ARCHÍV Ne legyen ciki az altestünkről beszélni! Miért fontos a gátizom erősítése?

A sportolni szerető, egészségtudatos emberek számára nyilvánvaló, hogy edzeni kell azt az izmot, amit erősíteni szeretnénk. Testünk több mint 650 izma közül azonban a gátizommal foglalkozunk a legkevesebbet. Sőt egyenesen tabutéma, nem szokás róla beszélni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. januári lapszámában jelent meg.)

A sportolni szerető, egészségtudatos emberek számára nyilvánvaló, hogy edzeni kell azt az izmot, amit erősíteni szeretnénk. Testünk több mint 650 izma közül azonban a gátizommal foglalkozunk a legkevesebbet. Sőt egyenesen tabutéma, nem szokás róla beszélni.

Ne legyen tabu az altestünkről beszélgetni! – ajánlja Kinda Tünde, aki balneo-fizio-kinetoterápiát végzett, ám közel tíz éve tart Kriston intimtorna-tanfolyamokat is Székelyudvarhelyen és alkalmanként más erdélyi városokban is. „Amióta gyerekeim vannak, nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk velük az altestükről, ha már szüleink a mi nevelésünkből ezt kihagyták. Térségünkben nincs ennek hagyománya, a székely férfiakat rávenni arra, hogy egyáltalán beszéljenek a nemi szerveikről, az altestükről, nem egyszerű. Ám férfiakra, nőkre egyaránt jellemző, hogy nem hajlandók eljönni intimtornára, még akkor sem, ha problémáik adódnak” – magyarázza a miérteket Tünde.

Mi is az a gátizom?

Ezek az izmok kívülről láthatatlanok, mégis óriási szerepük van: alátámasztják, megtartják a hasüreg belső szerveit, illetve gondoskodnak az altesti nyílások, vagyis a húgycső, a hüvely, a végbél megfelelő zárásáról, azok akaratlagos működéséről. A gátizmok ellazulása és a szalagrendszer meggyengülése rendkívül kellemetlen tüneteket eredményezhet. Ennek az izomnak a gyengesége azonban nehezen érzékelhető. Attól függően, hogy hol gyengébb vagy sérült az izomzat, különböző tüneteket észlelhetünk.

Beszéljünk róla, ajánlja Tünde

Ha a húgycső gyengült, akkor vizeletcsepegés, stresszinkontinencia lép föl, ami azt jelenti, hogy akár egy nevetés, erősebb tüsszentés vagy köhögés, orrfújás során akaratlanul távozik néhány csepp vagy akár nagyobb mennyiségű vizelet szervezetünkből. Ha a hüvely gyengül, méhsüllyedés, méhelőesés alakulhat ki, és romlik a szexuális érzékelés is, víz, illetve levegő kerülhet a hüvelybe, ha a hüvelyszáj nem zár megfelelően. A végbél záróizmainak gyengülésekor pedig a szelek és a széklet visszatartásánál léphetnek fel gondok, aranyér jelentkezhet.

Mire jó az intimtorna?

Megelőzésre és helyreállításra – kapjuk a választ Tündétől.

A Kriston intimtorna az alhas izmait, kötőszöveteit, szerveit védő egészségnevelő program nőknek, férfiaknak, gyerekeknek,

megelőzési és szövetgyengeségből, keringési nehézségből, illetve egyéb más funkciózavarból származó tünetek megszüntetésére, mérséklésére való törekvéssel. A tréning igazából egy tanulási folyamat, mindenkinek ajánlott, kortól és nemtől függetlenül, ám a végén mindenki egyéni feladatsort kap. Az, hogy valaki fiatal, korántsem jelenti azt, hogy a gátizma erős. A 18 éves lányok 50 százaléka már megtapasztalja azt, hogy „Ne nevettess, mert bepisilek!”. Ez már jelenthet valamit...

Hogyan működik?

A Kriston Andrea által kifejlesztett módszer három pillérre építkezik: egyrészt a gátizom, a medencefenék tornáztatása, erősítése, aztán a szokásáthangolás, amely során rávilágítanak arra, hogy a mindennapi szokásaink közül mi az, ami rossz hatással van az altestünkre (vizelet-, székletürítési szokások, testtartás, sportok). A harmadik rész pedig a pszichoszomatika, arra buzdít a tréner, hogy választ keressünk arra, mi a mi felelősségünk abban, ha az altest területén funkciózavar vagy szervi elváltozás jelenik meg.

A gátizom nagyon őszinte, „mimikai izom”, megmutatja, hogy érezzük magunkat a bőrünkben mint nők, vagy mennyire jó minőségű a szexuális életünk.

Ezt természetesen csak abban az esetben, ha nyitott erre az illető – teszi hozzá Tünde. De semmi megszégyenítő nem történik a tanfolyamokon, senki nem mutat meg magából semmit, és senkinek nem kell beszámolnia arról, hogy miért jelentkezett a tornára.

