Az olvasóvá nevelés nagy kihívás szülőnek, pedagógusnak egyaránt. Kovács Ágnes egy székelyudvarhelyi lakótelepi általános iskola magyartanára, róla köztudott, hogy a diákjai olvasnak. Bepillantottunk a bő három évtizedes tapasztalattal rendelkező pedagógus műhelyébe, lám, mi fán terem az olvasóvá nevelés tudománya.
Utópia?
„Aki genetikusan olvasónak születik, aki hozza magával, az egész biztosan ma is olvasóvá válik. De olyan fajta olvasási szokásokkal a fiatalok körében, mint ami az én időmben volt, ma már nem találkozunk. Utópia is lenne ezt kívánni. Mert annak idején, amikor én voltam kamasz, talán az egyetlen információforrás az olvasás volt, az élettel való kapcsolatunk is a szépirodalomból jött. Azóta az olvasásnak ez az egyeduralma egyértelműen megszűnt, és nincs amiért csodálkoznunk, hogy a gyerekek, fiatalok számára ma nem ez az elsődleges információforrás.
Amúgy meg az olvasáshoz mint folyamathoz türelem és odafigyelés kell. Mai napig ez úgy néz ki, hogy egy helyben ülsz, és mozognak a szemgolyóid. És teljesen mindegy, hogy nyomtatott vagy digitális formában olvasol. Türelmetlenebb személyiségtípusnak ez probléma lehetett bármikor, nem beszélve a mai digitális világról, amikor egy adott időpontban oly sok impulzus éri az egyént. Ebből a szempontból teljesen átértékelődik a kérdés, de tény, hogy közel nem olvasnak úgy, olyan szinten és annyit a diákok, mint régebb.
Kissé túl is lihegjük a témát, amikor azt a fajta olvasási tevékenységet várjuk el tőlük, mint ahogy mi tettük”
– indít Ági. Hiszen a tudomány álláspontja szerint is a mostani gyerekeknek már más az agyműködésük, a pörgéshez képest pedig az olvasás teljesen más tudat- és lélekállapotot kíván.
Műhelytitkok
Ági elmeséli, hogy ő mindig hangosan felolvas az órán, miközben a gyerekek követik a szöveget. „Ha nem állsz mellettük, ha nem irányított olvasás folyik, ha nem hívod fel a figyelmüket a részletekre, nem beszéled meg velük a hallottakat, rengeteg dolgot nem vesznek észre. Az esetek többségében nem is arról van szó, hogy nem értik, amit olvasnak, hanem egyszerű figyelmetlenség miatt siklanak el bizonyos részletek fölött. Ez gyakran jól tetten érhető abban, ahogy a feladatok utasításait értelmezik. A türelmetlenség ugyanakkor odáig terjed, hogy azok, akiknek gyengébben megy az olvasás, végig sem olvassák a szöveget” – mondja.
Mintha maga az oktatási rendszer nem követné a mostani diákok „állapotát” és igényeit.
Ági szerint éppen ezért nagy kérdés például az, hogy hogyan lehet úgy felépíteni az órákat, hogyan lehet olyan műveket választani, amikre odafigyelnek, mert motiváló számukra, mert érdekli őket, de közben az a szöveg azért minőségi szöveg legyen.
Országépítő?
Van egy nagyon elterjedt álláspont, hogy mindegy, mit, csak olvassanak. Ági ezzel nem tud egyetérteni. Azt mondja, hogy
silány szöveg helyett inkább nézzenek meg egy minőségi sorozatot, ahol van konfliktus, ahol van karakterfejlődés.
„Nem tudok én lemondani a klasszikus gyermek-, illetve kamaszirodalomról, miközben figyelem és be is viszem az órákra a maiakat. Legalább a lehetőséget föl kell kínálni” – fogalmaz a pedagógus.
