Huba a Fecske utca 12.-ben lakik, egy tízemeletes tömbházban, amely Huba szerint inkább tizenegy emeletesnek mondható. Fülöp, a legjobb barátja meg a Rigó utca sarkán. Hogy hol van a Fecske meg a Rigó utca? Mindenhol, bárhol, ahol gyerekek élnek. Mindenhol, ahol a pincében krumplit tartanak, ahol néha beragad a lift, ahol a fiúk szeretnék, ha a lányok észrevennék őket. Ahol a közelben építkezés folyik, az ablakba teszik ki hűlni a fazakakat, és ahol a barátok közti titoktartás bizony nagyon is komoly és egyáltalán nem gyermeteg dolog.
A kilencéves Huba történetei ősszel kezdődnek, és egy tanévet ölelnek fel, egészen a nyári vakáció kezdetétig. Egyszerű történetek, éppen ezért mindenkiről szólnak. A Fecske utca 12. ugyanakkor úgy univerzális, hogy közben alig kimondott utalások révén – erdélyi is. A szülők, a suli, az áhított kismacska és a még jobban áhított hosszú hajú iskolatársnő mellett olyan kis részletek is megjelennek főhőseink életében, mint az őszi pityókaszedés, az angyaljárás, no meg az, hogy az osztályból három gyereknek is „Olaszban” dolgoznak a szülei. Kisiskolás gyermekeink valószínűleg azért fogják minden lapját élvezettel olvasni, mert a számukra oly jól ismert világban otthonosan érzik magukat, ráadásul ezt a világot átmelegíti a derű.
A legnagyobb kaland azonban a legjobb gyerekkönyv felkutatása lesz. Hogy melyik az? Ez derüljön majd ki a Fecske utca 12.-ből.
(Gál Andrea: Fecske utca 12. Bódi Kati rajzaival. Koinónia kiadó, 2016)
korábban írtuk
Szász-Bányász Anna: Városon nincs semmi keresnivalóm
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.