A ló szeretete, megbecsülése, a vele való munka évszázadok óta hozzátartozott a magyar ember életéhez. Honfoglaló őseink is nagy hasznát vették, de a huszárok, a betyárok, szóval minden valamirevaló, vagány férfi is lóval közlekedett. A magyar ember ért a lóhoz, a többség tiszteli is, de az „üti, mint a lovat” mondás sajnos nem hiába született. Ám a Székely Vágtával Székelyföldön visszatérni látszik a ló becsülete, egyre többen szeretnének nyeregbe pattanni, sőt, kezdik felfedezni, hogy a ló a gyógyításban is az ember társa lehet.
A ló szeretete, megbecsülése, a vele való munka évszázadok óta hozzátartozott a magyar ember életéhez. Honfoglaló őseink is nagy hasznát vették, de a huszárok, a betyárok, szóval minden valamirevaló, vagány férfi is lóval közlekedett. A magyar ember ért a lóhoz, a többség tiszteli is, de az „üti, mint a lovat” mondás sajnos nem hiába született. Ám a Székely Vágtával Székelyföldön visszatérni látszik a ló becsülete, egyre többen szeretnének nyeregbe pattanni, sőt, kezdik felfedezni, hogy a ló a gyógyításban is az ember társa lehet.
{hirdetes}
Már az 1700-as években Mária Terézia orvosa is terápiás céllal javasolta a lovaglást érzelmi zavarok esetén, sőt, az izomzat erősítésére is ezt írta elő. Sissit pedig, Ferencz József császár gyönyörű feleségét még házsártos anyósa sem tudta leutálni a ló hátáról, Erzsébet királyné a konfliktusok ellenére is naponta több órát lovagolt. Vagy pontosan azért… Ugyanis a ló közvetlen közelsége, testének melege, mozgása nyugtató, a vele való kapcsolat bizonyítottan gyógyító hatású.
Németországban évtizedekkel ezelőtt, a ’70-es évek elején megalakult a lovasterápiás szövetség, Magyarországon pedig 1997-ben. Nálunk még mindig várat magára, de már vannak ígéretes kezdeményezések. Hargita megyében a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban zajlik gyógyító hatású lovagoltatás. Ám ehhez kellett egy lelkes terapeuta, aki önkéntesként vállalta, hogy foglalkozik a sérült gyermekekkel, és persze kellett az a nyitott intézmény, amelyik felvállalta ezt a terápiás formát.
Ferencz Katalin a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán végezett mint lovas szakedző, jelenleg pedig szintén a magyarországi Állatorvostudományi Egyetemen képzi magát tovább, hippológus szakirányon. Versenyzik, Kata díjugrató. A Csíkszentgyörgy községhez tartozó Kotormányban él, itt épített lovardát is. Az istállóba beszerelt egy babyphone-t, és ha éjszaka hallja, hogy valami nincs rendben a lovaknál, képes hálóingben is kimenni hozzájuk.
- Székelyföldön, úgy tűnik, mindenki ért a lóhoz…
- Szerintem pont Székelyföldön nincs nagy becsülete a lónak, érdekes, hogy pont nálunk nincs kultúrája a lótartásnak, ahol pár évvel ezelőttig nem létezett falusi porta, gazdaság igavonó jószág nélkül. Külföldön más a szemlélet, arisztokratikus állatnak tartják, nálunk pedig „büdös”. Nekem a lótartás életforma, a ló a szenvedélyem, és azt szeretném megértetni másokkal is, hogy ez az állat – bár a gazdálkodásban is jól hasznosítható – sokkal többre képes, mint behúzni a fát az erdőről.
- Mióta lovagolsz?
- Viszonylag későn kezdtem, 13 évesen, de akkora szerelem lett, hogy ez biztosan örökké tart! Imádom, hogy minden lónak más a személyisége, így mindegyikkel más a kapcsolatom. Összenőttem velük. Én ápolom őket, edzem velük, én szállítom őket. Nem akarok olyan lovas lenni, akinek egy inas felnyergeli az állatot, aki alá fölvezetik a lovat. Hogy mindent egyedül csinálok, fárasztó, de megéri, mert ez az eredményeimen is meglátszik, akár a díjugratást, akár pedig a lovasterápiát nézem.
- Hogyan alakul a versenyzői karriered?