Szóval a változatosság az egyik lényeges dolog. Ági ezt úgy képzeli el, mint egy svédasztalt, ahová tegyünk ki az égvilágon mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy szólhat valakikhez. „Nyolcadik osztályban a regény műfaját tanulják a gyerekek, és a tanterv megengedi, hogy a pedagógus válasszon művet. Nálam ez úgy működik, hogy több ajánlatom is van, csoportok alakulnak, és választanak egyet, amiből felkészülnek (el is olvassák, természetesen), és bemutatják a többieknek a megadott szempontok szerint. Amikor lezajlottak a bemutatók, akkor az egész osztály kiválaszt egyet a regények közül, amit majd mindenki elolvas, és a végén osztályszinten közösen elemezzük.”
Áginak volt olyan osztálya, amelyik Kós Károly Az országépítő című művét választotta, és nagyon élvezték. De volt olyan is, amikor egyszerűen nem ment A kőszívű ember fiainak az elolvasása. „Ebben az esetben részleteket néztünk meg a filmből, én szemelvényeket olvastam nekik a regényből, tehát ízelítőt adtam nekik a műből. De három-négy gyermek csak elolvasta a könyvet” – meséli.
Mit szeretnek a gyermekek?
Nagyon szeretik Szabó Magda Abigéljét, Goldingtól a Legyek urát, Salinger Zabhegyezőjét, Emil Ajartól az Előttem az életet. A maiak közül Kalapos Éva írásait kedvelik, Totth Benedeket, Tasnádi István Kőmajmok háza szintén nagy favorit. „Megy” még a Harry Potter, és Ági tapasztalatai szerint mindig kerül néhány diák, aki a könyv által A gyűrűk urát is elolvassa. S az már igen nagy dolog – tegyük hozzá.
„A tanárnak feltétlenül ismernie kell a kortársakat, el kell olvasnia az új könyveket, hogy a svédasztalt minél változatosabban teríthesse meg, és hogy olyan művek kerüljenek ide, amik a hagyományos értelemben is értéket, minőséget képviselnek” – emeli ki a tanárnő. Ő viszont abból is képes előnyt kovácsolni, ha a gyerekek olyat olvasnak, ami irodalmi szempontból nem üti meg a mércét. Bizonyára mert sohasem elutasítóan, lekezelően áll a dologhoz, próbálja megérteni, hogy miért olvassák épp azt a gyerekek. Egy ilyen helyzet akár kiváló kiindulópont is lehet más, értékesebb művekhez.
Ági úgy véli, hogy a rövid írások, novellák kiválóan alkalmasak arra, hogy közvetítsék az olvasás lényegét. A kisebbeknek szóló kortárs irodalom pedig egyenesen kiváló manapság – mondja, megemlítve Lackfi János vagy Varró Dániel nevét –, miközben a kamaszoknál nehezebb minél szélesebb körben tetszőt találni.
Érdekes tapasztalat, hogy időben minden előbbre jött. Tehát amit régebb inkább a középiskolában olvastunk, az ma már a hetedik-nyolcadikosokat is érdekli.
Kell egy referenciaszemély
Az egyik legkiválóbb és legegészségesebb drog a mai napig is az olvasás. Ezt szokta mondogatni a népszerű magyartanár tanítványainak. Hiszen belépsz egy teremtett világba, és minden újabb művel a fizikai létedet tágítod, annyira, amennyire csak tágíthatod, annyi világot élhetsz meg, amennyit csak akarsz. De elismeri, hogy nagy kihívás megtalálni azt a csatornát, azokat a módszereket, amivel a kis digitális bennszülötteinket el lehet juttatni idáig.
Ehhez igazi referenciaszemélyek kellenek – mondja Ági. „Olyanok, akik megtalálják az utat hozzájuk, akik úgy tudnak beszélni a műről, mint életük valóban nagy élményéről.
A rácsodálkozás képessége a mostani gyerekekben is éppen úgy megvan, mint korábban. Ha sokszor éri pozitív impulzus őket ebből az irányból, hiszem, hogy rákaphatnak az olvasásra”.