A Kriston tornán fontos az is, hogy egyforma hangsúlyt fektetnek az izmok szorítására és lazítására is. Élethelyzetektől függően van, amikor szorítani kell a gátizmokat, de például szülésnél lazítani. A dolog lényege, hogy tudatosan használjuk, mikor mire van szükségünk. A tanfolyamon a gátizmokat tornáztatják különböző testhelyzetekben, részletezi Tünde, vagyis a húgycső, a hüvely, a végbél körüli izmokat. „Úgy kell elképzelni, mint egy hímzőkeretet, ha feszes, akkor úgy tart, mint egy hímzőkeret vagy mint egy ágysodrony, ám ha nem tornáztatjuk, akkor nem tart jól, nem feszes és magasan álló, hanem gyengébb.”

„A kulcsszó a kontinenciaképesség javítása, a vizelet-, széklet- és szélmegtartás a medencei szervek helyzetének megtartása miatt, és nyilván a szexuális egészségért is végezzük a gyakorlatsorokat. Nem ez az elsődleges cél, de kellemes mellékhatás mindenképpen. Ugyanis a hüvely izomzatának is erősítésre van szüksége, nemcsak azért, hogy szexuális életünk javuljon, hanem a már említett megtartásban is fontos szerepe van. Ugyanakkor aranyér esetén is sokat tud segíteni a torna, és a menstruációs görcsöket is enyhítheti, megszüntetheti. Van, aki a szülésre való felkészülés érdekében tanulja, van, aki a szülés utáni regenerálódás miatt. A süllyedéses, sérves elváltozások esetében nyilvánvalóan hosszabb, speciális torna szükséges” – sorolja a torna hatásait a tréner.

A tanfolyam 12 órát jelent, ezt követően egy olyan nő, aki egészséges, tünetmentes, napi szinten 10–15 perces gyakorlatsort kell elvégezzen otthon. A tréning során elsajátított gyakorlatok azonban csak akkor hoznak eredményt, ha otthon is kitartóan tornázunk, tíz hét szükséges a gátizom megerősödéséhez, ám életfogytig tartó örömforrás és ön- és társjutalmazás lehet a napi néhány perc időráfordítás.

„A szülés kapcsán rájöttem, hogy a női szervezetet nagyon elhanyagoljuk, tabutémának számít, pedig nagyon fontos lenne, hogy rendben tartsuk. A szülés, a gyereknevelés is könnyebb, az élet örömteli részei is könnyebbek, és úgy döntöttem, hogy megérdemlek én is, a férjem is és az eljövendő gyermekeim is ennyit. Majd a nyugdíjas énem is megköszönheti nekem, hogy szántam erre most időt.” Orsolya

Pozitív tapasztalatok

Vannak nagyon szép eredmények, olyan is volt, hogy

egy hölgy, akinek nem jött össze a gyerek éveken keresztül, eljött intimtornára, végigcsinálta a tíz hetet, és rögtön teherbe esett

– meséli sikerélményei egyikét a szakember. „Egy idősebb úr például prosztataműtét után jött, vizeletcsepegés tünete miatt, de úgy, hogy az onkológus és a családorvos is azt mondta, ez a csepegés élete végéig tartani fog. A bácsi megtanulta a tornát, és a harmadik alkalomra már úgy jött, hogy azt mondta, a ház körül már egyáltalán nem használja a betétet, csak amikor hosszabb útra megy, a biztonság kedvéért.”

„Én a nagynénémtől hallottam erről a tornáról, ő javasolta nekem, mert hasonló nőgyógyászati problémáink voltak. Azt mondta, neki jót tett az intimtorna, megszűntek a problémái.” Nóra

A tabutéma

Ne legyen ciki az altestünkről beszélni! – ezt fontos lenne megszokni, véli Kinda Tünde. A kétgyermekes édesanya szerint nagyon fontos már kisgyerekkorban így nevelni a kicsiket. Vagy például ne szoktassuk túl korán, túl erőszakosan szobatisztaságra a gyermekünket. Emiatt folyamatosan azt érezheti, hogy az altestével csalódást okozott a szeretett személynek, s később, a szexuális életében is visszatérhet az érzés, hogy már megint csalódást okoz annak, akit nagyon szeret. A következő generációval meg kell szerettetni az altestét – véli a szakember. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza Tünde, hogy

nekünk is érdemes „gátlástalannak” lennünk, ne legyünk gátoltak az altesttel kapcsolatos (nőiségünkkel kapcsolatos) kommunikációban, az altestünk őszinte megélésében, felvállalásában, elfogadásában.

Hogy gátlástalanok tudjunk lenni, nagyon fontos a szülésnél is, különben jön a mesterséges „gátlástalanítás”, azaz a gátmetszés.

Fotó: Csedő Attila

korábban írtuk

Kapcsolódó