Egy nő átlagosan 200 kémiai vegyülettel érintkezik naponta kizárólag a kozmetikumainak „köszönhetően”, a férfiakra – mivel kevesebb kozmetikumot használnak – valamivel kevesebb jut – kongatja a vészharangot Jobbágy Melinda, a greenfamily.ro oldalon blogot és webáruházat működtető ökoanyuka, akivel márciusi lapszámunk Ökorend rovatában „zöld” bevásárlási technikákról, illetve a #zerowaste-ről beszélgettünk – egyúttal ezt is figyelmükbe ajánljuk.
Melinda az idézett blogbejegyzésben egy kis történeti visszatekintést is nyújtva rámutat, dédanyáink még házilag főzték a tisztálkodási és tisztítószereket, tudták, mi van benne, és nem mérgezték magukat. A szépség valamikor a 20. század elején vált igazi iparággá, akkor jelent meg a ma is létező nemzetközi brandek nagy része, akkoriban viszont nem igazán figyelt oda senki arra, hogy „mitől habzik a tusfürdő” vagy „mitől illatos a dezodor”.
Szigorodó szabályok
Mint Melinda fogalmaz, azokban az években nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mit tartalmaz egy-egy kozmetikum, mennyi kémiai vegyület milyen koncentrációban van jelen, és azok együttesen milyen hatással bírhatnak az emberi szervezetre, illetve a környezetre. „Azóta szerencsére megalakultak világszerte azok az intézmények és irányelvek, amelyek szabályozzák a kozmetikumok összetevőit. Európában a 2009-es évi 1223-as számú rendelet szabályozza a kozmetikumokat, a bejegyzésük és gyártásuk folyamatát, a forgalmazást, a címkézést és a felhasználható összetevőket” – magyarázza blogján Melinda.
Szép a kínálat itthon is, mondja Melinda
Meglátása szerint ez a rendelet sok szempontból biztonságot nyújt nekünk, fogyasztóknak, hiszen számos káros anyag került tiltólistára, amelyek például az Amerikai Egyesült Államokban máig megengedettek. Ugyanakkor ez az a rendelet, ami megtiltja a gyártóknak, hogy állatkísérleteket végezzenek az előállítás folyamata során.
Tudatosabb fogyasztók
Száz év elteltével most úgy tűnik, hogy nem csak a hatóságok, de a fogyasztók is jobban odafigyelnek a termékekre, és sokaknak nem elég a „kémiai összetevők” minimálisra korlátozása, még többet, még természetesebbet, akarnak, hiszen – mint Melinda is megfogalmazza – még így is megengedett maradt elég sok olyan összetevő, ami káros az egészségünkre. Ezek szerinte előbb-utóbb szintén tiltólistára kerülnek, de ő maga addig is azt ajánlja mindenkinek, hogy ne mérgezze magát, ha nem muszáj.
A mindennapokban gyakran találkozunk olyan személyekkel, akik valóban természetesebbet, még környezetkímélőbbet akarnak a multik vagy nagytermelők által nyújtottnál, így egyre több a tudatosan „zöldre váltó” fogyasztó és egyben kistermelő is – elég csak az Erdély- és Partium-szerte rendszeresen megszervezett kézművesvásárok e tekintetben is egyre gyarapodó kínálatára gondolnunk.
Miközben úgy tíz éve még csak egy-két kézműves bátorkodott például kézművesszappannal előrukkolni, ma már – a fogyasztók örömére – igazi konkurencia jellemzi a piacot.
A tisztítószerek terén még sok a pótolnivaló, de örömmel nyugtázhatjuk, hogy azon a téren is van már lehetőség „zöldnek” lenni, ha valakinek elege van a legtutibbnak mondott vagy éppen hagyományos mosószerekből.
Az egyre erősebb verseny pedig a multikat és nagytermelőket sem hagyta hidegen, így ma már alig akad „magára cseppet is adó” vállalat, amelyik ne rukkolt volna elő a saját „öko”, „bio” vagy éppen „natúr” termékcsaládjával a hagyományos kínálata mellett.
