Nekik már mindent lehet – és épp ez számukra a riasztó

Ismerős a kapuzárási pánik, vagy az életközepi válság fogalma? Az életük derekán, 40–50-es éveikben járó emberekre jellemző a lehetőségek beszűkülése miatti szorongás, a valami drasztikusan újba kezdés iránti sóvárgás. Az elmúlt 10–15 évben azonban megjelent az ennek mintájára elnevezett, de egy-két generációval korábban megjelenő kapunyitási pánik.

Az alapvetően a közép- és felsőosztálybeli, húszas éveikben járó fiatal felnőttekre jellemző korszak, amely csupán szorongásban hasonlít az előbbire, és abban, hogy bizonyos életkori szakaszra jellemző. A „quarter life crisis”, vagyis az életük egynegyedénél járó fiatalok körében egyfajta válságidőszak ez, amelyet a lehetőségek végtelensége, a fokozott és állandósuló megfelelési kényszer, az elköteleződéstől, a jövőtől való félelem, a rossz döntéstől való rettegés okozta szorongás jellemez.

Quarter life crisis

Ez a generáció tudatában van már annak, hogy sokkal több lehetőséggel rendelkeznek, mint szüleik, nagyszüleik, ez azonban egyfajta nyomásként is nehezedik rájuk, hogy emiatt sikeresebbek is kellene legyenek, mint elődeik,  akiket a háború utáni szegénység, árvaság, a társadalmi osztálykülönbségek, a kommunista diktatúra, a vasfüggöny korlátozott, akik számára a zárt közösségek normakövető elvárása gúzsba kötött, vagy akiknek nem létezett sem külföldi utazás vagy továbbtanulási lehetőség. Szóval,

itt van egy generáció, akinek már mindent lehet. 

Tovább erősíti ezt a frusztrációt, hogy a közösségi médiából is folyamatosan azt látják, hogy kortársaik, ismerőseik sokkal ügyesebbek, már megvalósították álmaikat, önmagukat, már csoda szép családjuk, sikeres karrierjük, jövedelmező vállalkozásuk van. Bennük meg kavarognak a kérdések... Tényleg jó szakmát választottam? Tényleg ezt a munkát akarom évekig végezni? Tényleg ő az igazi számomra?

És akkor jön a halogatás, a megtorpanás, a latolgatás.

Ez pedig elhúzódhat néhány évig, egy évtizedig. Az eddigi kutatások és megfigyelések azt mutatják, hogy a harmincas éveik elejéig ez többnyire rendeződik, és kijutnak a fiatalok ebből a válságidőszakból, amelyet természetesen segíthet a környezet, de a prevencióra is van lehetőség, ha a család, az iskola, a közvetlen környezet már gyerekkortól támogatja az önismeretet, és segíti, hogy minden gyerek esetében kiderüljön, miben jó, mik az erősségei, mire van affinitása, és azt választhatja szabadon, akkor ez nagyban elkerülhető: ha nem menő(nek gondolt) szakmákat, és „tuti” karrierpályákat próbálunk reflektorfénybe helyezni és azok iránt sóvárgást ébreszteni a fiatalokban, hanem minden szakmát igyekszünk elfogadni, fontosnak ítélni, a társadalomban betöltött szerepét látni.

Nem mindenkinek kell reál osztályba járnia, akit tanárai értelmesnek gondolnak. Nem mindenki tud IT szektorban dolgozni, akármennyire is arra vágynak a szülők. 

Nem mindenkiből lehet közhivatalnok, bármennyire is ez tűnik a legstabilabb munkaerőpiaci lehetőségnek. Nem mindenkiből lesz jó orvos, akkor sem, ha a család több generációja az egészségügyben dolgozik, és a magas presztízsű szakmát a legfiatalabb generáció számára is tökéletes pályának gondolja a család.

Kiköltözni a Mama Hotelből

Nemcsak a család, a közösség is sokat segíthet abban, hogy a legfiatalabbak bátran merjenek önállósodni, leválni szüleikről, mind anyagi szempontból, mind pedig önálló döntések terén. Sok jó példa van arra, hogy helyi közösségek fiatal-barát munkaerőpiaci politikával, (lakás)támogatási rendszerrel sikeresen ösztönzik a fiatalokat az elköteleződésre. Be kellene engedni a fiatalokat jó pozíciókba, elfogadni és megérteni döntéseiket, ha mégis munkahelyet váltanak. És persze a gyermekvállalást, gyermeknevelést kellene támogatni, ösztönözni, segíteni. Ha a fiatalok azt hallják és látják, hogy a gyermeknevelés nehéz, költséges, kihívásokkal teli, halogatott, elodázott lesz számukra a döntés. Ha azonban család- és emberbarát közösségeket építünk, ott mindenki kicsit nyugodtabban keresi majd a saját útját.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Hol lakik a boldogság?
Hol lakik a boldogság?

„Hol a boldogság mostanában?Barátságos meleg szobában.” (Petőfi)A mesékben hosszú éhezés, szegénység, megaláztatás, igazságtalanság vagy kizsákmányolás után érkezik varázslatos módon a boldogság: a főhős mellé szegül a szerencse, sikerül túljárnia mindenki eszén, jó tett helyében jót kap, rátalál a szerelem, és boldogan él, amíg meg nem hal. Mindannyian erre vágyunk, hogy valahogyan odaérjünk az életünk azon állomásához, amikortól már örökre boldogan élhetünk.