, vidám nagy-mozgásos játék (például párnacsata) segíthet levezetni a feszültséget, majd jöhet az összebújós lecsendesedés. Érdemes szem előtt tartani, hogy ilyenkor akár másfél órát is eltarthat, ameddig az idegrendszer lecsendesedik.
Hároméves kortól már igyekezzünk elfogadni, megérteni az érzéseit, ha például fél a sötétben. Kérdezzük meg: „Mi segítene, hogy egyedül is el tudj aludni?” Kérjük meg, hogy meséljen arról, hogyan érez, milyen gondolatai, félelmei vannak, mit szeretne igazán? Legyünk nyitottak az ötleteire és javasoljunk mi is lehetőségeket (kislámpa, résnyire nyitott ajtó, közös szabályok).
Vonjuk be a gyereket is a megoldáskeresésbe: így a ő is a magáénak érzi a tervet, és együttműködik.
Bíztassuk és vegyük észre a legkisebb próbálkozást is: „Bátor voltál, hogy megpróbáltad!”, „Észrevettem, milyen jól megoldottad egyedül!”, „Ma 5 percet maradok meseolvasás után, ahogy megbeszéltük. Szuperül betartod, amiben megegyeztünk!”
Készíthetünk közösen esti rutintáblát is: fogmosás, pizsama, mese, búcsúmondatok. És főként, szánjunk időt a tanításra és gyakorlásra, hivatkozzunk a közös megegyezésünkre: „Mi következik most a megbeszélésünk szerint?” „Amint megmostad a fogad, máris jöhet a mese.” „Mikorra kell ágyban lennünk?”
Jó, ha előre tisztázzuk a szabályokat: meddig maradunk bent a szobában, mit fogunk tenni, mit tehet közben a gyermek, hogyan kérhet segítséget, ha megébred, stb.
Semmiképpen ne térjünk vissza a régi, rossz mintához, ha egyszer már rászántuk magunkat a változtatásra.
Beszéljük inkább át újra a megegyezést és keressünk új, működőképes megoldásokat. A tervünk kivitelezésében legyünk önazonosak, hisz a gyermeked érzi a bizonytalanságot, és próbára fog tenni. Olyan tervet fogadjunk el, amit be is tudtok tartani. Néha pedig a humor a megoldás: egy édesapa „szörnyirtót” kevert levendulás vízből, amivel a kislánya minden este körbefújta a szobáját. Egy kisfiú attól félt, hogy szörnyek vannak az ágya alatt, mire az édesanyja betuszkolta a legnagyobb játékmackót az ágy alá, és megkérte a gyermeket, hogy nézze csak meg „őrző-védő maci mellé már nem fér szörny”.
Külön szoba és az önállósodás
A külön szoba kialakítása 5–7 éves korban érkezik el a legtöbb családban, amikor már érettebb az idegrendszer az egyedül elalváshoz, és csökken a szeparációs szorongás. Fontos, hogy addigra ne harcok, hanem pozitív élmények társuljanak az elalváshoz.
Az együtt alvás ősi és természetes pihenési forma. Minket is megnyugtat a párunk jelenléte. Száz éve természetes volt, hogy a családok egy kupacban aludtak, legalább télen. Az American Association of Pediatrics tanulmánya szerint az amerikai anyák jelentős része 8–12 éves gyermekével is időnként (vagy minden este) együtt alszik.
5-7 évesen tehát a képesség már biztosan megvan az egyedül elalváshoz, de a belső igény, teljesen természetes módon még nincs meg erre.
Nem maga a közelség igénye „káros”, hanem az, ha rossz hangulat vagy hatalmi harc övezi az elalvást.
Ne felejtsük el: minden család más, ezért fontos, hogy egyedi megoldások szülessenek, amelyben közösen, tisztelettel és nyitottsággal alakítsuk ki az esti rituálékat. Így válhat a lefekvés meghitt, nyugodt, és pihentető élménnyé az egész család számára.