„Ne higgy a reklámnak, olvasd el az összetevőket!"
Bizonyára most a kedves olvasó is arra gondol, hogy csak a pénzünket akarják, s nem is biztos, hogy valós tartalom van a hangzatos marketing mögött. Erre hívta fel a figyelmet a Nőileg kérdésére Melinda is. Mint fogalmazott, „örvendetes dolog, hogy egyre több természetes alternatívával lehet találkozni az üzletekben. De nagyon-nagyon-nagyon sok hazugsággal is. Ezért az én tanácsom az: ne higgy a reklámnak, és olvasd el az összetevők listáját!
Könnyű ezt mondani – vágjuk rá mi laikusok, ezért megkérdeztük azt is, hogy mekkora eséllyel találunk igazán egészség- és környezetkímélő termékeket, illetve hogy mit nézzünk a címkén, ha nem akarnók a jó marketingkampány csapdájába esni. A válasz pedig nem csak azért nem volt megnyugtató, mert mindig is úgy gondoltuk, hogy maximum egy kémikus tud eligazodni az összetevőkön.
„Teljesen magabiztosan merem állítani, hogy a piacon található kozmetikai termékek 90 százaléka káros az egészségre és környezetre egyaránt. A nagy márkák uralják a piacot kőolajból készült termékeikkel, állatkísérleteikkel és az olcsó kínai szerek még rosszabbak.
Még az úgynevezett „naturista" üzletekben található kozmetikumoknak is legalább 80 százaléka csak kamu!"
– felelte ugyanis kérdésünkre a szakértő. Mint hangsúlyozta, a magukat természetesként hirdető termékek körében nincsenek szabályozások arra vonatkozóan, hogy hány százalékban kell egy terméknek természetes összetevőket tartalmaznia ahhoz, hogy természetesnek nevezhesse magát.
Emiatt a jószándékú vásárló könnyen leemelhet a polcról egy szépen csomagolt sampont, ami „100 százalékosan bio narancskivonatot tartalmaz.” „Mert sajnos előfordulhat, hogy az illető samponban az egyetlen jótékony hatású összetevő az a 0,2 százalékban jelen levő narancskivonat és a víz. A többi lehet mindenféle szintetikus habzószer, tartósítószer, színezék és persze szintetikus illatszerek” – tudtuk meg gyorstalpaló tudatos vásárlói „tanfolyamunkon”.
Egy kis vegyipar
És akkor – ha nem vagyunk kémikusok – hogyan tudjuk mégis megtalálni azokat a termékeket, amelyek valóban természetesek? – faggattuk tovább Melindát. „Kerülni kell bizonyos összetevőket. Minden összetevőt természetesen lehetetlen megtanulni ahhoz, hogy tudjuk, melyik káros és melyik nem. Viszont ha néhányat közülünk észben tartunk, és nem vásároljuk meg azokat a termékeket, amelyek ezeket tartalmazzák, akkor máris a polcon hagyhatjuk a vásárlásra csábító áruk 90 százalékát. Ilyenek például az alumínium, paraffinum (mineral oil, ami kőolaj), DEA, TEA, MEA, minden parabén, SLS, Triclosan és a szintetikus illatszerek, amelyeket csak parfum vagy fragrance néven lehet megtalálni, de sokszor több száz vegyületet tartalmaznak, amelyek károsítják az idegrendszert” – kaptuk a választ.
A folytatásban pedig megtudhattuk, hogy
az a legjobb, ha az „öko” minősítésű termékeket keressük, vagyis azokat a kozmetikumokat, amelyek a NaTrue, Ecocert vagy BDIH minősítéssel rendelkeznek,
ezek ugyanis minden bizonnyal nem tartalmazzák a fenti összetevők egyikét sem. Viszont a különböző minősítések nem egyformán szigorúak, így némely minősített termék tartalmazhat szintetikus összetevőt – zavart össze még jobban Melinda.