- Kalandosan. 1992-ben kezdtem egy csíkszeredai klubnál, aztán Magyarországon is kipróbáltam magam a megmérettetéseken, hét évig éltem ott. Majd jött Németország, Holstein, ott belovaglóként dolgoztam és versenyeztem is. Ám nagyon vágytam Székelyföldre, hazaköltöztem.
- Azonnal visszatértél a versenypályára?
- Nem, előtte volt még egy „kanyar”. Hét évet hagytam ki a díjugratásból életem nagy álmáért, vagyis hogy saját istállóm, lovardám legyen. Ez alatt a hét év alatt dolgoztam például síoktatóként, kamionoztam is, pontosabban lovakat szállítottam. Végül felépült a saját istállóm egy 12 hektáros területen, amiért minden nap hálát adok, hiszen így alapíthattam egy saját klubot, amely a Kavalliera nevet kapta. Két éve tértem vissza a díjugratáshoz.
- Mi a legjobb eredményed?
- Tavaly az éves, országos bajnokságok összesített eredménye utáni statisztika alapján én bizonyultam Románia legjobbjának. Most legutóbb júliusban, a szebeni, országos versenyről is elhoztam egy első és egy második díjat. Megtérülni látszik a sok befektetett energia.
- Nőként könnyebb vagy nehezebb a helyzeted ezen a területen?
- A díjugratás köztudottan az a sportág, amelyben a nők és a férfiak együtt versenyeznek. Sokszor bebizonyosodott, hogy mivel a ló egy érzékeny állat, a nők jobban tudnak bánni velük, és így gyakorta jobban is teljesítenek.
- Lovasterápiával is foglalkozol. Ez pontosan mit takar?
- Ez a ló speciális tulajdonságai, mozgása, természete alapján kifejlesztett gyógyító módszer, melynek több ága van, úgymint hippoterápia, gyógypedagógiai lovaglás, lovastorna és parasport. A ló gyakorlatilag egy élő gyógyászati segédeszköz, amellyel mind fizikai, mind lelki síkon eredményeket érhetünk el. A terápiában részt vesz pszichológus és gyógytornász is.
- Milyen ló alkalmas a gyógyításra?
- Komplex szempontrendszer alapján választjuk ki a legmegfelelőbbet. Mindenképpen kiegyensúlyozott idegrendszerű, nyugodt, de nem közömbös állat kell, az sem jó, ha ágyút sütögetnek mellette és a füle botját sem mozgatja. Ugyanakkor tűrnie kell, hogy a rajta ülő gyermek esetleg szorong, görcsös, hogy adott esetben kacag, kiabál, sikongat. A terapeutának rendkívül jól kell ismernie a lovait, hiszen nem kockázatmentes ez a kezelési mód, így csak jó természetű, megbízható állattal szabad belefogni. Én Rigóval dolgozom, aki egy nagy méretű póni, és 14 éves korig ráülhetnek a gyerekek.
- Kiknek ajánlod a gyógyító hatású lovaglást?
- Rengeteg féle problémára van jótékony hatással. Autista, hiperaktív, értelmi fogytékos, Down-szindrómás, vagy pusztán szorongó gyerekeket is lovagoltatnak eredményesen, ugyanakkor mozgásszervi rendellenességek, tartás- és mozgási funkciók hibája, tanulási zavarok, viselkedészavarok, kommunikációs, illetve pszichés problémák, látás- és hallássérülések esetében is ajánlott. Amikor látom, hogy egy beteg, szorongó gyerkőc végre felszabadul, kimutatja az érzelmeit, megsimogatja, megpuszilja a lovat, kacag, az hatalmas sikerélmény!
- Nálad a lovardában lovasiskola is működik. Kiket vársz ide?
- Bárkit, 2-től 82 éves korig, aki szeretne megtanulni lovagolni, vagy már alapszinten tud, csak nincs lehetősége saját jószágot tartani, és így fejlődni. Ha valaki kitartó, egészen a versenyszintig is el lehet jutni.
- Imádod a gyerekeket, lovastáborokat is szervezel nyaranta. Hány turnust vállalsz?
- Általában négyet. Családias hangulatban, kézműves foglalkozásokkal tarkítva, vetélkedőkkel színesítve zajlanak a táboraink.
- Szerinted a lovak értik, érzik, hogy egy gyermek ül a hátukon, vagy hogy a terápia során mi zajlik, hogy adott esetben egy beteg embert gyógyítottok közös erővel?
- A lovak nagyon okosak, huszonnégy órában más dolguk sincsen, mint hogy megfigyeljenek minket, és sokkal többet tudnak rólunk, mint mi gondolnánk!
