Az alapvetően a közép- és felső osztálybeli, húszas éveikben járó fiatal felnőttekre jellemző korszak, amely csupán szorongásban hasonlít az előbbire, és abban, hogy bizonyos életkori szakaszra jellemző. A „quarter life crisis”, vagyis az életük egynegyedénél járó fiatalok körében egyfajta válságidőszak ez, amelyet a lehetőségek végtelensége, a fokozott és állandósuló megfelelési kényszer, az elköteleződéstől, a jövőtől való félelem, a rossz döntéstől való rettegés okozta szorongás jellemez.
Quarter life crisis
Ez a generáció tudatában van már annak, hogy sokkal több lehetőséggel rendelkeznek, mint a szülei, nagyszülei, ami azonban egyfajta nyomásként is nehezedik rájuk. Úgy érzik, sikeresebbek is kellene lenniük, mint elődeiknek, akiket a háború utáni szegénység, az árvaság, a társadalmi osztálybeli különbségek, a kommunista diktatúra, a vasfüggöny korlátozott, akiket a zárt közösségek normakövető elvárása gúzsba kötött, vagy akiknek nem létezett sem külföldi utazás, sem továbbtanulási lehetőség. Szóval,
Tovább erősíti ezt a frusztrációt, hogy a közösségi médiából is folyamatosan azt látják, hogy kortársaik, ismerőseik sokkal ügyesebbek, már megvalósították álmaikat, önmagukat, már csodaszép családjuk, sikeres karrierjük, jövedelmező vállalkozásuk van. Bennük meg kavarognak a kérdések... Tényleg jó szakmát választottam? Tényleg ezt a munkát akarom évekig végezni? Tényleg ő az igazi számomra?
Ez pedig elhúzódhat néhány évig, egy évtizedig. Az eddigi kutatások és megfigyelések azt mutatják, hogy a harmincas éveik elejéig ez többnyire rendeződik, és a fiatalok kijutnak ebből a válságidőszakból, amelyet természetesen segíthet a környezet, de a prevencióra is van lehetőség. Ha a család, az iskola, a közvetlen környezet már gyermekkortól támogatja az önismeretet, és segíti, hogy minden gyermek esetében kiderüljön, miben jó, mik az erősségei, mire van affinitása, és azt választhatja szabadon, akkor ez nagyban elkerülhető. Ha nem menő(nek gondolt) szakmákat, és „tuti” karrierpályákat próbálunk reflektorfénybe helyezni, és azok iránt sóvárgást ébreszteni a fiatalokban, hanem minden szakmát igyekszünk elfogadni, fontosnak ítélni, a társadalomban betöltött szerepét látni.
Nem mindenkiből lehet közhivatalnok, bármennyire is ez tűnik a legstabilabb munkaerőpiaci lehetőségnek. Nem mindenkiből lesz jó orvos, akkor sem, ha a család több generációja az egészségügyben dolgozik, és a magas presztízsű szakmát a legfiatalabb generáció számára is tökéletes pályának gondolja a család.
Kiköltözni a Mama Hotelből
Nemcsak a család, a közösség is sokat segíthet abban, hogy a legfiatalabbak bátran merjenek önállósodni, merjenek leválni szüleikről, mind anyagi szempontból, mind pedig az önálló döntések terén. Sok jó példa van arra, hogy helyi közösségek fiatalbarát munkaerőpiaci politikával, (lakás)támogatási rendszerrel sikeresen ösztönzik az elköteleződést.
És persze a gyermekvállalást, gyermeknevelést is kellene támogatni, ösztönözni. Ha a fiatalok azt hallják és látják, hogy a gyermeknevelés nehéz, költséges, kihívásokkal teli, halogatott, elodázott lesz számukra a döntés. Ha azonban család- és emberbarát közösségeket építünk, mindenki kicsit nyugodtabban keresi majd a saját útját.
korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Olaszország visszaadta, amit elveszettnek hittem
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