Nem mind arany, ami kézműves
Egyre több vásáron találkozni helyi kézművesekkel, akik saját készítésű kozmetikumaikat árulják. Bennük legalább bízhatunk? – merül fel a kérdés. A válasz pedig ezúttal sem határozott igen: „Lehet közülük választani, de az összetevők listáját mindenképpen ajánlatos elolvasni, mert sokan használnak például szintetikus illatanyagokat vagy nem ellenőrzött forrásból beszerzett pálmaolajat, kókuszolajat, amit a világ más tájain felbecsülhetetlen károkat okozó erdőpusztítás árán állítanak elő”.
„Készítsük mi magunk"– ajánlja éppen ezért Melinda, hiszen akkor – akárcsak a már emlegetett dédanyáink – tudni fogjuk mi van benne.
„Tulajdonképpen nincs is szükségünk annyiféle kozmetikumra: például egy jó minőségű, hidegen sajtolt olaj tökéletes testápoló, kézkrém, lábkrém, szőrtelenítés utáni kezelés vagy hajbalzsam. Kedvencem a bio kókuszolaj, amely annyira sokoldalú, mind külsőleg, mind belsőleg használható és tényleg semmiféle mellékhatása nincs. Nem kell annyiféle tusfürdő és folyékony szappan, mert egy sima szilárd szappan használata – nem a márkásra gondolok, hanem arra, amely valódi növényi olajokból készül és csak természetes összetevőket tartalmaz – megoldja a tisztálkodást, ráadásul elkerüljük vele a rengeteg műanyag csomagolást.”
És mi van a tisztítószerekkel?
Melinda szerint legalább nyolcra rúg azoknak a tisztítószereknek a száma, amelyekre nem is biztos, hogy valóban szükségünk van. Ha pedig zöld háztartást szeretnénk vinni, akkor tegyük rögtön tiltólistára.
Szerinte ezeket: ruhaöblítő – a ruhák puhaságát megadja az ecet is, az illathoz meg ott vannak az illóolajak; ablakpucoló folyadék – itt is az ecet a kulcs, illetve ma már léteznek olyan ablaktörlő kendők, amelyekhez elég a sima csapvíz; padlófelmosószer – újra az ecetes víz a megoldás vagy éppen egy olyan felmosófej, amihez elég a víz is; súrolópor – ehelyett Melinda szerint a szódabikarbóna is megállja a helyét; vízkőoldó – itt az előző két „csodaszer” kombinációjára, vagyis ecetre és szódabikarbónára lesz szükségünk, vagy meg kell szórni szódabikarbónával a vízköves felületet, rá kell önteni az ecetet és voilà! Amúgy ugyanez az eljárás alkalmazható eldugult lefolyók esetén is; klóros WC-tisztító – itt a lényeg, hogy ne legyen benne klór, keressük a biót; újszülött cuccaira szánt fertőtlenítőszer – inkább a régi jó kifőzés, a vegyszerekből ugyanis maradhat a cumin vagy más tárgyon, amit meg nem lehet kifőzni, azt elég jól megmosni, vagy esetleg egészségügyi szeszes vattával áttörölni – ajánlja az ökoanyuka; szoba-illatosító – természetesen illóolajjal váltható ki, ha pedig azt egy tálkányi szódabikarbónára cseppentjük, akkor az a fürdőből eltávolítja a kellemetlen szagokat is
Visszakanyarodva az elejére: ha egy nő átlagosan 200 kémiai vegyülettel érintkezik naponta kizárólag a kozmetikumainak „köszönhetően”, akkor mennyi lehet a számuk, ha a takarításkor használt termékeket is hozzáadjuk? Erre talán nem is vagyunk kíváncsiak. Aki pedig akár egy picit is szeretne egészség- és környezettudatosabban élni, bőven válogathat Melinda praktikáiból.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