Ági úgy véli, hogy az olvasóvá nevelés nemcsak a szülő és nemcsak az irodalomtanár felelőssége. Jó lenne, ha nagyobb teret kapna, tanórákon kívül, körökön is lehetne ezzel foglalkozni. „Szembe kell nézni a tényekkel, és ezekkel számolva meg kell keresni a lehetőségeket arra, hogy úgy neveld olvasóvá a gyereket, hogy a minőségre és értékre is rávezesd” – teszi fel az i-re a pontot.
Emberi minőség
Ági a kötelező olvasmányokat sem vetné el, viszont tény, hogy ő – a nagy átlaghoz képest – eléggé másképp közelíti meg a kérdést. „A kötelező nem árt, csak arra kell törekedni, hogy nagyon nagy legyen a választék. Tőlem egy nagyon hosszú listát kapnak év elején a diákok, és amiről még nem hallottak, arról tartok egy rövid bemutatót. Egyik hónapban a fiúk, másik hónapban a lányok ajánlanak erről könyvet, és az osztály közösen szavazza meg, hogy mit olvasnak el. Ha a gyerekeknek legalább a fele elolvassa, akkor vetélkedőt szervezek nekik. Azok sem maradnak ki, akik nem olvasták el: szövegeket kapnak az illető műből, és apró feladatokat, például, hogy illusztráljanak egy részletet. Tavaly a hetedikben a Legyek urával tíz órán át foglalkoztunk” – meséli Ági, majd hozzáteszi: leírni soha nem kell szinte semmit, a címet, kulcsszavakat, egy-egy megjegyzést legfeljebb. Mert a lényeg az élményen van – hangsúlyozza.
Ha négy év alatt 15 alapművel, jó szöveggel megismerkednek, az már jó aránynak mondható. Ági pedig úgy látja, mindig vannak diákok, akik a körön belül, azaz olvasók maradnak.
És hogy miért kell olvasni? „Mert a gondolkodásmódunkat, a látásmódunkat, a világlátásunkat alakítja. Ma is. Mert az emberi minőségemhez tesz hozzá. Mert növeli a helyzetfelismerő, emberismerő képességet. Meg egyébként is: dimenziók választják el az olvasó gyermeknek a fogalmazáskészségét, a szóbeli megnyilvánulás képességét attól a gyerekétől, aki nem olvas. Behozhatatlan előnyökkel jár, még a vizsgákon is!” – összegez Ági.
Tippek otthoni használatra:
A szép szót, az irodalmat meg kell szerettetni. Már a pici babának lehet mondókákat, ritmusos szöveget, verset mondogatni, később színes, igényes illusztrációjú könyvet lapozgatni együtt.
Kerüljük a túl leegyszerűsített, „zanzásított” klasszikus meséket! Keressünk inkább rövidebb, állatokról, gyerekekről szóló történeteket a két-három évesünknek, a varázsmeséket, a klasszikusokat hagyjuk későbbre, amikor már teljességükben élvezhető lesz számára is.
Ne erőltessük soha az olvasást, és ne prédikáljunk vizet! Azaz: nehéz lesz olvasásra buzdítani az utódot, ha mi magunk már leszoktunk róla. Kezdjük el együtt, majd beszélgessünk, beszélgessünk, beszélgessünk!
Fáradt gyereket soha ne ültessünk le a könyv mellé! Teremtsünk hangulatot, kuckós környezetet az olvasásnak, csináljunk belőle napi rituálét, hogy például felolvasunk egymásnak. Mikor kinek van kedve. A hangos olvasás a betűkkel való ismerkedés idején rendkívül hasznos.
Ne zárjuk ki a művek „holdudvarát”! Nézzük meg a műről készült animációt, filmet, sorozatokat (ha jók), és reméljük, hogy elvezetnek a könyvhöz. Az olvasóvá nevelésben (majdnem) minden eszköz megengedett.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
